Rosberg 57 ponttal marad el honfitársától összetettben, sőt még első F-1-es futamgyőzelmére is várnia kell. De sokan úgy vélik, jóval előrébb is tarthatna a korábbi világbajnok Keke Rosberg fia, ha valódi topcsapatban szerepelhetne. Igaz, a Mercedes GP a atavyl duplázó Brawn GP utódja, de az idei gép alaposan elmarad a tavalyi szezonban használt konstrukció versenyképességétől.
„Nico ugyanolyan szinten áll, mint Sebastian Vettel!. Csak soha nem ülhetett még győztes autóban” – szögezte le Berger.
Az osztrák sportembert nem „vádolhatjuk” azzal, hogy lebecsülné Vettelt, hiszen nem is olyan régen együtt dolgozott az akkor még „csak” csiszolatlan gyémántnak tartott némettel a Toro Rossónál. Berger sokat segített az ifjoncnak, már akkor leszögezte, a jövő világbajnokának tartja.
„Nico idén megmutatta, hogy egyáltalán nem hajlamos a hibázásra, általában jól választja meg autója beállítását. Szinte mindig Schumacher előtt végez. Fogalmam sincs, hogy kire tenném a pénzem, ha Rosberg és Vettel azonos csapatban versenyezne…” – tette hozzá Berger, aki 1984 és 1997 között 210 F-1-es versenyen indult, 10 győzelmet ünnepelt, 385 pontot gyűjtött.
A hétszeres világbajnok Michael Schumacherről már közel sincs ilyen jó véleménnyel Berger, pedig állítja, semmi baja nincs a legendával.
„Mindig Michael mögött álltam – szögezte le az osztrák sportember. – Akkor is pozitív volt a véleményem, amikor sokan bírálták őt a visszatérése miatt, most pedig a vártnál szerényebb eredményei okán kritizálják. Kérdem én: ki volt hétszer világbajnok, ki tett ilyen sokat az autósportért, ki dolgozott kőkeményen a pályafutása során, ki harcolt ilyen elképesztő elszántsággal? Eleinte még jól teljesített, azonnal a legjobbak közé került. De a legutóbbi versenyeken már nem nyűgözött le. Úgy tűnik, az előrelépés helyett visszafejlődött…Lehet, hogy túlságosan nagy elvárásokat támasztott maga elé” – szögezte le Berger.
| BHR | AUS | MAL | CHN | ESP | MON | TUR | CAN | EUR | GBR | GER | HUN | |
| Michael Schumacher | 6. | 10. | feladta | 10. | 4. | 12. | 4. | 11. | 15. | 9. | 9. | 11 |
| Nico Rosberg | 5. | 5. | 3. | 3. | 13. | 7. | 5. | 6. | 10. | 3. | 8. | feladta |
