Bemutatták Schumi világverő Mercedesét

Szerző: shLétrehozva: 2010. január 25. 13:35
VIDEÓVAL!!! - A Mercedes GP Petronas-csapat mai bemutatójával elkezdődött egy új és a valószínűleg a Mercedes-Benz motorsport-történetének legfontosabb fejezete4 Az új Formula-1-es szezon remek kihívás elé állít bennünket, amely a sportág hatvan éves históriájának legizgalmasabb sorozata lehet – jelentette ki Norbert Haug, a német autógyár motorsport-igazgatója. Az apropót pedig a Brawn GP örökébe lépő istálló idei F-1-es konstrukciójának bemutatója jelentette.


Új év, új név, új versenyzőpáros!!! Ezzel a mottóval készül a Mercedes a száguldó cirkusz hatvanegyedik évadjára, de nyilvánvaló, egy valamin nem változtatna a vezetés. Ez pedig az eredményesség. Tavaly a Brawn GP az utolsó pillanatban szedte össze az induláshoz szükséges pénztömeget, miután az „előd”, a Honda autógyár befejezte szereplését a sorozatban. A „kalapozás” eredménye minden várakozást felülmúlt, hiszen Jenson Button és a csapat is világbajnok lett, de Rubens Barrichello harmadik helye sem adhatott okot a szomorkodásra.

Az istállót aztán felvásárolta a 2009-ben „csak” motorszállítóként segédkező Mercedes, az összeállítás pedig teljesen megváltozott. A brit és a brazil klasszis helyére két német sztár érkezett: a három éves F-1-es szünet után visszatérő hétszeres világbajnok Michael Schumacher, valamint a Williamstől megkaparintott Nico Rosberg. Az idei cél pedig egyértelmű: mindkét világbajnoki címet a Mercedesnek kell megnyernie.


A címvédő hadjárat első fontos lépését jelentette a stuttgarti autóbemutató. A meghívott vendégeket nem lepte meg az autó festése, a Mercedes klasszikus „színkombinációja” alapján erre a konstrukcióra is illik az „Ezüst Nyíl” elnevezés! Kódjele MGP W01, első hivatalos megméretésére pedig jövő hétfőn Valenciában kerül sor.

Reuters
Nico Rosberg és Michael Schumacher Fotó: Reuters



„Nagyon várjuk már, hogy együtt dolgozhasson a két versenyzőnk. Nico Rosberg elképesztő tehetséggel és kilátásokkal harcolhat a hétszeres világbajnok Michael Schumacherrel, akinek a motivációja semmivel sem kisebb, mint pályafutása kezdetén. Akkor a Mercedes-Benz támogatásával tette meg első lépéseit a roppant sikeres Formula-1-es pályafutás irányába” – jelentette ki Norbert Haug.

A Mercedes motorsport-igazgatója Stuttgartban mutatta be a csapat új névadó szponzorát, a Petrobast, amely az elmúlt években a BMW-Sauber szerepléséhez járult hozzá.

„Forrón üdvözlöm a Brawn GP-től érkezett kollégákat, Ross Brawnnal és Nick Fry-jal az élen. Köszöntöm őket a Mercedes-családban” – tette hozzá Haug.

Reuters
Az új autó és a versenyzők Fotó: Reuters

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu