Százezren látták Buttont a belvárosban

Szerző: SH, MTILétrehozva: 2012. május 2. 11:45
Miután a Vodafone Belvárosi Nagydíj keretein belül elkápráztatta a budapesti közönséget, exkluzív interjút adott a Magyar Televíziónak és a Magyar Rádiónak Jenson Button, a Forma-1-es McLaren brit pilótája, aki a beszélgetés során múltról, jelenről és jövőről is nyilatkozott.

Az autósport elitkategóriájának 2009-es világbajnoka többek között elmondta: az első emléke az autóversenyzéssel kapcsolatban az, hogy szintén pilóta édesapjának autója ugyanolyan fülsüketítően szólt, mint kedden az ő gépe a Bajcsy-Zsilinszky úton és az Alkotmány utcában kiépített alkalmi versenypályán. Később, 17 éves korában ugyan megbukott az első autóvezetői vizsgáján, de ez sem tudta eltántorítani attól, hogy ő is pilóta legyen.

Arra a kérdésre, hogy ki volt a kedvenc F1-es pilótája, így válaszolt:
"Hazafi vagyok, így Nigel Mansellnek szurkoltam. Kedveltem a bajuszát, és brit csapatnál versenyzett. Rajta kívül a francia Alain Prost stílusát szerettem még."
Button azt is elárulta: furcsa érzés, hogy szülővárosában, Frome-ban kocsmát, utcát és hidat is elneveztek már róla, annak azonban nagyon örül, hogy ha nagy ritkán hazalátogat, a barátai ugyanúgy kezelik, mint korábban.

Az interjúban a szigetországi pilóta felelevenítette 2009-es világbajnoki címének történetét, s mint mondta: a felejthetetlen élményt szeretné újra átélni. Szó esett az autóversenyzéssel járó veszélyről is, ezzel kapcsolatban a pilóta úgy fogalmazott: nyilván van veszély a F1-ben, de ezzel együtt folyamatosan fejlődik az autók és a pályák biztonsága, a kockázatot ugyanakkor nem lehet teljesen kiküszöbölni, ez a versenyzés része.

A jövővel kapcsolatban Buttonnek más sportágban is vannak tervei.
"Ha befejezem a Forma-1-es pályafutásomat, akkor szeretnék majd más kategóriákban is versenyezni, és van egy másik nagy álmom is. Egyszer részt akarok venni a hawaii triatlon Ironman-világbajnokságon" - mondta.
A szervezők szerint mintegy százezer néző volt kíváncsi Jenson Button budapesti száguldására.

Címkék: Jenson Button
Hozzászólások
SZFS SZFS 2012. május 2. 16:56 (3)
Bajnok
  4224
Jó lett volna élőben megtekinteni,csak Nyír1ről elég nehéz eljutni Pestre...
Hajrá FC Internazionale!!!
Törölt felhasználó 2012. május 2. 15:07 (2)
Avatar_70_male
Újonc
  0
Én voltam és sztem tök jó volt minden!
Sporthiradó Szerkesztő 2012. május 2. 12:03 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  64180
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
21:12  Újra a csodagyerek hátát nézik RossiékSze  Magyarországon versenyez Talmácsi!Sze  Michelisz: a tisztes helytállás a célSze  A Honda visszatér a Formula-1-beKe  F1: új gumikeverékek Kanadában  "Végre működik az Alonso-Ferrari kettős"Va  Alonso otthon üzent a riválisoknakSzo  Megbüntették Massát és GutiérreztSzo  Mercedeses első sor BarcelonábanSzo  Massa és Räikkönen a Red Bullok előtt  Vettel hajszállal, de megverte Alonsót  Alonsóé az első szabadedzésSze  Alonso és Hamilton keres a legjobbanKe  Hamilton: a Mercedesnél kisebb a nyomás  Kimagasló nézettség Michelisz futamánVa  Egy karambol miatt Michelisz 8. lettVa  Michelisz egy második hellyel kezdettVa  Michelisz második a HungaroringenSzo  Michelisz a 2. helyről indulSzo  Michelisz a legjobb hondásSzo  Michelisz jól kezdett a Hungaroringen  Ingyen juthatsz ki Michelisz versenyére!Csü  Michelisz Hondával is nyerne MogyoródonSze  WTCC: „Norbi most a helyi hős”Va  Michelisz dobogós lett Szlovákiában!Csü  F1: új kemény gumik jönnek májusbanCsü  Michelisz tiszta fejjel Szlovákiában  Ő lehet a Moto GP új szupersztárja  Button és Pérez: szent a békeVa  Vettel simázott, Räikkönenék dobogónSzo  Rosberg indulhat a pole-ból SzahírbanSzo  Alonso kicsúszott, de győzött  Räikkönen begyorsult BahreinbenCsü  Rendezvényközpont a HungaroringbőlSze  Kovalainen visszatér a Formula-1-beKe  "Webber-ellenes összeesküvés? Hülyeség!"Ke  F1: mellőzik a „használhatatlan" gumikatKe  F1: újra változhat a gumik összetétele  "Alonso vörösre festette Kínát"Va  Vettel után Alonso is beért egy legendátVa  Alonso nyert, Hamilton óriásit küzdöttSzo  F1: Webbert a rajtrács végére száműztékSzo  Hamilton az élen Kimi és Alonso előtt  Massa nagyon elkapta a fonalat KínábanCsü  Talmácsi ismét versenyezhetCsü  Schumacher a Mercedesnél maradCsü  Vettel: kérjek bocsánatot, mert nyertem?Sze  Vettel az Orosz Nagydíj pályáján száguldVa  A címvédőé a nyitány, Rossi előttVa  A címvédő nyerte a rali-ob idénynyitójátSzo  Lorenzóé a pole, Rossi csak hetedik  Räikkönen: Az év végén visszavonulokSze  Webber az év végén elhagyja a Red Bullt  Nyílt háború a Red Bullnál  Mi a baj Vettel előzésével?Va  Vettel újabb legendát ért utolVa  Hamilton: Nicónak kellene itt állniaVa  Vettel bocsánatot kért WebbertőlVa  Vettel behúzta, tökéletes hétvégét zártSzo  Vettel Malajziában is az élről indulhat
Lapozás Több hír