Pillanatokkal a kezdés előtt eleredt az eső, alaposan eláztatta a Carlos Pace-pálya aszfaltcsíkját, így tíz perccel csúszott a kezdés. Óriási „kapkodásban” kellett dönteni arról, hogy melyik abroncsot használják, lévén a zápor csak pillanatokig tartott. Massa és Hamilton esőgumival vágott a felvezető körnek. Kubica azonnal bement a boxba, száraz helyett esős gumikat kapott, így a mezőny mögül indult.
Nagyon sima volt a rajt: a Ferrari brazil ásza megőrizte az első helyet Trulli, Räikkönen és Hamilton előtt. A hátsó régióban azonban ütközött az F-1-től búcsúzó Coulthard, valamint Nakadzsima és Piquet. A brazil autója rossz helyen maradt, ezért beküldték a biztonsági autót. Ekkor már Kovalainen előtt volt Vettel és Alonso, vagyis a pontverseny éllovasa elveszítette „védőbástyáját”.
A safety car a 4. körben ment ki, a közvetlen élcsoportban nem történt változás. Massa folyamatosan növelte előnyét, Trullira pedig zárkózott Räikkönen. Hamilton nyugodtan terelgette autóját, számára a negyedik hely ideálisnak tűnt. A mezőny második felének pilótái folyamatosan mentek kerékcserére, így alaposan átalakult a sorrend. A kilencedik körben Vettel és Alonso is a boxban járt, majd hamarosan Massa is meglátogatta csapatát. A következő körben Trulli, Räikkönen és Hamilton is a kerékcsere mellett döntött.
A boxkiállások első fordulója után Massa vezetett, míg Hamilton csak a hetedik volt, „virtuálisan” a brazil versenyző volt ekkor a világbajnok. Hamarosan a brit sztár bátor támadással ment el Trulli mellett, aki megpördült, de óriási bravúrral a pályán tartotta autóját. A mclarenes előtt ekkor a kiválóan taktikázó Fisichella haladt. Hamilton folyamatosan csúszkált, nehezen találta az ideális ívet.
A pontverseny éllovasa a 17. körben előzte meg az óvatosan védekező olasz versenyzőt, így már az ötödik helyen száguldott. Eközben Vettel és Alonso folyamatosan közeledett a nehezebb autóval haladó Massához, élesedett a helyzet az első helyért zajló csatában. A fiatal német versenyző a 21. körben 1:14,565 p-cel a futam addigi legjobb idejét autózta!
A monzai futam győztese rövidesen a boxban járt, így Alonso került a második helyre, mögötte Räikkönen és Hamilton haladt. A McLaren sztárja felgyorsult, a 31. körben 1.14,159-cel lett körrekorder. Erre az ötödik helyen száguldó Glock 1:14,057-tel „válaszolt”. Folyamatosan száradt a pálya, így Massa hamarosan már 1.13,755-re faragta a legjobb időt.
A brazil klasszis a 38. körben ment ki másodszor kerékcserére és tankolásra, majd a 40-ben Alonso és Hamilton is így tett. Ideiglenesen Räikkönen került az élre, majd a boxlátogatás (42. kör) után a negyedik pozícióba tért vissza. A pontverseny éllovasa biztonsági autózást mutatott be, őrizte az ötödik helyet, amellyel világbajnok lehetett.
Az 51. körben Vettel ismét csapatánál járt, majd Hamilton mögé tért vissza. A német versenyző gyorsan felzárkózott a brit klasszisra. A Toro Rosso pilótája azonban nem került támadási pozícióba.
A hajrára fokozódtak az izgalmak, mert egyre jobban beborult, nyolc körrel a vége előtt ismét cseperegni kezdett az eső. Öt körrel a vége előtt Räikkönen bement kerékcserére, majd Alonso és Hamilton is így tett. Massa azonban kint maradt, csak a következő körben látogatta meg a csapatát. A brazil klasszis megőrizte első helyét, mögötte Alonso, Räikkönen, Glock és Hamilton haladt.
Két körrel a vége előtt Vettel megelőzte a rossz ívet választó Hamiltont, így Massa került az összetett verseny élére. Elképesztő izgalmak, a német pilóta nyerhette meg a világbajnoki címet a Ferrarinak!!! Az utolsó körben a száraz pályára való gumikkal haladó Glock lelassult,. így Hamilton megelőzhette! Ezzel a McLaren-Mercedes brit sztárja lett minden idők legfiatalabb világbajnoka.
| 1. | Felipe Massa | Brazília | Ferrari | 1:47:00:000 ó |
| 2. | Fernando Alonso | Spanyolország | Renault | +13.298 mp |
| 3. | Kimi Räikkönen | Finnország | Ferrari | +16.235 |
| 4. | Sebastian Vettel |
Németország | Toro Rosso-Ferrari | +38.011 |
| 5. | Lewis Hamilton | Nagy-Britannia | McLaren-Mercedes | +38.907 |
| 6. | Timo Glock | Németország | Toyota | +44.368 |
| 7. | Heikki Kovalainen | Finnország | McLaren-Mercedes | +55.074 |
| 8. | Jarno Trulli | Olaszország | Toyota | +1:08.433 p |
| 9. | Mark Webber | Ausztrália | Red Bull-Renault | +1:19.666 |
| 10. | Nick Heidfeld | Németország | BMW-Sauber | +1 kör |
| 11. | Robert Kubica | Lengyelország | BMW-Sauber | +1 kör |
| 12. | Nico Rosberg | Németország | Williams-Toyota | +1 kör |
| 13. | Jenson Button | Nagy-Britannia | Honda | +1 kör |
| 14. | Sebastien Bourdais | Franciaország | Toro Rosso-Ferrari | +1 kör |
| 15. | Rubens Barrichello | Brazília | Honda | +1 kör |
| 16. | Adrian Sutil | Németország | Force India-Ferrari | +2 kör |
| 17. | Kazuki Nakadzsima | Japán | Williams-Toyota | +2 kör |
| 18. | Giancarlo Fisichella | Olaszország | Force India-Ferrari | +2 kör |
