Rosberg sorozatban negyedszer rajtelső

Szerző: MTILétrehozva: 2014. augusztus 23. 15:44
A világbajnoki pontversenyben vezető Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte szombaton a Forma-1-es Belga Nagydíj időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő indulhat majd az első rajtkockából.


A 29 éves versenyző pályafutása során először rajtolhat a pole pozícióból Spa-Francorchamps-ban, F1-es karrierje történetében ez a 11., az idén pedig a hetedik időmérős elsősége.

Mögötte a papírformának megfelelően csapattársa, a brit Lewis Hamilton zárt a második helyen, míg a harmadik rajtkockát a címvédő, négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel (Red Bull) szerezte meg.
A Mercedes technikai fölényét jól mutatja, hogy Vettel köre több mint kettő másodperccel volt rosszabb Rosberg 2:05.591 perces leggyorsabb körénél.

Az időmérőn esőtől áztatott pályán kellett körözniük a pilótáknak, igaz, a kvalifikáció utolsó szakaszában már sütött a nap, ezért a körülmények valamelyest javultak. A vizes aszfaltcsík miatt többen is sokszor elmérték a féktávokat, vagy elhagyták a pályát, komolyabb baleset ugyanakkor nem történt.

Jules Bianchi, a Marussia istálló francia versenyzője - aki a csapat történetének első pontjait szerezte a monacói futamon - remek teljesítményt nyújtva bejutott az időmérő második szakaszába, ott azonban már nem tudott "beleszólni" a versenybe, így a 16. helyről rajtolhat.

A teljes rajtsorrend:
1. sor:
Nico Rosberg (német, Mercedes)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
2. sor:
Sebastian Vettel (német, Red Bull)
Fernando Alonso (spanyol, Ferrari)
3. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
Valtteri Bottas (finn, Williams)
4. sor:
Kevin Magnussen (dán, McLaren)
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
5. sor:
Felipe Massa (brazil, Williams)
Jenson Button (brit, McLaren)
6. sor:
Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)
Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso)
7. sor:
Sergio Perez (mexikói, Force India)
Adrian Sutil (német, Sauber)
8. sor:
Romain Grosjean (francia, Lotus)
Jules Bianchi (francia, Marussia)
9. sor:
Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus)
Nico Hülkenberg (német, Force India)
10. sor:
Max Chilton (brit, Marussia)
Esteban Gutierrez (mexikói, Sauber)
11. sor:
Andre Lotterer (német, Caterham)
Marcus Ericsson (svéd, Caterham)

Címkék: Nico Rosberg
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu