Hivatalos: Kubica pótolja Alonsót!

Szerző: shLétrehozva: 2009. október 7. 14:21
Ami már napok óta nyílt titok volt, most hivatalos megerősítést nyert, a lengyel Robert Kubica lesz a kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso utódja a Renault F1 istállónál. A szerződés részletei nem láttak napvilágot, egyelőre csak annyi bizonyos, 2010-ben Kubica lesz a csapat első számú pilótája.


Kubica már évekkel ezelőtt közeli kapcsolatban állt az istállóval, tesztelt is, de végül az idei szezon végén az F-1-et elhagyó BMW-Sauberhez került. 2006 óta versenyzett a BMW-nél, tavaly sokáig a világbajnoki címért is versenyben volt. A csapat azonban nem kapott engedélyt a jövő évi F-1-es szerepléshez, így odébb kellett állnia.

A Renault-nál meg vannak győződve arról, hogy a sorozat egyik legtöbb tehetséggel megáldott pilótájat sikerült elcsábítaniuk. Kubicát szép emlékek fűzik a konstruktőrhöz: 2005-ben megnyerte a Formula Renault-sorozatot. “Különleges kötődésem van a csapathoz, hiszen a Renault színeiben már világbajnok lettem egy másik kategóriában. Nekem tulajdonképpen ez volt az ugródeszka az F1-hez" - nyilatkozta a sztár.

Afelől még nem tudni biztosat, ki lesz a társa Kubicának a következő idényben, miután a francia Romain Grosjean nem váltotta meg a világot a Renault volánjánál a száguldó cirkuszban. A szaksajtó szerint a finn Heikki Kovalainen lehet a befutó.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu