FIA: Félreinformálták a Ferrari vezetőit

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 28. 20:31
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) közleményben adott választ a Ferrari csapatának Formula 1-ből való távozási fenyegetésére. A szervezet szerint egyelőre nincs szó arról, hogy egységesítik a motorokat a 2010-es szezontól és az istállót félreinformálták a döntéssel kapcsolatban.


Fotó: Reuters

A Ferrari vezetősége hétfőn kilátásba helyezte az istálló kivonulását a Forma-1-ből, amennyiben 2010-től egyenmotorokkal zajlana a világbajnoki vetélkedés hiszen megszűnne a száguldó cirkusz fenntartásának alapvető indoka.

 

A Luca Di Montezemolo által vezetett tanácskozás eredményéről az ANSA olasz állami hírügynökség számolt be hétfőn koraeste. Az FIA kedden közleményben reagált a drasztikus lépéseket fontolgató istálló szavaira.

 

„Úgy tűnik, a Ferrari vezetőit félreinformálták” - olvasható a szervezet válaszában, ahol hangsúlyozzák nem egyértelmű döntésről vagy tervezetről volt szó akkor, amikor a motorok egységesítését felvetették.

 

Az FIA több lehetőséget vetett fel, ezek közül az egyik volt az egységesítés, de  van olyan javaslat is, amely szerint a gyártóknak közösen kellene garantálniuk, hogy a független csapatoknak kevesebb mint ötmillió euróért biztosítanak motorokat idényenként. 

 

Ugyanakkor azt is kiemelték, hogy a jelenlegi állapotok sem tarthatók fenn hosszútávon. „Örülünk annak, hogy a Ferrari pénzügyi helyzete felfelé ível és reméljük a folyamat a jövőben is folytatódik, azonban számos istálló egyre nehezebb körülmények között találja magát. Ezen változtatni kell a jövőben valamilyen módon.”

 

A Nemzetközi Autombil Szövetség egyben sürgeti a csapatokat a minél gyorsabb alternatíva kidolgozására, vagy saját terveikkel állnak elő, vagy a szervezet hoz meg olyan döntéseket, amelynek során nem biztos, hogy törekednek a teljes megegyezésre.

 

 


 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu