F-1: győzelemmel ünnepelne a Ferrari

Szerző: shLétrehozva: 2010. május 27. 15:20
Mondják, ez a Formula-1 történetének legsikeresebb és legjobb csapata. Állítják, az a versenyző lesz igazi legenda a száguldó cirkuszban, aki versenyzett ennél az istállónál. Való igaz, régóta ezt hajtogatják a szurkolók, akik a hétvégén Isztambulban szeretnék ünnepelni a…


A Ferrarit! A maranellói csapat ugyanis 800. futamára készül, a Török Nagydíj pedig remek alkalmat ad az emlékezésre. A legendás olasz istálló először az 1950. május 21-én rendezett Monacói Nagydíjon vett részt, Alberto Ascari a második, míg a privát pilótaként induló Raymond Sommer a negyedik helyen fejezte be a futamot.

Az eltelt hatvan év elképesztő sikerekkel „ajándékozta meg” a Ferrarit, legendák egész sora öltötte magára a csapat overállját. A konstruktőrök között 16, míg a pilótáknál 15 világbajnoki cím sorakozik Enzo Ferrari „gyerekének” neve mellett, nem is beszélve a 211 futamgyőzelemről, 203 első rajthelyről. Az idei szezonban egy diadalt aratott a maranellói csapat, a bahreini idénynyitót nyerte meg Fernando Alonso.

A kétszeres világbajnok spanyol fenomén harcban áll a világbajnoki címért, noha Szahír óta egyszer sem volt igazi esélye a futamgyőzelemre. De ez nem keseríti el, sőt még inkább motiválja, szeretne bizonyítani a maranellói csapat vezetőinek és szurkolóinak.

„Nincs okom arra, hogy bizonytalan legyek. Harmadik helyen állok a világbajnokságban, három pont a hátrányom az éllovassal szemben, pedig idén már négyszer zártam utolsóként vagy a mezőny végén a futamok első körét” – jelentette ki a hispániai klasszis.

Alonso a bahreini diadal után negyedik volt Ausztráliában, motorhiba miatt kiesett Malajziában, majd Kínában ismét negyedik, Spanyolországban második, míg Monacóban hatodik lett.

„Nagyon fontos lesz az isztambuli verseny, nem csak a mostani világbajnokság, hanem a Ferrari történelme miatt is. Ez lesz a Scuderia 800. futama. Ez még inkább motiválja a csapatot a jó eredmény elérésére, szeretnék dobogóra állni, legfőképpen a Red Bull elé. A Monacói Nagydíj után is kőkeményen dolgozott a csapat, magabiztosan és optimistán érkezhettem Törökországba” – tette hozzá Alonso.

Az isztambuli pályán 2006 óta vendégeskedik a száguldó cirkusz, eleinte csak és kizárólag a brazil és az olasz himnuszt játszották az eredményhirdetések alkalmával. Mindannyiszor Felipe Massa szerezte meg a győzelmet, tavaly aztán már nem volt erre esélye a gyengécske autójával, így Jenson Button „örökölte meg” az elsőséget.

„Csodálatos emlékeim vannak a Török Nagydíjról! Imádom ezt a pályát, élvezem, hogy ezen versenyezhetek, ráadásul már háromszor győztem. Szép fejezete ez a pályafutásomnak, ezért is küzdök majd a szokásosnál nagyobb elszántsággal a sikerért. Remélem, eredményes lesz a hétvégém, minden jól alakul majd” – mondta Massa.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu