Kimi Räikkönen 2009-ben szállt ki a Formula 1-ből, és két évig ralizott. Már 2011-be is szóba hozták több istállóval (Red Bull Racing, Renault), de akkor ő maga tagadta, hogy újra F1-es autóba ülne.
2012-ben aztán mégis visszatért, és a Lotus istállóhoz csatlakozott. Michael Schumacher esete miatt a szurkolók és a szakemberek is úgy gondolták, hogy a finn pilótának nehéz dolga lesz a rohamosan változó sportban. Mégis, Kimi már az első szezonban az élbolyban versenyez.
"Azt hiszem, elég jól érzi magát - mondta Eric Boullier, a Lotus csapatfőnöke. - Entsone-ban - szándékosan mondom így - versenyszellem uralkodik. Minden csapatnak megvan a saját kultúrája, mondhatni személyisége, de szerintem minket nem lehet összehasonlítani egyik csapattal sem. A politikát igyekszünk távol tartani a pilótáinktól, erre pedig nagy szükségük van."
"Tudjuk például, hogy Kimi nem szereti a PR-t és a médiát, akkor miért erőltetnénk? Persze azért egyensúlyt kell teremteni a szponzorok és a szurkolók miatt, de ő is tudja, hogy sokat foglalkozunk azzal, hogy csökkentsük a médiával szembeni kötelezettségeit. Ennyi az egész. Kimi egy versenyző, aki győzni akar, mással nem nagyon törődik!"
"Kimi olyan, mint egy vadállat, aki ha szaladni akar, hagyni kell. Nem kell figyelmeztetni a kötelességeire, mert profi, és mi is azt akarjuk, hogy a pályán legyen eredményes. Ez a fő cél. Szerencsétlenségére a személyisége miatt a rajongók és a média nagyon szereti őt, híres lett. Ezzel szembe kell néznie és el kell fogadnia., bár szeritnem ő már megoldotta ezt magában."
Kimi Räikkönen eddig kétszer állhatott dobogóra 2012-ben, Bahreinban a második, Barcelonában a harmadik fokra. Öt futam alatt 49 pontot gyűjtve az egyéni pontverseny negyedik helyén áll, 12 ponttal lemaradva az elsőktől (Sebastian Vettel és Fernando Alonso egyaránt 61 ponttal áll az élen).




