Rosberg ünnepelt közönsége előtt

Létrehozva: 2014. július 20. 15:57
A világbajnoki pontversenyben élen álló és hazai közönség előtt szereplő Nico Rosberg, a Mercedes pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Német Nagydíjat és 14 pontosra növelte az előnyét összetettben csapattársával, a most harmadik brit Lewis Hamiltonnal szemben.


A 29 éves Rosbergnek ez volt pályafutása hetedik, idei negyedik futamgyőzelme, Hamilton teljesítményét pedig az tette emlékezetessé, hogy a 20. helyről rajtolva - az egész mezőnyön átverekedve magát - állhatott fel a dobogóra.

A második pozícióban Valtteri Bottas, a Williams finn pilótája zárta a versenyt, neki ez volt sorozatban a harmadik dobogós helyezése.

Az első és a második helyről Rosberg és Bottas egyaránt remekül kapta el a rajtot, mögöttük azonban Kevin Magnussen (McLaren) és Felipe Massa (Williams) autója összeért az első kanyarnál, utóbbi fel is borult, majd újra négy keréken állt meg. A baleset miatt a versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót. A mezőny a második kör végén folytathatta versenytempóban a küzdelmet, ekkor sorrendben Rosberg, Bottas, Sebastian Vettel (Red Bull), Fernando Alonso (Ferrari), Nico Hülkenberg (Force India) és Jenson Button (McLaren) haladt az első hat helyen. A 20. rajtkockából induló Hamilton az ötödik körben már 13. volt, óriási csatákban igyekezett minél előrébb kerülni. A brit versenyző később egy határozott és agresszív manőverrel Kimi Räikkönent (Ferrari) és Daniel Ricciardót (Red Bull) egyszerre utasította maga mögé, a 14. körben már az ötödik helyen száguldott. A 15. körben a dobogós pozíciókat elfoglalók közül a négyszeres vb-győztes, címvédő Vettel kezdte az első kerékcserék sorát, egy körrel később a vezető Rosberg és a második Bottas is követte.

A 20. körben Rosberg változatlanul vezetett Bottas előtt, de az eltérő stratégiát alkalmazó Hamilton ekkor már harmadik volt, mögötte Vettel, Alonso és Räikkönen haladt a 4-6. helyen.

Hamilton aztán a 27. körben járt először a boxban és a 8. pozícióba ért vissza a pályára. Féltávnál Rosberg, Bottas, Vettel, Alonso, Hamilton, Hülkenberg volt a sorrend az élmezőnyben.

Vettel a 35. körben tudta le a második kerékcseréjét, Bottas hat, Rosberg pedig hét körrel később kapott a futam során másodszor friss abroncsokat.

Hamilton a 43. körben járt másodszor a boxban, Vettel autóján pedig a 45. körben harmadszor cseréltek kereket. A leintés előtt 20 körrel Rosberg, Bottas, Alonso, Hamilton, Button, Vettel volt az első hat sorrendje, Hamiltonnak, már a második helyről viszont az 51. körben ismét a szerelőkhöz kellett hajtania új abroncsokért.

A hajrában nagy változás már nem történt, bár Hamilton az utolsó néhány körben nagyon közel volt Bottashoz, megelőzni nem tudta.

A világbajnoki sorozat egy hét múlva a mogyoródi Hungaroringen folytatódik.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu