Már Briatore visszatéréséért lobbiznak?

Szerző: shLétrehozva: 2009. szeptember 24. 15:13
Könnyen elképzelhető, hogy hamarosan visszatérhet a Formula-1-ből örökre kitiltott Flavio Briatore, legalábbis ebben „reménykedik” a száguldó cirkusz két nagyhatalmú vezetője, Bernie Ecclestone és Luca di Montezemolo. Mindketten úgy vélik, a Nemzetközi Automobil-szövetség túlságosan súlyos büntetéssel sújtotta az olasz üzletembert, sőt a Ferrari-vezér konkrétan is kiállt az enyhítés mellett.


Az FIA Motorsport Világtanácsa hétfőn döntött úgy, hogy a tavalyi szingapúri verseny manipulálása miatt örökre száműzi Briatorét, míg a tervről szintén tudó Pat Symonds Renault-főmérnököt öt évre zárja ki. Eközben a Renault csak két évre szóló felfüggesztett eltiltásban részesült, míg az érintett, a szándékosan kieső Nelsinho Piquet szinte hőssé vált. Pedig Symonds azt állítja, a brazil pilóta ötlete volt a baleset, amely nagyban elősegítette a kétszeres világbajnok Fernando Alonso későbbi futamgyőzelmét.


„A Renault F-1-es csapatának tagjai nem is tudtak erről. Csak hárman ismerték a részleteket, más nem is volt érintett az ügyben. De úgy vélem, túl kemény büntetést kapott Flavio. Nem hiszem, hogy szükség volt erre, de én is hibás vagyok, hiszen tagja voltam a döntéshozó bizottságnak” – mondta Ecclestone.

Úgy tűnik, az F-1 első számú vezetője megfeledkezett arról, hogy az FIA éppen egy negyedik, a szaksajtóban X Tanúként emlegetett Renault-szakember révén tudta bizonyítani a szándékos balesetokozást. Másként aligha kapott volna büntetést Briatore és Symonds.

„Túl súlyos az ítélet, egyértelműen túl súlyos – tette hozzá Ecclestone. – Flaviót is beidéztük a hétfői ülésre, de ügyvédei azt válaszolták, az FIA-nak már nincs jogosultsága védencük megbüntetésében. De rosszul döntöttek: enyhébb lehetett volna a büntetés, ha Flavio eljön és elnézést kér”.

Briatore ugyan jogi úton keres elégtételt, de Ecclestone mást tanácsol barátjának, akivel közösen birtokolja a Buzsáky Ákost is foglalkoztató angol futballklubot, a Queen's Park Rangerst.

„Őszintén mondom, Flavio barátja vagyok. De el kell mondanom: rosszul kezelte az ügyet. Most is butaságot tesz, ha jogi útra tereli a dolgokat. Kérnie kellene egy meghallgatást az FIA fellebbviteli bizottságától. Nem hiszem, hogy győzhetne a bíróságon, ahol bárki azt mondaná, halálos balesetet is okozhatott volna egy fiatal srácnak” – mondta az F-1 ura.

Bernie Ecclestone azt is elárulta, az utóbbi időben nem volt alkalmuk a beszélgetésre, Flavio Briatore messze elkerüli őt.

„Azt hiszi, hogy legyőztem őt, pedig egyáltalán nincs így”.

Luca di Montezemolo és Flavio Briatore  

 

Luca di Montezemolo Ferrari-elnök szintén kiállt honfitársa mellett, sőt abbéli reményét is kifejezte, hogy lesz még számára visszaút a száguldó cirkuszba.

„Nagyon sajnálom Flavio Briatorét, aki az F-1 egyik főszereplője volt az elmúlt húsz évben. Nagyon komoly és érzékeny a téma, de remélem és kívánom, hogy rövid időn belül csökkenjen a büntetés.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu