A magyarok miatt kaptak ki

Szerző: SH/MTILétrehozva: 2012. február 15. 09:18
A jelek szerint szándékosan kapott ki a szlovén Olimpija Ljubljana a büntetőpárharcban Salzburgban, hogy a Fehérvárral találkozhasson az osztrák jégkorongliga (EBEL) negyeddöntőjében.


 

A magyar csapat a középszakasz utolsó, keddi fordulójában nyert Zágrábban, míg a szlovén együttes büntetőkkel kapott ki a címvédő Salzburg otthonában. Az osztrák klub honlapja megjegyzi, hogy a Ljubljana "direkt" veszítette el a szétlövést, hogy a Volánnal és ne a Salzburggal fusson össze a nyolc között.

Ezt bizonyítja a videofelvétel, mely szerint a szlovénok hálóőre - nyilván edzői utasításra - a büntetőpárharcban kétszer is kiállt a kapujából, így az üres ketrecbe kellett csak belőni a korongot.

"A találkozó vége sportszerűtlen volt, amiért néhány szlovén játékos elnézést is kért" - mondta Matthias Trattnig, a Red Bull Salzburg játékosa.

Elekes Blanka, a Volán nemzetközi ügyekért felelős igazgatója az MTI-nek elmondta: egyelőre nem kapott tájékoztatást arról, hogy indul-e fegyelmi eljárás az Olimpija ellen vagy sem.

Így aztán a rájátszás első körében az Olimpija Ljubljana lesz a magyar együttes ellenfele, és a Fehérvárnál van a pályaelőny. A két csapat ebben az idényben hatszor találkozott egymással, és ötször a Volán győzött.

Az egyik fél negyedik sikeréig tartó negyeddöntős sorozat vasárnap rajtol, a további játéknapok: február 21., 23., 26., és - ha szükséges - 28., valamint március 1. és 4.

A negyeddöntőben:
Sapa Fehérvár AV19-Olimpija Ljubljana (szlovén)
Black Wings Linz (osztrák)-Vienna Capitals (osztrák)
Medvescak Zagreb (horvát)-HC Znojmo (cseh)
Red Bull Salzburg (osztrák)-Klagenfurt (osztrák)
Címkék: ebeljégkorong
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu