A finn versenyző közel egy évtizeden át szerepelt az autósport elitkategóriájában, 2007-ben világbajnok lett, kétszer pedig második volt összetettben. Milliók kedvencévé vált, sokan „siratták”, amikor tavaly elhagyta a Ferrarit és a rali-világbajnokságba igazolt.
Az elmúlt hónapokban többször felvetődött annak a „lehetősége”, hogy jövőre ismét láthatjuk majd az F-1-ben, a Red Bullal és a Renault-val is hírbe hozták. De úgy tűnik, Räikkönent legfeljebb sztárvendégként üdvözölhetik majd a futamokon a száguldó cirkusz szerelmesei.
„Soha nem lehet tudni, de valószínűleg soha nem térek már vissza a Formula-1-be” – jelentette ki a 30 éves pilóta a L’Equipe-nek.
Sokan úgy vélték, a 2007-es világbajnok csak azért igazolt a ralisok közé, mert nem talált megfelelő csapatot az F-1-ben. A 2009-es szezon után komoly tárgyalásokat folytatott a McLarennel, de a brit csapat végül Jenson Buttont választotta.
„Sok éven át szerepeltem az F-1-ben, nagyszerű pillanatokat éltem át. Megszereztem a világbajnoki címet, amely mindig is a célom volt, de már megváltoztak a céljaim. Most ralis vagyok, az életben más dolgok is vannak, nem csak a Formula-1” – tette hozzá Kimi Räikkönen.
A Jégember még mindig tanulja a ralizást, de már újabb tervet is kidolgozott a közeljövőre.
„Szeretném kipróbálni magam Le Mans-ban, de megfelelő csapatot kell találnom. Csak a Peugeot-val és az Audival lehet esélyed a győzelemre. Remélem, hogy egyszer esélyem lesz erre.”
