Hamilton: Még nincs minden veszve

Szerző: shLétrehozva: 2010. szeptember 29. 13:53
Immár húsz pont a hátránya, a legutóbbi két versenyen célba sem ért…Joggal lehetne elkeseredett a 2008-ban világbajnok Lewis Hamilton, de vasárnap óta már túltette magát a csalódottságon. A McLaren brit ásza ugyan tudja, nem ő az idei sorozat legnagyobb esélyese, de ígéri, nem adja fel a csatát, a végsőkig küzd majd az újabb dicsőségért!


 

Hamilton vasárnap a harmadik helyért csatázott, már-már Mark Webber előtt járt, amikor az ausztrál meglökte az autóját. A brit autója megrongálódott, emiatt nem is folytathatta a vasárnapi szingapúri futamot. Túlzottan vakmerő, netán figyelmetlen volt? Sokan vélik úgy, némi türelemmel megszerezhette volna a dobogós pozíciót, de most már nincs mit tenni....

„Természetesen nagyon csalódott voltam vasárnap este. Mindig nehezen dolgozza fel az ember, ha fel kell adnia egy nagydíjat. Akkor még azt gondoltam, elszálltak az esélyeim a világbajnoki címre. Kellett egy kis idő, hogy összeszedjem magam” – ismerte el Hamilton.

A Belga Nagydíj megnyerése után még a 2008-as világbajnok vezetett összetettben, de azóta két helyet visszacsúszott. Szingapúr előtt ugyanis Olaszországban is kiesett, a monzai Autodromo Nazionalén az első körben akadt össze Felipe Massával.

„Egyértelmű, mostanában nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt szeretném, rossz „eredményeket” értem el. Úgy érzem, rengeteg pontot gyűjtöttem volna, ha befejezem ezt a két versenyt. De nincs mit tenni! Előre kell tekintenem, kőkemény munka vár rám. Emiatt nem gondolhatok a spanyolországi és a magyarországi kiesésemre sem, csak a következő négy futamra. Motivációmat csak növeli, hogy ezeken a pályákon már többször voltam sikeres” – tette hozzá Hamilton.

Az október 22-24-re tervezett Dél-Koreai Nagydíj először szerepel a programban, Japánban, Brazíliában és Abu Dzabiban azonban már szerepelt a száguldó cirkusz mezőnye.

LEWIS HAMILTON EREDMÉNYEI (2007-2009)
VERSENY 2007 2008 2009
Japán Nagydíj 1. hely 12. hely 3. hely
Brazil Nagydíj 7. hely 5. hely 3. hely
Abu Dzabi Nagydíja nem volt a naptárban n.v. kiesett

„Vasárnap beszéltem a csapat vezetőivel, elemeztük a mostani helyzetet. Összetettben még mindig szoros az állás, húsz pontra vagyok az éllovastól. Ez még mindig kisebb különbség, mint egy futamgyőzelem. Elsőre ugyan nagynak tűnik a hátrány, könnyen elbizonytalaníthatja az embert, de az idei szabályok alapján ez csak nyolc pontnak felel meg. Négy verseny alatt pedig ledolgozható ez a hátrány. Semmi sincs veszve!” – szögezte le a brit klasszis.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Alonso: Öten még világbajnokok lehetünk
Fernando Alonso idei negyedik futamgyőzelme után sem változtatta meg véleményét: a Ferrari spanyol pilótája szerint a világbajnoki címért folyó verseny még közel sem lefutott, és öten is befuthatnak elsőként. A Szingapúri...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu