MARK WEBBER ÉS SEBASTIAN VETTEL ÜTKÖZÉSE
NYILATKOZATOK A TÖRÖK NAGYDÍJ UTÁN:
SEBASTIAN VETTEL (RED BULL-RENAULT, KIESETT A 40. KÖRBEN):
„Ha megnézik a felvételeket, akkor egyértelműen láthatják, én voltam már a belső íven. Megszereztem a pozíciót, már előrébb voltam, már csak arra figyeltem, hogy megtaláljam a megfelelő fékezési pontot. Láthatták, összeütköztünk, a jobb hátsó kerekemet érte el, és kicsúsztam. De szó sincs arról, hogy személyes harcot vívtunk. Ilyen dolgok előfordulnak egy versenyen. Nem volt erre szükségünk, de most már nincs mit tenni. A verseny ezen szakaszában, Mark, én és Lewis nagyjából egyformán gyorsak voltunk. Kicsit talán gyorsabb is voltam, mint Mark, közel kerültem hozzá, és éreztem, talán elkaphatom a hátsó egyenesben. Szoros volt, a balosban megelőztem, ennyi a történet.
MARK WEBBER (RED BULL-RENAULT, 3. HELY):
„Seb végsebessége magasabb volt, a belső ívre került. Egymás mellett haladtunk, majd nagyon gyorsan jobbra húzott, emiatt összeütköztünk. Villámgyorsan történt minden. Nagy veszteség érte a csapatot, ez nem volt ideális nap. A McLarenek pedig nagyon gyorsak voltak, remek versenyt vívtunk a balesetig. Egyikünk sem akart balesetet okozni, de néha előfordulnak ilyen esetek. Ez sohasem ideális, de ez van. Az sem biztos, hogy győztem volna az ütközés nélkül, hiszen sok kör maradt hátra, közel voltunk egymáshoz.”
CHRISTIAN HORNER (A RED BULL CSAPATFŐNÖKE):
„Nagyon csalódottak vagyunk, hiszen a csapat amúgy kiváló munkát végzett. Taktikailag felülmúltuk a McLarent, pedig ma nagyon erős volt. Rengeteg pontot veszítettünk. Pedig mindig arra kérjük a versenyzőinket, hogy hagyjanak teret egymásnak. Azzal nincs baj, ha versenyeznek egymással, hiszen ma ezt tette Hamilton és Button is. De mindketten hagytak helyet a csatára, ezt kértük mi is a versenyzőinktől…”

VIDEÓVAL!!! Hihetetlen házi csatákat követően Lewis Hamilton diadalmaskodott a 61. Formula-1-es világbajnokság Török Nagydíján, mögötte a címvédő Jenson Button végzett. A pontversenyben éllovas Mark Webber sokáig vezetett, de a...
Tovább a teljes cikkhez »

Ennyit a pénteki McLaren-fölényről és a Red Bull szerényebb teljesítményről! A 61. Formula-1-es világbajnokság Török Nagydíjának szombati időmérő edzését ugyanis már Mark Webber nyerte a 2008-ban világbajnok Lewis Hamilton,...
Tovább a teljes cikkhez »

A délelőtti tesztelésen második Jenson Button bizonyult a második szabadedzés legjobbjának a 61. Formula-1-es világbajnokság isztambuli Török Nagydíján, mögötte Mark Webber és Sebastian Vettel került még a top3-ba. A Red Bull...
Tovább a teljes cikkhez »