Máris siker a hétvégi hokikupa

Szerző: shLétrehozva: 2009. november 3. 13:18
Már a kezdés előtt sikernek tekinti a Székesfehérváron megrendezésre kerülő Pannon-kupát a magyar jégkorong-válogatott nemrégiben kinevezett szövetségi kapitánya, Ted Sator. Az amerikai szakember szerint a néhány napos együttlét nemcsak a nemzeti csapatra, hanem a fehérvári hokira és az egész MOL-ligára jó hatással lehet.


Ted Sator nem új fiúként érkezett Pat Cortina megüresedett helyére, hiszen korábban az Alba Volán együttesét is irányította. Az amerikai tréner 42 játékossal kezdte meg a felkészülést a november 6-8. között rendezendő Pannon-kupára. Ebből 21 hokis szerepel a MOL-ligában, a másik 21 pedig a fehérvári, új nevén a SAPA Fehérvár AV19 jégkorongozói.

„Ez a torna lehet az első nagy lépést az A-csoportba való visszajutás felé. Az ellenfeleket egyelőre nem szeretném minősíteni, hiszen még bármelyikük keretében lehet változás. Az az egy dolog biztos, hogy az olaszok kiemelkednek a mezőnyből, hiszen A-csoportosak" - fejtegette az esélyeket Sator, aki a korábban általa is irányított szlovének, a horvátok és az olaszok ellen mutatkozhat majd be a nemzeti csapat élén.

Ladányi Balázs, a válogatott rutinos játékosa elmondta, legutóbb Lettországban játszottak az az itáliaiak ellen, akkor kikaptak. „Aznap játszottunk a legrosszabbul, ki is kaptunk 4-1-re. Éppen ezért is fűt minket a visszavágás vágya."

A fehérvári hokis a fiatalokról is szót ejtett. „Nekünk anno könnyebb volt a helyzetünk, több fiatal került be akkor a válogatottba. Most maximum öt-hét játékosnak van esélye ugyanerre. Mi, tapasztaltabbak érezzük a felelősségünket. Mind viselkedésünkben, mind játékunkban segítenünk kell az ifjabbak beilleszkedését. 

A keddi sajtótájékoztatón elmondták, elővételben 80-90%-os teltház várható, ám a napijegyek eladásával ez a szám akár a maximumra is felmehet. 

 

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE:
Kapusok: Szuper Levente (Hannover Scorpions),  Budai Krisztián (FTC), Hetényi Zoltán (Sapa Fehérvár AV 19), Rajna Miklós (Vasas Bp. Stars)
Védők: Tokaji Viktor (Sapa Fehérvár AV 19), Horváth András (Sapa Fehérvár AV 19), Szélig Viktor (HC Briancon), Sille Tamás (Vasas Bp. Stars), Svasznek Bence (Vasas Bp. Stars), Jobb Dávid (Sapa Fehérvár AV 19), Ondrejcik Rastislav (Sapa Fehérvár AV 19), Hegyi Ádám (Dab.Docler), Erdélyi Péter (Dab.Docler), Szirányi Bence (Vasas Bp. Stars), Pozsgai Tamás (Dab. Docler), Láda Balázs (Miskolci JJSE)
Csatárok: Fekete Dániel (Sapa Fehérvár AV 19), Palkovics Krisztián (Sapa Fehérvár AV 19 ), Kovács Csaba (Sapa Fehérvár AV 19), Vas Márton (Sapa Fehérvár AV 19), Ladányi Balázs (Sapa Fehérvár AV 19), Peterdi Imre (Sapa Fehérvár AV 19), Vaszjunyin Artyom (Sapa Fehérvár AV 19), Benk András (Sapa Fehérvár AV 19), Vas János (Sapa Fehérvár AV 19), Mihály Árpád (Sapa Fehérvár AV 19), Sofron István (Sapa Fehérvár AV 19), Nagy Gergő (Sapa Fehérvár AV 19), Kóger Dániel (Sapa Fehérvár AV 19), Hegyi II Ádám (FTC) Jánosi Csaba (FTC), Kiss Ákos (Dab.Docler), Galanisz Nikandrosz (Dab.Docler) Azari Zsolt (Dab.Docler), Magosi Bálint (Dab.Docler), Holéczy Roger (Vasas Bp. Stars), Sándor Szilárd (Vasas Bp. Stars), Borbás Gergely (UTE), Ladislav Sikorcin (UTE), Bartalis István (Troja Ljungby)

 

A PROGRAM:
Helyszín: ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok
November 6., péntek:
Szlovénia–Horvátország 15:30
Magyarország–Olaszország 19:15
November 7., szombat:
Olaszország–Szlovénia 14:30
Magyarország–Horvátország 18:00
November 8., vasárnap:
Olaszország–Horvátország 14:30
Magyarország–Szlovénia 18:00
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu