Hiába a triplázás, előnyben a Red Bull

Szerző: shLétrehozva: 2009. április 27. 18:54
Hiába nyert három futamot a Brawn GP, most már a Red Bull számít a legerősebbnek a Formula-1-ben. Ezt Jenson Button, az Ausztrál, a Malajziai és a vasárnapi Bahreini Nagydíj győztese mondta, pedig Szahírban is meggyőző fölénnyel utasította maga mögé ellenfeleit, többek között a Sanghajban verhetetlen, ezúttal második helyezett Sebastian Vettelt. A Brawn azonban komoly fejlesztésekkel készül a jövő heti barcelonai futamra, ettől reméli az előny visszaszerzését.


Button a legutóbbi futamon ünnepelte negyedik győzelmét a száguldó cirkuszban, összetettben pedig megerősítette vezető pozícióját. Mögötte a csapattárs Rubens Barrichello, valamint Vettel áll. Az biztos, hogy a Spanyol Nagydíj után sem változik az éllovas személye, lévén a brit klasszis 12, illetve 13 ponttal előzi meg közvetlen riválisait.

„Nagyon édes a legutóbbi győzelem íze, mert egyáltalán nem számítottunk erre az eredményre a szombati, gyengén sikerült időmérő után. Sokan értek utol bennünket, a Red Bull pedig elénk is került. Remek győzelmet arattunk, ez a csapat munkatársainak az érdeme. Nehéz hetünk volt, távol az otthonunktól” – jelentette ki Button.


A brit versenyző már a vasárnapi futam után is utalt arra, hogy bizonyos részek már „elöregedtek” az autóján, ezeket ki kell cserélni a barcelonai futamra.
„Új aerodinamikai elemeket használhatunk majd, remélem, ezek révén ismét előrelépünk.” – jegyezte meg Button.

A csapat tulajdonosa és technikai igazgatója, Ross Brawn megerősítette az újdonságok spanyolországi használatát.

„Barcelona utánra is tartogatunk meglepetéseket, ezért optimisták maradhatunk. Az első négy futamon ugyanis ugyanazt az autót használtunk, semmilyen újítást nem próbálhattunk ki. Nem volt mit – mondta a szakember. – Az első versenyen mindent bevetettünk, utána azonban üresen maradt a csésze. Barcelonában már megmutatjuk, hogy nem álltunk le a fejlesztéssel. De ismét a nulláról indulunk, mint a csapat megvásárlása után.”

Sokak szerint most már a Brawn GP számít a világbajnokság első számú esélyesének, de a csapatfőnök még nem gondol erre.

„Természetesen hiszek a sikerben, de nem ez foglalkoztat. Továbbra is a futamgyőzelmekre hajtunk, nagyszerű versenyzőink vannak, de fájdalmasan meg kellett kurtítanunk a csapat létszámát. Utóbbit már magunk mögött tudhatjuk, most majd mindenki láthatja, milyen eredményekre lehetünk képesek!”

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu