A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság 2009. február 8-óta kiemelt feladatként kezeli a veszprémi kézilabdacsapat játékosai sérelmére elkövetett bűncselekmények vizsgálatát. Azóta a megyei bűnügyi állomány teljes létszámban azon dolgozik, hogy a tragédia éjszakáján történtek másodpercnyi pontossággal, a valóságnak megfelelően legyenek rekonstruálva.
A Veszprém megyei nyomozók eddig több mint 450 tanút hallgattak meg, illetve a vizsgálat során felmerült megannyi ellentmondás, a rendőrséghez különböző formában érkezett bejelentések tisztázása érdekében 174 alkalommal folytatólag kérdezték a tanúkat az emberölés éjszakáján történtekről.
A nyomozás során eddig 37 esetben került sor szakértő kirendelésére, kiknek véleményét a vizsgálat jelen, értékelő-elemző szakaszában a nyomozás egyéb adataival vetik össze.
Jelenleg 7 gyanúsított van az ügyben, akik közül 6 fő előzetes letartóztatásban van. A veszprémi rendőrök a gyanúsítottakat elkövetői minőségük pontos tisztázása végett közel 50 alkalommal hallgatták ki, a tanúk részvételével pedig 9 esetben helyszíni kihallgatás keretében tisztázták a bárban és az utcán történteket.
Egy tény már biztos!
Az a bizonyos éjszakai bár már két hete megszűnt működni...
