FÉRFI VB – SZUBJEKTÍV. Horvát hivatalnok a magyar ivóban, Domagoj Hajdukovic ízig-vérig magyar
Hat korsó sörért mez az ajándék
Létrehozva: 2009. január 22. 09:19
Gyöngyösi Balázs és Kovács Attila (fotó) jelenti Eszékről
Fotó: SportHirado.hu
Kedd este bizony csalódottak voltunk. Nem kicsit, nagyon. A horvátországi férfi kézilabda-világbajnokság A csoportját befogadó Eszék városában a szurkolói övezetnek kikiáltott várnegyedben egyetlen honfitársunkra sem bukkantunk a magyar kocsmában. De mivel a kardhal megy először, a reményhal meg utoljára, szerdán ismét szerencsét próbálunk. Nem is hiába. Az argentinverés után pazar hangulat fogad minket az ivóban.
Azért az mégis jelzésértékű talán, hogy a horvát-spanyol csúcstalálkozó televíziós közvetítése segítségével telik csak meg a magyar söröző. De persze a népes horvát tábor mellett vannak itt magyarok is, szép számmal.
Éppen egy tízfős szegedi társasággal futunk össze, amikor betévedünk. Csinos ifjú hölgyek és jóvágású fiatalemberek. Megtudjuk tőlük, hogy az argentinok és a franciák elleni csoportmeccsre érkeztek a városba, ha minden jól megy, a zágrábi középdöntőben is találkozhatunk még velük.
Meglepő módon sörözgetnek, a pub is erre a nemes tevékenységre buzdítja a gyanútlanul betérő vendégeket. Két korsó csapolt nedű elfogyasztása után öngyújtó az ajándék, háromért csuklópánt, négyért duda, ötért sál, hatért pedig mez jár.
A tréfa kedvéért nyomban be is neveznénk fejenként két mezre, de nem szeretnénk előre inni a medve bőrére. Ráérünk majd ünnepelni, miután a magyarok kiűzték az ólból az olimpiai bajnok gallkakasokat.
Szép kis magyar kocsma! A pincérek ugyan meggypiros magyar poliészterben veszik fel a rendelést és szolgálnak fel, nyelvünkből azonban nem értenek egy kukkot sem. A horvátot viszont garantáltan az anyatejjel együtt szívták magukba. Nagyszerű. Ez alapján a magyar kocsma lehetne akár liechtensteini salátabár is.
Azt már meg sem merjük kérdezni, hogy miért a horvát-svéd meccset közvetítik csütörtök este, ha egyszer a magyar-francia is ott van a programban. Mindegy, spongyát rá! Ők verjék meg a svédeket, mi meg a franciákat, és mindenki boldog lehet.
Domagoj Hajdukovic fura fazon, annyi szent. Ízig-vérig magyar, mégis horvát. Hogy is van ez? Amikor magyar mezben feszítve, nyakában piros-fehér zöld sállal megpillantom, rögtön oda is lépek hozzá, hogy vb-élményeiről faggassam.
Akkor hökkenek csak meg, amikor a „Nem értem, nem értem, én keveset beszélek magyart. Do you speak English?” lendületes monológgal köszönt. Értetlenkedve állok, erre a miheztartás végett magyar szavaktól sem mentes angolsággal közli, magyar volt a nagymamája, onnan a kötődés, egyébként tősgyökeres eszéki.
Az unokatestvére viszont mifelénk éldegél, budapesti lakos. Legutóbbi találkozásuk alkalmával tőle kapta a szurkolói relikviákat is, a megboldogult magyar mama büszke lenne az unokára. Domagoj egyébként imádja az országunkat, de mégiscsak horvátnak vallja magát. Miért is ne?
Elvégre huszonhét éves korára eljutott odáig, hogy megbecsült köztisztviselő legyen az eszéki önkormányzatban. Büszkén meséli, hogy a magyarok valamennyi itteni meccsére kilátogat, és hogy nemigen hozza lázba Ivano Balic, ha egyszer Nagy Lászlónak is tapsolhat.
Látszólag egyre forróbb a rágógumi közben odakint, a bejárat előtt a szegedi drukkerek már egy veszprémi rendőrrel fényképezkednek. Azért ez nem mindennapos eset kicsiny hazánkban, valljuk meg. A messze földön híres rivalizálás ellenére békésen cseverésznek. Hát persze, egy a tábor, egy a zászló, szegedi és veszprémi együtt szurkol a magyar válogatottnak.
Eddig azért, hogy bejussanak a fiúk a középdöntőbe, ez már megvan. Ahogy Török Bódog, a legendás kézilabdaedző - a sportág berkein belül csak Bogyi bácsi – kiadta az ukázt, ne akarjunk kicsik lenni, ha lehetünk nagyok is. Most már célozzuk meg bátran az elődöntőt, aztán hátha…
Az eszéki csoportkör zárónapján sorrendben argentin-ausztrál, szlovák-román és francia-magyar meccseket rendeznek. Mivel másról sem regél a hírharsona, minthogy az utolsó jegyeket már hetekkel ezelőtt elkapkodták, a falak már a két csapat bemutatásakor omladoznak majd a csarnokban. Csapatkapitányunkat, Nagy Lacit idézve az se baj, ha francia hab kerül a tortára.
