Michael Schumacher életveszélyben

Szerző: SHLétrehozva: 2013. december 29. 22:42
Kómába esett a Formula 1-es legenda Michael Schumacher, akinek állapota sürgős beavatkozást igényelt, jelenleg is életveszélyben van - erősítették meg a grenoble-i Központi Egyetemi Kórház (CHU) orvosai. Schumi vasárnap délelőtt szenvedett súlyos fejsérülést Franciaországban síelés közben.


Schumacher a Francia-Alpokban, Méribel közelében csúszott ki egy sípályán, 2700 méteres magasságban. Sziklának csapódott és megütötte a fejét, amelyet sisak védett.

A baleset 11 óra körül történt, percek alatt hegyimentők érkeztek a helyszínre, ekkor még nem veszítette el eszméletét. Egy közeli kórházba, Moutiers-be (11:53), majd Grenoble-ba (kb. 12:45) szállították mentőhelikopterrel.

Állapota a korábbi információkal ellentétben ekkor már nem volt stabil. Mint arról Jean-Marc Grenier intézetigazgató késő este beszámolt, a grenoble-i CHU kórházba koponyatraumával és kómával érkezett, azonnali műtétet kellett végrehajtani rajta.

Hivatalos információ nincs arról, hogy jelenleg is kómában van-e, azt azonban megerősítették, hogy állapota kritikus, vagyis jelenleg is életveszélyben van.

Hétfő 11 órától rendeznek sajtótájékoztatót a helyszínen, addig csak a pilóta menedzsmentje - amely folyamatosan kapcsolatban áll az orvosi stábbal -  adhat híreket Schumacher állapotáról.

Az F1 történetének legeredményesebb versenyzője tavaly vonult vissza. A feleségével és két gyermekével Svájcban élő Schumacher pályafutása során 91 futamon diadalmaskodott, vb-címeit a Benettonnal és a Ferrarival nyerte.

Újságírók várakoznak a grenoble-i CHU intézményének sürgősségi osztályának bejárata előtt:

Fotó: Dauphine Libéré

Frissítve: 0:30-kor.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu