Hamilton: add már, uram az esőt!

Szerző: shLétrehozva: 2010. november 6. 10:23
Sokak szerint a pénteki szabadedzések eredményéből nem lehet mélyenszántó következtetéseket leszűrni, lévén ekkor a csapatok még csak a szombatra és vasárnapra tervezett beállítások tökéletesítésére törekszenek. Való igaz, sokszor ez is a helyzet, de van olyan szakember, aki már a nyitó napi tapasztalatokból is „jósol” a folytatásra. Lewis Hamilton például azt szűrte le az interlagosi tesztelésekből, hogy a McLarennek esélye sem lesz a Red Bull legyőzésére, ha száraz pályán futják majd a Brazil Nagydíjat…


 

Pedig a 2008-as világbajnok sem szerepelt rosszul pénteken, harmadik és negyedik helyen végzett. Igaz, mindkétszer simán kikapott Sebastian Vetteltől és Mark Webbertől, sőt a második edzésen Fernando Alonsóval sem bírt.

Valószínű, hogy Hamilton sohasem hallott Kovács Kati 1972-es slágeréről, de az „Add már, uram, az esőt” fohászkodás az ő gondolatait is átszövi…

„Pénteken mindent kihoztam az autómból, amit tudtam. Lehet, hogy egy tizedet még találhattam volna a pályán, de a red bullos srácok valószínűleg nem mentek száz százalékosan, hiszen megnyugtathatta őket a nagy előnyük…Az autóm nagyon jó, de még mindig fél másodpercre vagyunk a Red Bulltól” – jelentette ki a brit klasszis.

Ez pedig nem sok jót ígér Hamiltonnak, hiszen összetettben a harmadik helyen áll ugyan, de 21 ponttal marad el az éllovas Fernando Alonsótól és 10 egységgel Mark Webbertől. Vagyis csak akkor marad esélye a világbajnoki címre, ha mindkettőjüket legyőzi vasárnap.

„A Red Bullok és a Ferrarik is gyorsabbak nálunk, valószínű, hogy nagyobb az autójuk leszorítóereje. Így az esőben kell reménykednem, hiszen az alaposan megkönnyítené a helyzetünket, lottósorsolássá változtatná a versenyt. A kocsim sokkal jobb a vizes pályán, mint egy évvel ezelőtt, így akár a pole-ért is harcban lehetek, ha esik majd az időmérőn. Száraz pályán nincs esélyünk a Red Bull ellen!” – szögezte le Hamilton.

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso sokkal nyugodtabb, pedig lenne miért idegeskednie, hiszen már ezen a hétvégén világbajnok lehet. De 2005 és 2006 F-1-es királya úgy érzi, majd csak Abu-Dzabiban érdemes számolgatni, ezt a napokban már többször el is mondta.

„Most még felesleges idegeskednem, elég, ha majd vasárnap leszek feszültebb…Amúgy sem ez számít, hanem az autó sebessége! Most már nem lesz nagy különbség a záró két futam között, a kocsik minimálisan változhatnak. Mindenki kiterítette a lapjait, most már csak jobban kell játszanunk a nálunk lévő kártyákkal! Utána meglátjuk, milyen eredményt értünk el.” – szögezte le a Ferrari ásza.

 

 

FERNANDO ALONSO BRAZÍLIÁBAN VILÁGBAJNOK LESZ, HA…
- Megnyeri a versenyt, Mark Webber pedig legfeljebb ötödik
- Második helyen ér célba, Webber pedig legfeljebb kilencedik, Lewis Hamilton maximum negyedik, míg Sebastian Vettel legfeljebb a harmadik
- Harmadik helyen ér célba, Webber nem szerez pontot, Hamilton legfeljebb ötödik, míg Vettel legjobb esetben is csak negyedik

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Pénteki top3: Vettel, Webber és Alonso
Nem változott a helyzet Interlagosban: a második szabadedzésen is tarolt a Red Bull! Sebastian Vettel megőrizte az első helyet Mark Webber előtt, de az összetettben éllovas Fernando Alonso jött fel harmadiknak a 2008-ban...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Hazájában vághatják sittre Massát...
Ez komoly??? Elképesztő és elsőre (?) hihetetlen kijelentést tett egy brazil ügyész: börtönbe juttatja Felipe Massát, ha befolyásolja az interlagosi F-1-es futam végeredményét. A különleges bűnügyekkel foglalkozó bíróságán...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Tarolt a Red Bull, Alonso csak 13.
Kemény "üzenetet" fogalmazott meg az ellenfelek számára a Red Bull: kettős sikert aratott az első szabadedzésen a 61. Formula-1-es világbajnokság Brazil Nagydíján! Sebastian Vettel közel öt tizedes előnnyel végzett az élen...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Elsírta bánatát Alonso nagy ellenfele
Eddig „csak” a fél világ tudta, most már mindenki: nincs egyenlőség a pilóták között a RedBullnál! Legalábbis ezt állítja Fernando Alonso legnagyobb ellenfele, Mark Webber. Az ausztrál versenyző úgy érzi, munkaadójánál Sebastian...
Tovább a teljes cikkhez »

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu