Alonso, nem? Webber vagy Vettel…

Létrehozva: 2010. november 3. 14:15
Fernando Alonso nem is gondol arra, hogy már vasárnap Brazíliában világbajnok lehet, úgy érzi, csak a jövő heti Abu-Dzabi Nagydíj után érdemes számolgatni. Pedig a Ferrari ásza már Interlagosban pontot tehet a mondat végére, ráadásul remek mérleggel bír, ha a dél-amerikai versenyt nézzük. A spanyol fenomén ugyanis 2005-ben és 2006-ban is a Sao Paulo közelében lévő Carlos Pace-pályán ünnepelhetett, igaz 2007-ben éppen ott „bukott el” Kimi Räikkönennel szemben. A hispán ász főnöke, Stefano Domenicali is rendkívül óvatos, míg a Red Bullt irányító Christian Horner és a McLarent vezető Martin Whitmarsh fordulatban bízik. A száguldó cirkusz első számú irányító, Bernie Ecclestone és a háromszoros világbajnok Sir Jackie Stewart azonban nem óvatoskodik, a Vörös Bika diadalát várja.

 

 

NYILATKOZATOK A BRAZIL NAGYDÍJ ELŐTT:

BERNIE ECCLESTONE (AZ F-1 JOGTULAJDONOSA):


„Jó lenne, ha Mark Webber vagy Sebastian Vettel nyerne, hiszen mindketten először győznének. Ebben az esetben jövőre már öt világbajnok versenyezne a mezőnyben. Ez növelné a Formula-1 presztízsét meg a bevételeit is"

BRAZIL NAGYDÍJ 2009

STEFANO DOMENICALI (A FERRARI CSAPATFŐNÖKE):

„Nagyon fontos verseny lesz, de valószínű, hogy nem dönti el a világbajnoki cím sorsát. Ha valaki most értékes pontokat veszít, akkor még nagyobb jelentősége lesz Abu-Dzabinak. Úgy érzem, a csapat megfelelő hozzáállással készült az elmúlt hetekben. Természetesen figyelembe vettük, hogy mi az erőssége az ellenfeleinknek, a Red Bullnak és a McLarennek… Rendkívül óvatosnak kell lennünk, hiszen már tapasztaltuk, mennyire bonyolult az idei szezon. Némi módosítást tervezünk az F10 aerodinamikai csomagjában, főleg az autó elején. De ez nem olyan lényeges módosítás, hiszen sokkal fontosabb, hogy megbízható legyen az autónk. El kell találnunk a középutat, hogy célba érjünk és a lehető legtöbb pontot begyűjthessük. Úgy érzem, Brazíliában is versenyképes lesz az F10! De a RedBull is pokolian erős lesz, a McLaren pedig jelentősebb változtatásokkal érkezik, hogy harcolhasson a győzelemért.”

BRAZIL NAGYDÍJ 2008


CHRISTIAN HORNER (A RED BULL CSAPATFŐNÖKE):

„Alonso ajándékba kapta Hockenheimben a győzelmet, így frusztráló lenne számunkra, ha megnyerné a világbajnokságot…Mi ugyanis mindvégig annak a tudatában versenyeztünk, hogy szabálytalan a csapatutasítás! De az FIA úgy döntött, hogy nem vétett a Ferrari, ennyi, tiszta sor…Ezzel már együtt kell élnünk és a pályán kell bizonyítanunk. Mindkét versenyzőnk esélyes még a világbajnoki címre, főleg Mark. A szezon végén a magasba emelheti a világbajnoknak járó hatalmas trófeát.”

BRAZIL NAGYDÍJ 2007



MARTIN WHITMARSH (A MCLAREN CSAPATFŐNÖKE):

„A szezon kritikus pontjához érkeztünk. A következő másfél hétben két versenyre kerül sor, még mindig öten lehetnek világbajnokok. Izgalmas és mozgalmas időszaka ez a sportágunknak. Ha az elmúlt években bármit is tanulhattunk a Formula-1-ből, akkor az éppen az volt, hogy soha nem adhatjuk fel, amíg végképp el nem dőlt volna a világbajnokság. Még a legvalószínűtlenebb forgatókönyv is megvalósulhat, úgy, ahogyan azt senki sem gondolhatta. Ennek a tudatában utazunk Brazíliába, majd Abu-Dzabiba, még mindig elszántan küzdünk, hogy megnyerjük a két világbajnokságot. Lewis jó helyzetben van, de a 42 pontos hátrányban lévő Jenson Button is harcolni készül. Nagyszerű versenyző, még ő a címvédő! Mindenkinél jobban tudja, hogy nem adhatja fel az utolsó pillanatig. Ezért szerződtettük őt, ezért támogatjuk őt.”


BRAZIL NAGYDÍJ 2006


SIR JACKIE STEWART (HÁROMSZOROS VILÁGBAJNOK):

„Fantasztikus az idei szezon! A hatvanas évek közepe óta nem fordult elő, hogy ilyen sok versenyző harcolt volna a világbajnoki címért. Valamennyien megérdemelnék a sikert. Ha Mark Webberre és Vettelre gondolok, akkor gondolnom kell Alonsóra és Massára, de Hamiltonra, Buttonra és Kubicára is. Sőt. Itt van Schumacher és Rosberg is…Ez a legjobb mezőny Jim Clark, Graham Hill, Jack Brabham, Jackie Stewart, Jochen Rindt, Jacky Ickx, Francois Cevert, Mario Andretti és Ronnie Petterson korszaka óta. Egészen csodálatos! Parádés lesz a hajrá, minden bizonnyal csak Abu-Dzabiban dőlnek el a nagy kérdések. Fogalmam sincs, hogy ki lesz a világbajnok! Szeretném, ha Mark Webber győzne, mert jó világbajnoka lenne a sportágnak. Ausztrál, aki még soha nem nyert korábban, jól képviseli magát, jól beszél, kiváló nagykövete lenne az F-1-nek. Vettel valamikor világbajnok lesz, de 23 évesként még túlságosan fiatal. De Alonso és Hamilton sem lenne rossz…”

BRAZIL NAGYDÍJ 2005

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Alonso és a nagy diadal: 2-1 Brazíliában
VIDEÓKKAL! A Ferrari ásza nem is gondol arra, hogy már vasárnap a Brazil Nagydíjon világbajnok lehet, úgy érzi, csak a jövő heti Abu-Dzabi Nagydíj után érdemes számolgatni. Pedig Fernando Alonso már Interlagosban pontot tehet a...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
„A Ferrari még nem nyert meg semmit”
Luca Di Montezemolo óva inti a Ferrarit attól, hogy elbízza magát a Formula-1-es idény zárófutamai előtt, és maximális összpontosítást kér a véghajrában. A csapatfőnök, Stefano Domenicali egy követ fúj a maranellóiak...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Vettel:Van esélyem a világbajnoki címre
Nem adja fel, ilyen eszébe sem jut. A vasárnapi Dél-koreai Nagydíjon az élről kiálló Sebastian Vettel szentül hiszi, már idén megvalósíthatja legnagyobb F-1-es álmát és világbajnok lehet. Az sem tántorítja el hitétől, hogy két...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
JENSON BUTTON A VILÁGBAJNOK!!!
VIDEÓKKAL ÉS A VILÁGBAJNOK NYILATKOZATÁVAL!!!! A szombaton, borzalmas időjárási körülményekben kialakult rajtsorrend ugyan nem ezt ígérte, de sorozatban harmadszor döntött a világbajnoki címről a Brazil Nagydíj. Tavalyelőtt Kimi...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Hamilton a legvégén lett világbajnok!
A Ferrari boxban már ünnepeltek, lévén Felipe Massa nagy előnnyel megnyerte az 59. Formula-1-es világbajnokság Brazil Nagydíját, de a legvégén Lewis Hamilton megszerezte az ötödik helyet Timo Glocktól, így megnyerte az összetett...
Tovább a teljes cikkhez »

 

Hozzászólások
Bozori Imre 2010. november 4. 22:33 (9)
Avatar_70_male
Újonc
  22
sztem meg ha vettelnek 1 hajszállal több szerencséje lenne, akkor már tavaly vb lett volna meg idén is....sztem nem amiatt nem lesz vb mert ahogy mondtad "el van szállva magától"....hanem mert jopárszor biztos győzelemnél megadta magát a technika.....ugyh sztem messze a legjobb a mezőnyben! és ha idén nem is de a közeljövőben világbajnok lesz!!!!!!!!!!!!!!
Csonka Alexandra 2010. november 3. 18:54 (8)
Újonc
  70
Remélem Alonso már vasárnap világbajnok leszForza Fernando
Törölt felhasználó 2010. november 3. 17:45 (7)
Avatar_70_male
Újonc
  0
Alonso lesz a világbajnok





GO ALONSO

FORZA FERRARI
Barca Fan Barca Fan 2010. november 3. 16:32 (6)
Újonc
  154
GO ALONSO !!!!
Törölt felhasználó 2010. november 3. 16:28 (5)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Molnár Ádám 2010. november 3. 16:14 (4)
Újonc
  47
Kedves Christian Horner!
Jelen levemeben kell, hogy közöljem önnel, ön egy szánalmas SAR-darab.Versenyzőit egymás ellen ugrasztani, majd a másik csapatot vádolni az egészséges csapatszellem miatt, hát hogy is mondjam eléggé lealacsonyító.Kérem máskor azután szólaljon meg, miután átesett agyműtétjén, és elkezdett emlékezni arra, hogy Vettel (RBR) autójára Mark Webber (RBR, milyen fura ugyanaz....) első szárnyát rakták fel, amivel egyértelműen a németnek akartak kedvezni.Kérem, hogy levelemre ne válaszoljon, úgyis csak üres szavak amiket leírna, és irigység, amiért sikerült két világbajnok pilótából 0-át generálni.Üdvözletem adja át kedves nejének...
Erdélyi Dave 2010. november 3. 16:06 (3)
Legenda
  13769
Remélem Alonso lesz világbajnok!!!!GO ALONSO!!!!
Hajrá FC Barcelona!!!
ЯR Fernando 2010. november 3. 15:55 (2)
Ígéret
  281

„Ez a Horner egy ****** már elnézést.
Még mindig azon rágódik hogy Alonso hogy nyert Németországba ahelyett hogy előrre tekintene.
Azt gondolom Alonso már túlsokszor bizonyított ahoz hogy ezen a 7ponton keljen leragadni és amúgymeg azon a versenyen Alonso télleg gyorsabb volt mint Massa és ugyan nem így kelett volna megoldani de Alonso lehet hogy amúgy is megelőzte volna és Massa is hibázhatott volna hiszen sohanem lehet tudni de túlsok a ha úgyhogy a jelenlegi helyzet az hogy Alonso vezet ls a többiek gőzerővel üldözik,

Bárki is lesz a világbajnok megérdemelten nyeri meg ez az egy biztos.

Hajrá Alonso és sok sikert a többieknek is.

Horner meg inkább élvezze a versenyt és ne nyilatkozzon mert nem áll jól neki





[Hivatkozás: Michael Essien 2010. november 3. 15:32]
Pontosan, jóhl beszélsz, ez a nyilatkozata neem tudom mire volt jó, ez a téma máár egy lerágott csirkecomb, ******ogassa csak a csontot Horner! Sztem meg semmi értelme annak a szabálynak hogy a verseny közben nem adhat kii a csapat ilyesféle csapatutasítást, mivel aszthiszem Massanak már akkor se volt esélye a világbajnoki cím megszerzésére, így ezek után elengette Alonsot:P

A legjobban Alonsonak örülnék ha megnyernéé, vagy Webber, dee tény hogy Vettel is megérdemelné..
Michael Essien 2010. november 3. 15:32 (1)
Újonc
  197
Ez a Horner egy ****** már elnézést.
Még mindig azon rágódik hogy Alonso hogy nyert Németországba ahelyett hogy előrre tekintene.
Azt gondolom Alonso már túlsokszor bizonyított ahoz hogy ezen a 7ponton keljen leragadni és amúgymeg azon a versenyen Alonso télleg gyorsabb volt mint Massa és ugyan nem így kelett volna megoldani de Alonso lehet hogy amúgy is megelőzte volna és Massa is hibázhatott volna hiszen sohanem lehet tudni de túlsok a ha úgyhogy a jelenlegi helyzet az hogy Alonso vezet ls a többiek gőzerővel üldözik,

Bárki is lesz a világbajnok megérdemelten nyeri meg ez az egy biztos.

Hajrá Alonso és sok sikert a többieknek is.

Horner meg inkább élvezze a versenyt és ne nyilatkozzon mert nem áll jól neki


Szerkesztve: 2010. november 3. 15:32
Hajrá Chelsea!!!
24 ÓRA
12:10  Ki lesz a Liverpool új menedzsere?12:06  Magyarország rendezi a jégkorong-vb-t11:38  Modric az Eb után dönt jövőjéről11:07  Újabb sztár tör Usain Bolt babérjaira10:36  Kínában nevezték ki Marcelo Lippit10:02  Eb-szereplés: Villa igen, Puyol nem!09:31  NHL: egyenlítettek az Ördögök09:05  A siker kapujában bukott el a Lakers23:12  Giro: A "közellenség" ért célba elsőként22:58  A Real két góllal győzött Kuvaitban22:24  Dán keret három kérdőjellel21:49  Megszorongatták Nadalt, de semmi több21:22  Cserekapust igazolt a Bayern21:20  Top tíz emlék a Serie A-szezonból21:01  Puyol is ott lesz az Eb-n?20:12  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!19:32  Hosszabbított a Milan csékája18:44  Csak a Vasas nem kapott licencet18:14  Visszatér Lippi - a kínai bajnoknál17:34  Elköszöntek a Liverpool menedzserétől!17:29  Újoncokat avathat Egervári17:27  9-es oddsz, 52 440 ft nyeremény - blog17:00  Hajszálon fog múlni a Bayern-Chelsea16:45  Kés alá fekszik Dani Alves16:26  "Räikkönen olyan, mint egy vadállat!"16:00  Dániában tesztelik a mágneses gólbírót15:45  Délelőtt döntött, délután nyert Federer15:04  Van Persie nem lesz a Juventusé14:25  Kizárták a Győrt az El-ből14:11  Bréking! Itt a végleges angol Eb-keret!14:02  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?13:21  Mi lesz veled King Kenny?12:48  Drogba a Barcelonával tárgyal12:48  Angol keret: bejelentés 14 órakorSze  Egy évet is kihagyhat az NBA-szupersztárSze  Rooney szíve összetörtSze  Szávay indulhat az olimpiánSze  Visszavonul a BL-győztes portugálSze  Magyarország Anglia ellenSze  Mindkét Williams simán jutott a 32-beSze  Idegenben tarolt a Los AngelesSze  Lélektani előnyben az IndianaKe  Első ligás a Düsseldorf, de hogy?!Ke  Djokovics: címvédőhöz méltó kezdésKe  Mourinho: Az Aranylabda CR7-nek járKe  Grúz, török és skót-walesi-ír pályázatKe  Babos nyolcaddöntős PrágábanKe  Joaquim Rodríguez mindent vittKe  Tuti négyes - ezekkel nyernénk keddenKe  Chiellini felépül, Barzagli hosszabbítKe  Francia keret: három PSG-sztár is sírhatKe  Fergie és Giggs a PL-történet legjobbjaKe  Két Braga-sztár is ott lesz az Eb-n!Ke  Tőzsér Juhász csapattársa lehetett volnaKe  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  Pizarro: Viszlát, Werder!Ke  Felfüggesztett börtön a barcsi védőnekKe  Öt Real-játékos a spanyol keretbenKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Végre egymásnak esik Szolnok és a Falco
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Egy kör Webberrel az indiai pályán A Red Bull kötelékéhez tartozó Neel Jani ment körbe először az új helyszínen
  • Dél-Koreai GP: Schumi és Petrov balesete Az orosz versenyző csúnyán eltalálta a hétszeres világbajnokot
  • A Szingapúri Nagydíj összefoglalója Üzenet Massának: Tedd tönkre Hamilton versenyét!
  • Komoly rajtbaleset az Olasz Nagydíjon Vitantonio Liuzzi több társát
  • Ilyen volt a 2010-es Olasz Nagydíj Fernando Alonso először szerepelt ferrarisként Monzában és győzött
  • F1, Magyar GP: Vettel pole-köre A német világbajnok a Q3 legvégén került az élre
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS