McLaren: 18 millióért érkezik Button

Szerző: shLétrehozva: 2009. november 17. 13:20
Egyelőre egyik fél sem erősítette meg a hírt, de a Guardian című napilap úgy tudja, Jenson Button megegyezett a McLaren-Mercedesszel, vagyis új csapatban folytatja pályafutását. A Formula-1-es világbajnokság idei győztese három évre szóló szerződést ír alá, cserébe 18 millió fontos fizetéshez jut.


Arról már hetek óta ír a nemzetközi szaksajtó, hogy a brit versenyző helye megingott a Brawnnál. Először a bére körüli viták generálták a váltásról szóló jelentéseket, ezt alátámasztotta, hogy JB a napokban a McLaren főhadiszállásán járt. Hétfőn pedig jött a bejelentés: a Mercedes 75,1 százalékos tulajdonrészt szerzett a Brawnnál, gyári istállóvá alakítja át Button eddigi munkaadóját.

Persze, a jövőre már Mercedes GP Teamként induló alakulat eddigi vezetői rögvest kijelentették, számítnak a világbajnok szolgálataira. A média azonban ragaszkodik ahhoz a változathoz, hogy az „új” istállóban Nico Rosberg és Nick Heidfeld szerepel majd, tiszta német csapatként.

Kedden pedig a Guardian már arról számolt be, hogy Jenson Button mindenben megállapodott a McLarennel, három évre ír alá. Fizetése 18 millió font lesz, ez éppen duplája annak, amennyit a Mercedes GP Team utalna a számlájára.

A napilap úgy tudja, a McLaren-Button házasság tényét ezen a héten jelentik be. Így Wokingban is kialakul a jövő évi csapat, amely rendkívül vonzó lehet majd a brit szponzorok számára. Így ugyanis a McLarennél lenne a legutóbbi két F-1-es világbajnok, ráadásul mindketten a szigetország pilótáinak dicsőségét hirdetik. Szükség is lenne az extraprofitra, ugyanis a Mercedes a következő hónapokban visszaadja eddigi 40 százalékos tulajdonrészét, vagyis „lyuk” keletkezhet a költségvetésben.

Hamiltonnak azonban nem kell aggódnia attól, hogy háttérbe szorulna Button érkezése miatt. A tavalyi világbajnok ugyanis a McLaren nevelése, fizetése is ezt mutatja, hiszen évi 12 milliót keres Wokingban.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu