A 21 éves német versenyző társa az ausztrál Mark Webber lesz, aki 2007 óta erősíti a Red Bullt.
Vettel tinédzserként mutatkozott be a száguldó cirkuszban, a 2006-os szezonban több pénteki tesztelésen is a leggyorsabbnak bizonyult a BMW volánja mögött.
Tavaly már versenyzőként is debütált, az Egyesült Államok Nagydíján a Montrealban súlyos baleset szenvedett Robert Kubicát helyettesítette, nyolcadik helyével minden idők legfiatalabb pontszerzője lett. A Magyar Nagydíjtól kezdve már a Red Bull támogatását is élvező Toro Rossónál szerepelt, Scott Speedet váltva.
„Örülünk annak, hogy Sebastian jövőre csatlakozik a csapatunkhoz. Egyértelműnek tűnt, hogy Sebastian hazai futamán, Hockenheimben jelentjük be a David Coulthard visszavonulása után hozott, alapos egyeztetést követő döntést” – jelentette be Christian Horner, a Red Bull-istálló főnöke.
Az 1987. július 3-án született Vettel eddig 11 pontot gyűjtött a száguldó cirkuszban: tavaly 14. lett összetettben, idén a 15. helyen áll.
„Büszke vagyok arra, hogy csatlakozhatom a Red Bull Racinghez – mondta a német pilóta. - . Mindig jó, ha korán megszületik a döntés, hol folytatom a következő évben. Mindig az a versenyző célja, hogy a lehető legjobb helyre kerüljön. Az elmúlt néhány évben a Red Bull bebizonyította, erős csapat, jó, hogy náluk folytathatom.”
Vettel 2000 óta áll kapcsolatban a Red Bull-csapattal, először a tehetségkutató programban kapott lehetőséget.
„Mindig kiváló támogatásban részesültem, most pedig az álmom teljesült azzal, hogy a Formula-1-es csapat tagja lehettem. Nagyon várom már a közös munkát, remélem sikeresek leszünk a következő évben. Még akkor is, ha tudom, sokat kell még tanulnom az F-1-ben – jelentette ki Vettel.
