„Azt szeretném, ha szívességet tenne és csak Abu Dzabiban döntené el a világbajnoki cím sorsát. De azt is megértem, ha már nem tud tovább várni” – mondta a brit üzletember.
Button két futammal a befejezés előtt 14 ponttal előzi meg csapattársát Rubens Barrichellót és 16-tal a red bullos Sebastian Vettelt. Vagyis Interlagosban eldőlhet a hármas csata, ehhez a Brawn GP brit ászának már a harmadik hely is elegendőnek bizonyol, még akkor is, ha a brazil végez az első helyen. A német klasszis esélyei egyelőre minimálisak, csak első vagy második pozícióval tartja életben a reményeit, de ehhez Button rossz szereplésére is szüksége lenne…
Az elmúlt három évben Brazíliában dőlt el a sorozat legnagyobb kérdése. Már 2006-ban és 2007-ben is emlékezetes futamokat láthattunk, de a tavalyi verseny mindent felülmúlt. Lewis Hamilton két körrel a leintés előtt került a hatodik helyre, ekkor az élen száguldó Felipe Massa volt virtuálisan a pontverseny legjobbja. A McLaren ásza aztán az utolsó kanyarban megelőzte Timo Glockot, ezzel visszavette az összetett verseny első helyét. Páratlan izgalmak után ünnepelhetett az F-1.
„Ki tudja, mi lesz idén? – tette fel a költői kérdést Ecclestone a Times legutóbbi számában.
A sportvezető egyébként tovább „bosszantotta” Buttont, akitől furcsa szívességet vár. Ecclestone ugyanis örül annak, hogy a szezon első hét futamából hatot megnyerő brit pilóta „lelassult” a folytatásra, nyolc versenyen ugyanis csak 24 pontot gyűjtött, ezzel szorosabbá tette a világbajnoki vetélkedést.
„De a hétvégén jól végzi majd a munkáját, begyűjti a világbajnoki címet” – zárta mondandóját egy újabb fordulattal a száguldó cirkusz ura.
Ecclestone „szívességet” kér Jensontól
Szerző: shLétrehozva: 2009. október 14. 11:22
Nyilvánvaló, a brit klasszis szurkolói szeretnék, ha már a hétvégi Brazil Nagydíjon eldőlne a világbajnoki cím sorsa, vagyis Jenson Button előnye ledolgozhatatlanná válna a szezonzárón. Persze a Rubens Barrichellóért és Sebastian Vettelért izgulók mást kívánnak, sőt létezik egy másfajta „motiváció” is. A Formula-1 első számú vezetőjének számító Bernie Ecclestone ugyanis reméli, Interlagosban még nem avatnak bajnokot, a lélegzetelállító izgalmak még Abu Dzabiban is folytatódnak, ezért a pontverseny éllovasához „fordult”…

FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS