A Paks másodjára sem hibázott

Szerző: shLétrehozva: 2009. május 30. 20:32
Második, hazai mérkőzését is megnyerte az Atomerőmű együttese a PVSK ellen a férfi kosárlabda NB I döntőjében. Dzunics Braniszlav fiainak így mindössze egy siker kell ahhoz, hogy elhódítsák a bajnoki címet. A tolnai csapat első meccsen aratott idegenbeli sikere után ezúttal saját közönsége előtt nyert 79-77-re.


Miután szerdán elvette ellenfele pályaelőnyét, hazai pályán óriási lépést tehetett a végső siker felé az Atomerőmű. Sztojan Ivkovics tanítványai pedig bebizonyíthatták, hogy nem érdemtelenül meneteltek idáig, többek között az alapszakaszt is megnyerve.

Az első percekben a hazaiak akarata érvényesült, Michael English vezetésével a negyedik minutumban már 8-2-re vezettek. A Pécs azonban felállt és kiegyenlítetté tette a játékot. Mi az, hogy kiegyenlítetté?! A negyed utolsó pillanataiban Wittmann Krisztián sorozatban öt sikeres büntetőjével és Hosszú Gergely duplájával átvették az irányítást is (20-26).

A folytatásban ugyan kapaszkodott a Paks Williams Nicholas pontjaival, ám a baranyaiak tartották előnyüket. A félidőt Thomas Kelley kosara zárta, amivel 46-39-re alakította az állást vendég szemszögből.

Az Atom először a 28. percben English kettese után tudott egyenlíteni (52-52), ennek ellenére az utolsó részt egypontos hátránnyal indították Gulyás Róberték. A záró negyedben már átvette a vezetést a hazai csapat. Az előbb már említett English hármasa után 72-68-ra mentek el. Ez a kosár valódi triplaháborút indított el. Kelley szintén egy távolival zárkóztatta övéit, majd újra English jött. Dragan Alekszics se akart kimaradni a jóból, ezért ő is bevágott kettőt és máris a vendégeknél volt az előny (75-77).

Büntetőkkel előbb egyenlített, majd a vezetést is átvette a Paks, és mivel Wittmann és Kelley távolis kísérlete is rossz volt, így 79-77-re nyert az Atomerőmű.

Ezzel Dzunics Braniszlav csapata egyetlen sikerre került a bajnoki címtől. Kedden akár pontot is tehetnek a dolog végére. Persze, ehhez még a Pécsnek is lesz egy-két szava.

 

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I, DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS:
Atomerőmű SE - Pécsi VSK-Pannonpower 79-77 (20-26, 19- 20, 19-13, 21-18)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 az Atomerőmű javára

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu