Egy nap alatt kétszer nyert a Dunaferr

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 25. 00:30
A Dunaferr NB I-es férfi kézilabdacsapata két edzőmeccsre jelentkezett be Csurgóra. Zsigmond György igent mondott edzőkollégájának, így összemérhette a tudását a két együttes. A Duna-partiak a várakozásnak megfelelően mindkétszer megverték az újoncot.


A két együttes délelőtti összecsapása még zárt ajtók mögött zajlott, a végeredmény 35-15 lett a dunaújvárosiak javára.

 

Párórás pihenő után aztán ismét összecsaptak a csapatok. A mérkőzés előtt negyed órával már alig lehetett helyet találni a csurgói csarnok parkolójában, s a kezdésre mintegy kétszáz fős nézősereg foglalt helyet a lelátón.

 

Ez is azt bizonyítja, hogy a az NB I/B-s bajnokság megnyerése után nagy a várakozás Dél-Somogyban, s minden bizonnyal az első bajnokin telt ház fogadja majd a mérkőző feleket.

 

A találkozó első húsz percében remekül állták a sarat Kökényék, fej-fej mellett haladtak a Duna-partiakkal. Ezután egyre csak fogyott az erő, így a második játékrészben már könnyen érvényesülhetett a Dunaferr lerohanásos játéka. Kolics János együttese 35-21-re győzött.

 

„Hétfőn kezdtük el a felkészülést, eddig erőnléti edzések szerepeltek a programban - mondta a találkozót követően a házigazdák trénere, Zsigmond György. - Mindössze egy labdás tréningünk volt, de sem a védekezést, sem a támadást nem gyakoroltuk.”

 

„Kolics János kérte tőlem, hogy játszunk két meccset, mert szeretnék megismerni a csarnokot és bennünket is. Szívesen láttuk őket, de messzemenő következtetéseket ebből a két mérkőzésből nem lehet levonni. Ők egy héttel előrébb tartanak a felkészülésben, mint mi.”

 

„Frissebbek és gyorsabbak voltak, mi pedig ólomlábakon lépkedtünk. A délelőtti meccset, úgy ahogy van, kitöröltem az emlékezetemből, az annyira rossz volt. Délután már láttam bíztató jeleket, húsz percig egészen jól küzdöttünk, aztán a szufla elment a lábakból. Ez a normális állapot az erőnléti edzések után. Hosszú út elején vagyunk, szinte törvényszerű volt, hogy ma a Dunaferr átgázol rajtunk.”

 

„Két hete kezdtük meg a felkészülést fél csapattal, ezen a héten csatlakoztak hozzánk a válogatott játékosok - értékelt a dunaújvárosi oldalon Kolics János vezetőedző. - A mai mérkőzések célja az volt, hogy nagy iramban kézilabdázzunk, kapjanak a játékosok egy olyan terhelést, ami ennek a felkészülési időszaknak megfelelő.”

 

„Azt gyakoroltuk, amit majd a bajnokságban szeretnék megvalósítani: egy totális lerohanásos játékot produkálni. Ezt a célt teljesítettük, délelőtt 71 támadást vezettünk, délután pedig 68-at, ez olyan Kiel-szintnek megfelelő támadásszám.”

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu