Idén először indulhat az élről Alonso

Létrehozva: 2010. szeptember 11. 15:00
Egyedül 1:22 percen belüli kört futva Fernando Alonso nyerte meg a Formula-1-es világbajnoki sorozat Olasz Nagydíján az időmérő edzést Monzában. A Ferrari spanyol pilótája az idén először indulhat az élről, megelőzve a címvédő Jenson Buttont és csapattársát, Felipe Massát. A két Red Bull a negyedik és hatodik helyet szerezte meg, a világbajnoki éllovas Lewis Hamilton az ötödik pozícióban zárt.

A harmadik szabadedzés felettébb szoros eredménnyel zárult, hiszen az első öt pilótát mindössze két tized másodperc választotta el egymástól, így komoly izgalmakra lehetett számítani a délutáni időmérőn, ahol kellemes 26 fokos meleg és 38 fokos pályahőmérséklet fogadta a pilótákat.

Az első húsz perc különösebb meglepetés nélkül zárult, Trulli, Kovalainen, Liuzzi, Glock, Di Grassi, Bruno Senna és Jamamoto búcsúzott, miközben a két Ferrari futotta a legjobb időt, Massa, Alonso sorrendben.

A folyatatásban előbb Hamilton (1:22.497), majd a spanyol kétszeres világbajnok (1:22.297) volt a leggyorsabb,
miközben az első szabadedzést nyerő Button és a két Red Bull nem tudott beleszólni az első helyért folyó csatába.

Váratlan búcsú egy történt, míg Nico Rosberg simán a tízbe került, csapattársa Michael Schumacher a 12. helyen zárva kiesett, Sutil, Kobajasi, Buemi, Petrov, Alguesuari és De la Rosa társaságában.

Az utolsó felvonás mint később kiderült hamar eldőlt, Fernando Alonso első igazi gyors körében megfutotta a hétvége legjobb idejét (1:21.962), amelyet egészen a hajráig csak megközelíteni tudtak, így a 2010-es szezonban először indulhat az élről.

Tartani a lépést vele csak Button és Massa bírta, Webber, Hamilton és Vettel jelentősebb hátrányban zárt a 4-6. helyen.

 
OLASZ NAGYDÍJ, IDŐMÉRŐ:
1. Fernando Alonso Ferrari 1:22.646 1:22.297 1:21.962 23
2. Jenson Button McLaren-Mercedes 1:23.085 1:22.354 1:22.084 21
3. Felipe Massa Ferrari 1:22.421 1:22.610 1:22.293 25
4. Mark Webber RBR-Renault 1:23.431 1:22.706 1:22.433 26
5. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:22.830 1:22.394 1:22.623 17
6. Sebastian Vettel RBR-Renault 1:23.235 1:22.701 1:22.675 23
7. Nico Rosberg Mercedes GP 1:23.529 1:23.055 1:23.027 23
8. Nico Hulkenberg Williams-Cosworth 1:23.516 1:22.989 1:23.037 23
9. Robert Kubica Renault 1:23.234 1:22.880 1:23.039 18
10. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1:23.695 1:23.142 1:23.328 26
11. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:23.493 1:23.199   16
12. Michael Schumacher Mercedes GP 1:23.840 1:23.388   19
13. Kobajasi Kamui BMW Sauber-Ferrari 1:24.273 1:23.659   17
14. Sebastien Buemi STR-Ferrari 1:23.744 1:23.681   19
15. Vitalij Petrov Renault 1:24.086 1:23.819   17
16. Jaime Alguersuari STR-Ferrari 1:24.083 1:23.919   19
17. Pedro de la Rosa BMW Sauber-Ferrari 1:24.442 1:24.044   16
18. Jarno Trulli Lotus-Cosworth 1:25.540     10
19. Heikki Kovalainen Lotus-Cosworth 1:25.742     11
20. Vitantonio Liuzzi Force India-Mercedes 1:25.774     3
21. Timo Glock Virgin-Cosworth 1:25.934     11
22. Lucas di Grassi Virgin-Cosworth 1:25.974     10
23. Bruno Senna HRT-Cosworth 1:26.847     11
24. Jamamoto Szakon HRT-Cosworth 1:27.020     10

 

Hozzászólások
Csonka Alexandra 2010. szeptember 11. 21:00 (8)
Újonc
  70
Szép volt grat Alonso remélem holnap nyersz!!!Toma Fernando!!!
Juhász Ilona 2010. szeptember 11. 17:28 (7)
Bajnok
  2880
Szép volt, Alonso.

Nem bánnám, ha jól elkapná a rajtot, a mögötte lévő 4-ből 3 meg vhogy elszerencsétlenkedné.
Massa mehet mögötte, a többiek koccolják egymást.(6)
Cristiano Ronaldo 2010. szeptember 11. 16:53 (6)
Rajongó
  682
Francba!Végre Alo nyer 1 idöméröt én meg pon nem látom!

Forza Ferrari! 2010. szeptember 11. 16:44 (5)
Újonc
  66
Na ki a legjobb versenyző!

Alonsoooooooo
Linczmayer Tímea 2010. szeptember 11. 16:37 (4)
Újonc
  34
Alonso
Törölt felhasználó 2010. szeptember 11. 15:37 (3)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Besenyei Gergő 2010. szeptember 11. 15:33 (2)
Ígéret
  366

FoRzA Ferrari!Egyébként a kép címéhez annyit, hogy Alonsonak nehéz lett volna a második pole-ját szereznie az idén monzában”




[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. szeptember 11. 15:15]
Szép volt Alonso!!!! Go Ferrari!!!

Neked meg aztán muszáj belekötni minden kis apróságba te ki ******!
Törölt felhasználó 2010. szeptember 11. 15:15 (1)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
24 ÓRA
12:27  Zseniális Falcao-gól, ollózva - videó12:10  Ki lesz a Liverpool új menedzsere?12:06  Magyarország rendezi a jégkorong-vb-t11:38  Modric az Eb után dönt jövőjéről11:07  Újabb sztár tör Usain Bolt babérjaira10:36  Kínában nevezték ki Marcelo Lippit10:02  Eb-szereplés: Villa igen, Puyol nem!09:31  NHL: egyenlítettek az Ördögök09:05  A siker kapujában bukott el a Lakers23:12  Giro: A "közellenség" ért célba elsőként22:58  A Real két góllal győzött Kuvaitban22:24  Dán keret három kérdőjellel21:49  Megszorongatták Nadalt, de semmi több21:22  Cserekapust igazolt a Bayern21:20  Top tíz emlék a Serie A-szezonból21:01  Puyol is ott lesz az Eb-n?20:12  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!19:32  Hosszabbított a Milan csékája18:44  Csak a Vasas nem kapott licencet18:14  Visszatér Lippi - a kínai bajnoknál17:34  Elköszöntek a Liverpool menedzserétől!17:29  Újoncokat avathat Egervári17:27  9-es oddsz, 52 440 ft nyeremény - blog17:00  Hajszálon fog múlni a Bayern-Chelsea16:45  Kés alá fekszik Dani Alves16:26  "Räikkönen olyan, mint egy vadállat!"16:00  Dániában tesztelik a mágneses gólbírót15:45  Délelőtt döntött, délután nyert Federer15:04  Van Persie nem lesz a Juventusé14:25  Kizárták a Győrt az El-ből14:11  Bréking! Itt a végleges angol Eb-keret!14:02  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?13:21  Mi lesz veled King Kenny?12:48  Drogba a Barcelonával tárgyal12:48  Angol keret: bejelentés 14 órakorSze  Egy évet is kihagyhat az NBA-szupersztárSze  Rooney szíve összetörtSze  Szávay indulhat az olimpiánSze  Visszavonul a BL-győztes portugálSze  Magyarország Anglia ellenSze  Mindkét Williams simán jutott a 32-beSze  Idegenben tarolt a Los AngelesSze  Lélektani előnyben az IndianaKe  Első ligás a Düsseldorf, de hogy?!Ke  Djokovics: címvédőhöz méltó kezdésKe  Mourinho: Az Aranylabda CR7-nek járKe  Grúz, török és skót-walesi-ír pályázatKe  Babos nyolcaddöntős PrágábanKe  Joaquim Rodríguez mindent vittKe  Tuti négyes - ezekkel nyernénk keddenKe  Chiellini felépül, Barzagli hosszabbítKe  Francia keret: három PSG-sztár is sírhatKe  Fergie és Giggs a PL-történet legjobbjaKe  Két Braga-sztár is ott lesz az Eb-n!Ke  Tőzsér Juhász csapattársa lehetett volnaKe  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  Pizarro: Viszlát, Werder!Ke  Felfüggesztett börtön a barcsi védőnekKe  Öt Real-játékos a spanyol keretbenKe  233 millió lesz Nagy László fizetése
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Egy kör Webberrel az indiai pályán A Red Bull kötelékéhez tartozó Neel Jani ment körbe először az új helyszínen
  • Dél-Koreai GP: Schumi és Petrov balesete Az orosz versenyző csúnyán eltalálta a hétszeres világbajnokot
  • A Szingapúri Nagydíj összefoglalója Üzenet Massának: Tedd tönkre Hamilton versenyét!
  • Komoly rajtbaleset az Olasz Nagydíjon Vitantonio Liuzzi több társát
  • Ilyen volt a 2010-es Olasz Nagydíj Fernando Alonso először szerepelt ferrarisként Monzában és győzött
  • F1, Magyar GP: Vettel pole-köre A német világbajnok a Q3 legvégén került az élre
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS