Vettel-diadalmenet 15 éven át?

Szerző: shLétrehozva: 2010. november 23. 19:24
Másfél hete ünnepli a világ az F-1 új királyát, sokan beszélnek arról, hogy a Red Bull német ásza új fejezetet nyithat a sportág történetében. Természetesen az ellenfelek is fenik a fogukat, de a klasszis egykori főnöke, Mario Theissen úgy véli, hosszú időn át uralkodhat Seba Vettel a száguldó cirkuszban.


Fotó: Reuters

 

Hatalmas a lelkesedés Németországban, sokan dicsérik honfitársukat. Minden idők legfiatalabb világbajnoka múlt vasárnap hódította el a "koronát", teljesítménye előtt a fél világ megemelte kalapját.

„Fantasztikus munkát végzett, legfőképpen az utolsó négy versenyen. Pedig akkor nőtt igazán nagyra a rá nehezedő nyomás – jelentette ki Mario Theissen, a BMW motorsport-igazgatója. – Akkor is megőrizte a nyugalmát, amikor nem az elképzelései szerint mentek a dolgok. A legvégén az öt világbajnoki aspiráns közül éppen a legfiatalabb nyújtott hibátlan teljesítményt. Ez igazán elismerésreméltó!”

Pedig még az idényzáró időmérője után is a kétszeres világbajnok Fernando Alonso számított az idei összetett verseny legfőbb esélyesének. Hiába indult pole-ból Vettel, a spanyol fenomén harmadik helye után távolinak tűnt a fordítás. A Ferrari azonban elszámolta magát, a boxkiállás betervezésekor csak Mark Webberre figyelt, eközben Nico Rosberg és Vitalij Petrov is a rajtnál egy helyet rontó hispán elé került.

Alonso hiába igyekezett, nem tudott előrelépni a hetedik helyről, fájó kimondani, de úgy tűnt, tehetetlen az újonc orosszal szemben. Pedig a leintés után a Renault pilótája elárulta, elengedte volna a spanyolt, semmiképpen sem akart ütközni… 

Vettel pedig különösebb megerőltetés nélkül rótta a köröket az élen, simán győzött.

Az ifjú Vörös Bika F-1-es pályafutása a BMW-Saubernél kezdődött, a 2007-es indianapolisi futamon mutatkozott be, miután Robert Kubica súlyos balesetet szenvedett Kanadában. A német versenyző 19 évesen és 349 naposan szerzett pontot az Egyesült Államokban, ez F-1-es korrekordnak számít.

„Már most is csúcspilóta, egyike a legjobb F-1-es versenyzőknek, noha csak huszonhárom éves. Ha minden jól alakul, akkor még tizenöt évet tölthet a Formula-1-ben. Sokszor lehet világbajnok, ehhez csak jó autóra lesz szüksége” – tette hozzá Mario Theissen.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
F-1, 2010: szavazz és érvelj!
November 14-én Abu-Dzabiban befejeződött minden idők egyik legizgalmasabb világbajnoksága, azóta sokan megfogalmazták már véleményüket arról, ki is volt a szezon legjobbja vagy éppen melyik volt az idény legemlékezetesebb...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Vettelheimben ünnepelték az F-1 királyát
Végre hazatért a száguldó cirkusz új királya, miután pénteken és szombaton még Abu-Dzabiban vett részt a Pirelli-teszten. Eredetileg úgy volt, hogy a Red Bull ászát Heppenheimben köszöntik, de a rendkívül lelkes rajongók...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Vulkánként törhet ki a Vettel-mánia
Hatalmas a lelkesedés Németországban, sokan dicsérik a száguldó cirkusz új királyát, Sebastian Vettelt. Minden idők legfiatalabb világbajnoka vasárnap hódította el a "koronát", teljesítménye előtt a fél világ megemelte...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
„Sír” Alonso és a Ferrari…
Meghasadt vasárnap a maranellói csapat szurkolóinak a szíve és ugyanez a szomorúság, szinte letargia „itatja” át Fernando Alonso és Stefano Domenicali lelkét is. Felipe Massa ugyanakkor nem titkolja, dühös a csapat taktikája...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Vettel: Räikkönen példája adott erőt
Ez fájhat a Ferrarinak…A Fernando Alonsót az utolsó futamon megelőző Red Bull-ász ugyanis világgá kürtölte, éppen a maranellóiak három évvel ezelőtti példájából merített erőt. Sebastian Vettel elárulta, a dél-koreai kiesést...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Vettel: Mit is kell mondani ilyenkor...
Elképesztően izgalmas futam után a szezon hajrájának legjobbja, Sebastian Vettel diadalmaskodott a 61. Formula-1-es világbajnokság Abu-Dzabi Nagydíján, ezzel meg is nyerte a pontversenyt. Minden idők legfiatalabb világbajnoka...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Alonso-dráma, Seba Vettel a világbajnok!
Elképesztően izgalmas futam után a szezon hajrájának legjobbja, Sebastian Vettel diadalmaskodott a 61. Formula-1-es világbajnokság Abu-Dzabi Nagydíján, ezzel meg is nyerte a pontversenyt. Minden idők legfiatalabb világbajnoka...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Alonso: Semmi sem változott, bármi lehet
Elképesztően izgalmas időmérő edzést hozott a 61. Formula-1-es világbajnokság Abu-Dzabi Nagydíján, végül az idei szezon legjobb tréningmenője, Sebastian Vettel idei tizedik (!!!) elsőségét ünnepelhette. A német versenyző azonban...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Vettel az élen, de Alonso a harmadik!
Elképesztően izgalmas időmérő edzést hozott a 61. Formula-1-es világbajnokság Abu-Dzabi Nagydíján, végül az idei szezon legjobb tréningmenője, Sebastian Vettel idei tizedik (!!!) elsőségét ünnepelhette. A német versenyző azonban...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Red Bull-fölény az időmérő előtt
Húha, mi lesz itt az időmérőn??? A szombati szabadedzés ugyanis a Red Bull-csapat fölényét hozta, Sebastian Vettel bizonyult a leggyorsabbnak Mark Webber és a 2008-ban világbajnok Lewis Hamilton előtt. A 61. Formula-1-es...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Alonso: Legyen Hamiltoné a pole!
Picit fura, de teljesen érthető kívánságot fogalmazott meg a kétszeres világbajnok! Fernando Alonso nagyon örülne annak, ha a pénteki második szabadedzést nyerő Lewis Hamilton kaparintaná meg a pole-t. Így ugyanis a spanyol...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Hamilton az élen, Vettel és Alonso előtt
Némi meglepetésre a 2008-ban világbajnok brit klasszis nyerte a második szabadedzést Abu-Dzabiban, ráadásul Lewis Hamilton több mint 2 tizeddel előzte meg a mögötte második Sebastian Vettelt. Az összetettben 8 pontos előnnyel...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Élen Seba Vettel, Webber 4., Alonso 6.
Apu kezdődik!!! Igen, hölgyeim és Uraim, elkezdődött Abu-Dzabiban a szezon utolsó Formula-1-es hétvégéje, egyelőre az első szabadedzésen van túl a mezőny. A Red Bull várakozásainak megfelelően a világbajnoki címért hajtó...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Hollywoodi végjáték Abu-Dzabiban
Innen már nincs visszaút, vasárnap mindenképpen eldől, ki nyeri a pilóták között a 61. Formula-1-es világbajnokságot! Múlt vasárnap a Red Bull bebiztosította elsőségét a konstruktőrök között, ez hatalmas presztízzsel bír a...
Tovább a teljes cikkhez »

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu