Nem túlzás azt állítani, hogy Michael Schumachert, a Mercedes hétszeres Formula-1-es világbajnok pilótáját hihetetlen pechsorozat sújtja a 2012-es szezonban.
Előbb Kínában (április 15.) egy szerelő a jobb első kereket nem jól tette fel, ezért a 43 éves német a 13. körben kénytelen volt feladni a versenyt. Schumacher a verseny után csak annyit mondott, nem haragszik senkire, de sajnálja azt, aki hibázott.
Aztán egy hét múlva Bahreinben a Mercedes veterán pilótája egy nem megfelelően működő DRS miatt csak a 17. helyet szerezte meg, ráadásul egy váltócsere miatt még az is elúszott, és a 22. helyről volt kénytelen rajtolni.
Ezek után jött a Spanyol Nagydíj Barcelonában, amikor a 13. körben a célegyenes végén hátulról belehajtott Bruno Sennába (Williams), így mindketten kiestek a versenyből. A kiállás után simán leidiótázta a brazilt, pedig a hibás egyértelműen ő volt, és meg is kapta öt rajthelyes büntetését.
Ez azt jelentette, hogy Monacóban hiába szerezte meg pályafutása 69. pole pozícióját, csak a hatodik helyről rajtolhatott. Ott aztán elé került a megpördülő Romain Grosjean (Lotus), emiatt hiába kapta el jól a rajtot, mégis rosszul jött ki belőle.
Aztán a hajrában valami technikai probléma miatt az autója egyre jobban lassult, és miután a 64. körben többen is megelőzték - rövid időn belül Jean-Éric Vergne (Toro Rosso), Paul di Resta (Fordce India) és Nico Hülkenberg (Force India) - végül ki is állt a versenyből.
Ez a szokatlan pechszéria azonban a csapat részéről sem maradhat válasz nélkül, hiszen közben az istálló másik pilótája, Nico Rosberg Monte-Carlóban második lett, az összetett versenyben pedig az ötödik helyen áll 59 ponttal.
Schuminak ezzel szemeben 2 egész pontja van összesen, ezzel a 18., és a 2012-es szezonjának eddigi mérlege: két 10. hely (Malajzia és Bahrein), a maradék négy futamon pedig idő előtt kellett kiszállnia a versenyből. Ross Brawn csapatfőnök szerint ezek után elképzelhető, hogy Rosberg lesz az első számú pilóta.
Maga a Monacói Nagydíj egyébként semmi különlegeset nem hozott, a versenyt az a Mark Webber (Red Bull Racing) nyerte meg, aki Schumacher büntetése miatt az első helyről rajtolhatott. A hajrá hiába volt szoros - az első öt autó egymás nyakán lógott - előzni mégsem tudtak. Sőt, a boxkiállások sem hoztak egetrengető változásokat.
Az ausztrál pilóta a hatodik futamon a hatodik futamgyőztes lett a 2012-es szezonban Jenson Button (McLaren, Ausztrália), Fernando Alonso (Ferrari, Malajzia), Nico Rosberg (Mercedes, Kína), Sebastian Vettel (német, Bahrein) és Pastor Maldonado (Williams, Spanyolország) után.
| FORMULA-1, MONACÓI NAGYDÍJ, MONTE-CARLO | ||
|
| AZ EGYÉNI ÉS KONSTRUKTŐRI VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA | |||
|---|---|---|---|
| 1. Fernando Alonso |
76 pont | 1. Red Bull Racing (Renault) |
146 pont |
| 2. Sebastian Vettel | 73 | 2. McLaren (Mercedes) |
108 |
| 3. Mark Webber |
73 | 3. Ferrari | 86 |
| 4. Lewis Hamilton |
63 | 4. Lotus (Renault) |
86 |
| 5. Nico Rosberg |
59 | 5. Mercedes |
61 |
| 6. Kimi Räikkönen |
51 | 6. Williams (Renault) |
44 |
| 7. Jenson Button |
45 | 7. Sauber (Ferrari) |
41 |
| 8. Romain Grosjean |
35 | 8. Force India (Mercedes) |
28 |
| 9. Pastor Maldonado |
29 | 9. Toro Rosso (Ferrari) |
6 |
| 10. Sergio Pérez |
22 | 10. Caterham (Renault) |
0 |
| 11. Paul di Resta |
21 | 11. Marussia (Cosworth) |
0 |
| 12. Kobajasi Kamui |
19 | 12. Hispania Racing (Cosworth) |
0 |
| 13. Bruno Senna |
15 | ||
| 14. Felipe Massa |
10 | ||
| 15. Nico Hülkenberg |
7 | ||
| 16. Jean-Éric Vergne |
4 | ||
| 17. Daniel Ricciardo |
2 | ||
| 18. Michael Schumacher |
2 | ||
| 19. Heikki Kovalainen |
0 | ||
| 20. Timo Glock |
0 | ||
| 21. Charles Pic |
0 | ||
| 22. Narain Karthikeyan |
0 | ||
| 23. Vitalij Petrov |
0 | ||
| 24. Pedro de la Rosa |
0 | ||
