| FORMULA 1, BAHREINI NAGYDÍJ: |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
ÖSSZEFOGLALÓ: Ahhoz képest, hogy a két McLarent kiáltották ki a Red Bullok fő ellenfelének, Jenson Button már a rajtnál elszállt, sokáig a középmezőnyben haladva, végül a hetedik helyről defekt miatt állt ki. Lewis Hamilton vesztét két elrontott kerékcsere okozta, az eleinte második pozícióban haladó 2008-as világbajnok végül örülhet a nyolcadik helynek. Sebastian Vettelnek tehát a britekkel nem kellett törődni, nem úgy a szenzációsan szereplő Lotusokkal, amelyek a rajtnál előrelopakodtak, majd a mezőny legjobb tempóját diktálva rázták le sorban riválisaikat. Olyannyira, hogy a verseny közepére Kimi Raikkönen a 11. helyről utolérte a címvédőt, sőt, annyival gyorsabbnak tűnt, hogy csak idő kérdésének tűnt, mire megelőzi. Több körön át próbálkozott sikertelenül, és később már nem maradt esélye. A kétszeres bajnok rajt-cél győzelmet aratott és egyből átvette a vezetést az összetettben, egyúttal ő volt az idei negyedik különböző nyertes az idényben, ami jól jelzi, mennyire hirtelen változnak az erőviszonyok. Kérdés, Vettel sikere csak olyan pillanat volt, mint korábban Button, Alonso és Rosberg első helye, vagy visszatér tavalyi uralma? Három hét múlva Spanyolországban kiderül!
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS: 57.: Vettel nyerte meg a Bahreini Nagydíjat, Raikkönen és Grosjean előtt, Webber lett a negyedik. Rosberg autójából elfogyott az üzemanyag, de így is behozta autóját az ötödik helyre. 56.: Button adta fe la versenyt egy körrel a vége előtt. 54.: Nem, mégsem, Buttonnak defektje van, kereket cserélt, csak a 12. - Schumacher a pontszerzők között. 54.: Di Restát Button foghatja be, sokkal gyorsabb. 53.: Vettel magabizosan vezet, mögötte sincs túl nagy tülekedés. 52.: Rosberg kifékezte Di Restát, már az ötödik. 52.: Schumacher a 11. helyen tanyázik, ha szerencséje van, becsúzik a pontok közé. 50.: Di Restát érte utol Rosberg, de még nem tudott előzni. 48.: A német előnye 2,5 másodperc az élen. 45.: Nem sok változott, Raikkönen nem tudja utolérni Vettelt. 41.: Grosjean is letudta menetét. 40.: Aztán érkezett Webber is, egyedül Grosjean maradt kint. 40.: Vettel és Raikkönen egyszerre jött ki, a német talán növelte előnyét. 39.: Massa is kicserélte gumijait, épp Hamilton mögé jött vissza. 38.: Közben Grosjean lopja a távolságot az élen álló duóhoz képest. 38.: Alonso és Button, majd Schumacher frissítette kerekeit. 38.: Raikkönen az elmúlt két körben nem volt olyan közel Vettelhez a célegyenesben, mint előtte. 37.: Rosberg és Hamilton járt kint. Előbbi a 11., utóbbi a 14. helyre jött vissza. 36.: Raikkönen megint megpróbálta a DRS-zónában, de Vettel ismét kihúzta. 35.: Egyértelműen gyorsabb a finn, Vettel eddig végig vezetett, ennek most vége lehet. 34.: Vettelt utolérte Raikkönen. 32.: Szép hármas jött össze a 8-9-10. helyen, Alonso, Massa és Hamilton. 31.: Két érdekesebb eredmény: Hamilton a 11., Schumacher a 13. 31.: Rosberg meg is előzte riválisát. 31.: Rosberg kezdi megközelíteni a hetedik helyen Kobajasit, a japán még nem volt kint a boxban. 29.: Rosberg és Alonso esetét is vizsgálják, közben Webber megelőzte Di Restát. 28.: Vettel válaszolt, már övé a leggyorsabb kör, 1:38 eleje. 27.: Pic versenyének közben vége, ő az első kieső. 27.: Alonsót lehetett hallani a csapatrádión, az iménti kiszórítósdin dühöngött. 27.: Raikkönené a leggyorsabb kör, Vettel előnye alig két másodperc. 26.: Grosjean is kint volt, már ő a harmadik. 25.: Rosberg ezúttal Alonsót szorította ki ugyanott, ahol korábban Hamiltont. Ezt is vizsgálni fogják? 25.: Raikkönen járt kint a boxban, visszajött a harmadik helyre. 24.: Raikkönen a célegyenesben megelőzte Grosjeant, már a második! 23.: Button kezdte meg a kerékcserék második körét, Rosberg és Massa követte. 19.: Jó ideje vizsgálják már Hamilton és Rosberg korábbi csatáját, még nincs eredmény. 17.: Hamilton bal hátsó kerekénél hibáztak a boxban, így a brit a második helyett már csak a hatodik. 16.: Megint Raikkönené a leggyorsabb kör, Vettel előnye öt másodperc. 16.: Schumacher a 13. helyen tanyázik, nem rossz, ahhoz képest, hogy a 22. helyről indult. 15.: Raikkönen a leggyorsabb a pályán, a két Lotus átszáguld a mezőnyön. 15.: Most ment ki a brit, visszaállt a rend az élmezőnyben. 14.: Di Resta még mindig kint van, közben Raikkönen megelőzte Webbert. 12.: Közben Buttoné a leggyorsabb kör. 12.: Vettel ment ki és jött ki vissza a második helyre. 11.: Grosjean is kint járt kerékcserén. A hatodik helyre jött vissza. 10.: Közben Alonso, Webber és Hamilton állt ki, az ausztrál a boxban megelőzte a britet! 10.: Webber kezdi utolérni Webbert. 8.: Grosjean gyorsabb mint Vettel, sőt Raikkönen is ott van a nyomában, ami a tempót illeti. 7.: Közben a másik Lotus is McLarent előzött, Raikkönen a hatodik, Button már csak a hetedik. 7.: Grosjean elment a célegyenesben Hamilton mellett, már a második! 6.: Vettel közben simán vezet, egyre növeli előnyét. A hátsóbb fertályban hetedik Raikkönen, nyolcadik Massa, kilencedik Rosberg, Schumacher a 16. 6.: Grosjean lerázta Webbert és már Hamiltont támadja - nem semmi. 4.: Rosberg bukott még sokat a rajtnál. 4.: Grosjean megelőzte Webbert, aki most megpróbálja visszavenni a harmadik helyet. 3. kör: Vettelé a leggyorsabb kör, három másodperc az előnye Hamilton előtt, közben Massa a 14. helyről már a hetedik. 2. kör: Vettel előnye máris számottevő. Rajt: Vettel eljött simán, Hamilton megtartotta második helyét, Webber maradt a harmadik, a negyedikre Grosjean ugrott előre, az ötödikre Alonso, Button kettőt rontva a hatodik. 14:02: Bár csepergett az eső dél körül, teljesen száraz körülmények között indul a futam. 14:00: Elindultak, kezdetét vette a felvezetőkör. 13:30: Michael Schumachert öt rajthelyes büntetéssel sújtották, így a 18. helyett a 23. helyről rajtol. 13:20: Köszöntjük kedves Olvasóinkat a Formula 1-es világbajnokság negyedik állomásán, Bahreinben. Jó szórakozást kívánunk!
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
