Talmácsié a 11. rajtkocka Brnóban

Szerző: SHLétrehozva: 2012. július 21. 21:51
Talmácsi Gábor 12 kört teljesített, a második boxkiállást követően sikerült javítania tegnapi legjobbján, és 2.04.224-es idővel megszerezte eddigi legjobb rajtpozícióját a Superbike sorozat B-ligájának számító Supersport-világbajnokságon.

A Supersport kategória száraz pályán kezdte a mai első tréninget, amit a Superstock mezőnye még nem mondhatott el, mivel az éjszaki eső miatt reggel még nedves volt az aszfalt. Talmácsiék a második szabadedzésen több beállítást is kipróbáltak és nagyon sok hasznos információra tettek szert. A délutáni
időmérő nem a szokásos menetrend szerint zajlott, mivel a superpole során történt egy komoly bukás és hosszas munkálatokra volt szükség, hogy az aszfaltot letakarítsák és a versenyzőket újra felengedjék a pályára. Mindezek következtében a Supersport kategória második időmérőjének kezdése több mint
egy órát csúszott.

Talmácsi 12 kört teljesített és a második boxkiállást követően sikerült javítania tegnapi legjobbján, és 2.04.224-es idővel megszerezte eddigi legjobb rajtpozícióját. Az első sorból Sofuoglu, Cluzel, Foret és Parkes indulhat holnap a 18 körös versenyen, melyet az Eurosport élőben közvetít 13.30 órától.

Talmácsi Gábor értékelése:
Úgy érzem, hogy amit csak lehetett kihoztam a motorból. Az elején kicsit megzavart, hogy a köridőmérőm nem a valós időket mutatta, majd az edzés közepén el kezdett az eső is szitálni. A motorbalance még nem az igazi. A kanyarok bejáratánál sajnos folyamatosan elmegy a Hondám hátulja, de tudjuk, hogy mi okozza a problémát, amin változtatni fogunk a holnapi bemelegítő edzésen. A 11. hely az eddigi legjobb rajtpozícióm, aminek örülök, és ez is mutatja, hogy versenyről versenyre folyamatosan fejlődünk. Nagyon várom a futamot, ami köztudott, hogy mindig egészen más, mint egy tréning.

Rajtsorrend:
1. K. Sofuoglu (2.03.217)
2. J. Cluzel (2.03.219)
3. F. Foret (2.03.297)
4. B. Parkes (2.03.379)

11. Talmácsi Gábor (2.04.224)

Hozzászólások
Pisti Steve 2012. július 22. 09:24 (2)
Megszállott
  8423
Hajrá Valencia!!!
Sporthiradó Szerkesztő 2012. július 21. 21:55 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  65195
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
Va  Megint a címvédő nyert BarcelonábanSzo  Elhunyt a Ferrari első futamgyőzteseSzo  Pedrosa az élről indul 200. versenyén  Magyarországra jön a Dakar legendájaSze  Ironman-viadalon indul Jenson ButtonSze  Össze kellett csavarozni Talma lábátKe  F1: rekonstruálták a halálos balesetet  Alonso villogott, de nincs oka örömre  Meghalt egy munkás a Kanadai NagydíjonVa  Vettel simán hódította meg KanadátVa  A szétrobbanó motor eltörte Talma lábátVa  Michelisz dobogóra állhatott MoszkvábanVa  Rajtbüntetés Räikkönennek KanadábanVa  Ezt mégis hogy gondolta Rosberg? - videóSzo  Vettel 1., Bottas 3., csalódott HamiltonSzo  Webberé a csonka, esős bemelegítő  Alonso ezredekkel Hamilton előtt  Eső és Di Resta-győzelem KanadábanVa  Lorenzo triplázott MugellóbanSzo  Pedrosa a világbajnok elé férkőzött  Örüljön, vagy sírjon a Mercedes?Va  Rosberg történelmi győzelme MonacóbanVa  TR: Renault váltja a Ferrari motorokatSzo  Csak centiken múlt a hihetetlen befutó!Szo  Rosbergnek Monacóban sincs párjaSzo  Massa az utolsó: így is, úgy isSzo  Massa balesete sem zavarta RosbergetCsü  A Mercedest kell megverni MonacóbanCsü  Rosberg kezdett a legjobban MonacóbanSzo  Újra a csodagyerek hátát nézik RossiékSze  Magyarországon versenyez Talmácsi!Sze  Michelisz: a tisztes helytállás a célSze  A Honda visszatér a Formula-1-beKe  F1: új gumikeverékek Kanadában  "Végre működik az Alonso-Ferrari kettős"Va  Alonso otthon üzent a riválisoknakSzo  Megbüntették Massát és GutiérreztSzo  Mercedeses első sor BarcelonábanSzo  Massa és Räikkönen a Red Bullok előtt  Vettel hajszállal, de megverte Alonsót  Alonsóé az első szabadedzésSze  Alonso és Hamilton keres a legjobbanKe  Hamilton: a Mercedesnél kisebb a nyomás  Kimagasló nézettség Michelisz futamánVa  Egy karambol miatt Michelisz 8. lettVa  Michelisz egy második hellyel kezdettVa  Michelisz második a HungaroringenSzo  Michelisz a 2. helyről indulSzo  Michelisz a legjobb hondásSzo  Michelisz jól kezdett a Hungaroringen  Ingyen juthatsz ki Michelisz versenyére!Csü  Michelisz Hondával is nyerne MogyoródonSze  WTCC: „Norbi most a helyi hős”Va  Michelisz dobogós lett Szlovákiában!Csü  F1: új kemény gumik jönnek májusbanCsü  Michelisz tiszta fejjel Szlovákiában  Ő lehet a Moto GP új szupersztárja  Button és Pérez: szent a békeVa  Vettel simázott, Räikkönenék dobogónSzo  Rosberg indulhat a pole-ból Szahírban
Lapozás Több hír