Egy éve maradt Massának, Kubica váltja?

Szerző: shLétrehozva: 2009. október 8. 10:27
A 2011-es szezonban már Robert Kubica lesz Fernando Alonso csapattársa a Ferrarinál, vagyis Felipe Massa már csak a következő évben segíti a Formula-1 történetének legsikeresebb csapatát. Az AS úgy tudja, a lengyel versenyző csak egy évre kötelezte el magát a Renault-hoz, utána már Maranellóban folytatja pályafutását.


Massa hétfőn tért vissza a Ferrari főhadiszállására, megkezdte a közvetlen felkészülést a visszatérésre. A magyarországi futamon súlyos koponyasérülést szenvedett klasszis reméli, már a szezonzáró versenyen, Abu Dzabi Nagydíján rajthoz állhat, de abban már egészen eltökélt, hogy jövőre ismét száguldhat majd.

A Ferrari a nyári baleset óta folyamatosan támogatja Massa újabb „karrierkezdetét”, pedig maguk a szakemberek sem tudják, milyen hatással lesz jövőjére a súlyos sérülés. Mindesetre jövőre esélyt kap a kétszeres világbajnok Alonso mellett. Meglátjuk, mire megy a brazil pilóta?

Úgy tűnik, az olasz csapatnál semmit sem bíznak a véletlenre, bebiztosították magukat. Az Alonso szerződéséről is pontot információkkal rendelkező AS ugyanis azt írta, Kubica szerdán mindössze egy szezonra szóló szerződést kötött a Renault-val, egyfajta ugródeszkaként tekint a francia istállóra. A spanyol sportnapilap szerint a lengyel versenyző ugyanis 2011-től már a spanyol zseni márkatársa lesz.

Kubica és a Ferrari leendő (?) együttműködése nem lenne váratlan, erre már idén is sor kerülhetett volna. A BMW-től távozó klasszis ugyanis nemrég már tárgyalt a maranellóiakkal, végül azonban Giancarlo Fisichella ült a két futamra „bedobott” és gyászos szereplést nyújtó Luca Badoer helyére.


Kubica szerepeltetésének hátterében az állhat, hogy pályafutásának jelentős részét Olaszországban töltötte, a Ferrari szurkolói is jól ismerik, sőt nyugodtan mondhatjuk, kedvelik. Tudása pedig nem kophatott meg néhány hónap alatt, hiszen idei gyenge szereplésének első számú oka, hogy a BMW pocsék kocsit tervezett erre a szezonra.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu