Nemcsak a gyorsaság dönt Barcelonában

Szerző: SHLétrehozva: 2012. május 10. 22:15
A hétvégi Formula 1-es Spanyol Nagydíjon kiderül, mennyit számítanak az aerodinamikai fejlesztések és a kemény gumik. És persze az, hogy a tesztek miatt a barcelonai pályát mindenki úgy ismeri, mint a tenyerét.


 

A 2012-es Formula 1-es szezon a szurkolók és a verseny szempontjából a lehető legjobban indult, miután négy futamon (Ausztrália, Malajzia, Kína, Bahrein) négy különböző pilóta állhatott a dobogó tetejére (Jenson Button, Fernando Alonso, Nico Rosberg és Sebastian Vettel).

A tavalyi évet uralta a Red Bull, de hiába nyerte meg a világbajnoki címvédő Vettel a legutolsó versenyt, azt még a mérnökök is elismerték, hogy az RB8 bizony egyáltalán nem a legerősebb autó a jelenlegi mezőnyben. Viszont nem is biztos, hogy ez dönt majd.

A sok teszt miatt ugyanis mindeki jól ismeri a barcelonai pályát. Ráadásul a hétvégi futamot újabb négy napos tesztelés előzte meg az olaszországi Mugellóban, ahol elsősorban aerdinamikai fejlésztéseket próbáltak ki, így mindenki nagy reményekkel érkezik a katalán városba.

Az utóbbi időszak a Mercedes feltámadásáról szólt, ezt bizonyítja Nico Rosberg rajt-cél győzelme Kínában. Az istálló másik pilótája, a hétszeres F1-es világbajnok Michael Schumacher ugyanakkor idén eddig már kétszer is technikai hiba miatt került hátrányba, és a Bahreini Nagydíj után határozottan kritizálta a szerinte versenyre alkalmatlan Pirelli-gumikat. "Mintha tojáson autóznánk" - mondta.

A gumiszállító persze visszavágott, de igyekezett komolyan venni ezeket a kritikákat, ezért Barcelonába másmilyen gumikeveréket visz, mint Bahreinbe. A német istállónak ugyanakkor nem csak az abroncs a baja, hanem a DRS (állítható hátsó szárnyak) is, mely Schumacher fő gondját okozta Bahreinben, és a mugellói teszteken kiderült, hogy a gyors (értsd: nagyon gumiigényes) kanyarok sem mennek simán.

Fernando Alonso és a Ferrari továbbra is bizakodik, holott a négynapos kísérleti időszak nem mondható éppen tökéletesnek. Mugellótól többet várt a maranellói csapat, de így is azt remélik, hogy az időmérőn jobban fog teljesíteni az F2012, mint eddig, és így a spanyol pilóta továbbra is versenyben marad a világbajnoki címért. Felipe Massát egyelőre nem említik.

A legmagabiztosabb azonban szokása szerint Kimi Räikkönen, aki szerint a Lotus a szezon előtti pánik ellenére nagyon egyben van, és már idén képes lesz a futamgyőzelemre - ezzel együtt az érdemi vb-harcra. A finn ugyan kihagyta az olaszországi teszteket, de a bahreini második helye mindenkit meggyőzött, hogy pontosan tudja, miért jött vissza két év kihagyás után a Formula 1-be.

A barcelonai pálya
AZ EGYÉNI ÉS KONSTRUKTŐRI VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Sebastian Vettel 53 pont 1. Red Bull Racing-Renault 101
2. Lewis Hamilton 49 2. McLaren-Mercedes 92
3. Mark Webber 48 3. Lotus-Renault 57
4. Jenson Button 43 4. Ferrari 45
5. Fernando Alonso 43 5. Mercedes 37
6. Nico Rosberg 35 6. Sauber-Ferrari 31
7. Kimi Räikkönen 34 7. Williams-Renault 18
8. Romain Grosjean 23 8. Force India-Mercedes 17
9. Sergio Pérez 22 9. Toro Rosso-Ferrari 6
10. Paul di Resta 15 10. Marussia-Cosworth 0
11. Bruno Senna 14 11. Caterham-Renault 0
12. Kobajasi Kamuj 9 12. Hispania Racing Team-Cosworth 0
13. Jean-Éric Vergne 4
14. Pastor Maldonado 4
15. Daniel Ricciardo 2
16. Nico Hülkenberg 2
17. Felipe Massa 2
18. Michael Schumacher 2
19. Timo Glock 0
20. Cherles Pic 0
21. Vitalij Petrov 0
22. Heikki Kovalainen 0
23. Pedro de la Rosa 0
24. Narain Karthikeyan 0
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu