Räikkönen: egy győzelem 45 millióért

Szerző: shLétrehozva: 2009. október 29. 14:10
Lapértesülés szerint a Ferrari 53 millió dollárt költött két versenyzője bérére: Kimi Räikkönen 45, míg Felipe Massa 8 millió dollárért szerepelt az idei Formula-1-es futamokon. Ezzel a maranellói istálló számít a száguldó cirkusz legbőkezűbb munkaadójának, hiszen a lista második helyén álló McLaren mindössze 21,5 milliót szánt Lewis Hamiltonra és Heikki Kovalainenre. Az idén duplázó Brawn GP viszont csak 6 millióért duplázott: a pilóták között világbajnok Jenson Button 5, míg Rubens Barrichello mindössze 1 milliót tehet zsebre.


A szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíj előtt az Arabian Business című lap közölte fizetési listáját, azt a hivatalosssal nagyjából megegyezőként hirdeti.

Nem meglepő, hogy idén is a 2007-es világbajnok Kimi Räikkönen kaszálta a legtöbbet, 45 millió dollárért „hozott” egy futamgyőzelmet. Az már váratlanabb, hogy a tavaly összetettben második Felipe Massa mindössze 8 milliót keresett.

Az egyéni lista második helyére a tavalyi világbajnok Lewis Hamilton került 18 millióval, mögötte következik a 2005-ben és 2006-ban első Fernando Alonso 15 millióval.

A KERESETI LISTA PILÓTÁNKÉNT:
1. Kimi Räikkönen 45 millió dollár
2. Lewis Hamilton 18 millió
3. Fernando Alonso 15 millió
4. Nico Rosberg 8.5 millió
5. Felipe Massa 8 millió
6. Jarno Trulli 6.5 millió
7. Sebastian Vettel 6 millió
8. Mark Webber 5.5 millió
9. Jenson Button 5 millió
10. Robert Kubica 4.5 millió
11. Heikki Kovalainen 3.5 millió
12. Nick Heidfeld 2.8 millió
13. Timo Glock 2 millió
14. Giancarlo Fisichella 1.5 millió
15. Sébastien Buemi 1.5 millió
16. Rubens Barrichello 1millió
17. Jaime Alguersuari 0.5 millió
18. Vitantonio Liuzzi 0
19. Adrian Sutil 0
20. Romain Grosjean 0
21. Nakadzsima Kazuki 0

 

A KERESETI LISTA CSAPATONKÉNT:
1. Ferrari 53 millió dollár
2. McLaren-Mercedes 21.5 millió
3. Renault 15millió dollár
4. Red Bull Racing 11.5 millió
5. Toyota 8.5 millió
6. Williams 8.5 millió
7. BMW-Sauber 7.3 millió
8. Brawn GP 6 millió
9. Scuderia Toro Rosso 2 millió
10. Force India 1.5 millió

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu