Kubica visszatérésére nincs esély

Szerző: SHLétrehozva: 2012. május 21. 16:51
Roger Benoit, az egyik legismertebb Formula 1-es újságíró szerint egyre több a nyilvánvaló jele annak, hogy a tavaly súlyos kézsérülést szenvedett Robert Kubica már nem tér vissza.

 

Robert Kubica, a Renault Formula 1-es pilótája 2011 februárjában szenvedett súlyos kézsérülést, egy ralibalesetnél a szalagkorlát majdnem kettévágta a jobb alkarját.

Már a rehabilitáció alatt állandó téma volt a pilóta rohamosan javuló állapota, és - mivel a mezőny egyik legtehetségesebb versenyzőjének tartották - hogy mikor térhet vissza.

Roger Benoit, a svájci Blick Formula 1-es szakírója szerint a lengyel versenyző körül a tavalyi felhajtás után egyre nagyobb a csönd, nincsenek hivatalos információk az állapotáról, ami egyet jelent: már soha nem tér vissza az F1-be.

A 2012-es szezon indulása előtt rengeteg hír szólt arról, hogy a pilóta már szimulátorban tesztel, és az idényt már egykori csapatánál kezdni, orvosai pedig - és maga Kubica is - úgy nyilatkoztak, hogy nemsokára jön a hivatalos bejelentés.

Aztán nem jött semmi, csak a hallgatás, ami azóta tart, és a pilóta visszatérése a sajtó napirendjéről is lekerült.

Hozzászólások
fernando torres 2012. május 25. 08:55 (5)
Rajongó
  802
kár érte
pedig el tudnám őt képzelni a Ferrariba
Urbán Erik 2012. május 21. 17:36 (4)
Rajongó
  524
Nem nagy ujdonság lett közölve, várható volt h már nem tér vissza.Bár nagy tehetségnek tartották nem hiszem h ebben a mezőnyben ki tudott volna emelkedni vagy h valamikor is VB legyen..elég szerencsétlen típus, ami persze nem az ő hibája
Hajrá AC Milan!!!
Angel Di Maria 2012. május 21. 17:17 (3)
Rajongó
  1145
Neeee
Hajrá San Marino!!!
Madrid Krisztike 2012. május 21. 17:10 (2)
Megszállott
  5206
Ez sajnálatos,én kedveltem őt mikor versenyzett
Hajrá Real Madrid!!!
Sporthiradó Szerkesztő 2012. május 21. 16:57 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  64382
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
15:00  Rosbergnek Monacóban sincs párja14:17  Massa az utolsó: így is, úgy is12:16  Massa balesete sem zavarta RosbergetCsü  A Mercedest kell megverni MonacóbanCsü  Rosberg kezdett a legjobban MonacóbanSzo  Újra a csodagyerek hátát nézik RossiékSze  Magyarországon versenyez Talmácsi!Sze  Michelisz: a tisztes helytállás a célSze  A Honda visszatér a Formula-1-beKe  F1: új gumikeverékek Kanadában  "Végre működik az Alonso-Ferrari kettős"Va  Alonso otthon üzent a riválisoknakSzo  Megbüntették Massát és GutiérreztSzo  Mercedeses első sor BarcelonábanSzo  Massa és Räikkönen a Red Bullok előtt  Vettel hajszállal, de megverte Alonsót  Alonsóé az első szabadedzésSze  Alonso és Hamilton keres a legjobbanKe  Hamilton: a Mercedesnél kisebb a nyomás  Kimagasló nézettség Michelisz futamánVa  Egy karambol miatt Michelisz 8. lettVa  Michelisz egy második hellyel kezdettVa  Michelisz második a HungaroringenSzo  Michelisz a 2. helyről indulSzo  Michelisz a legjobb hondásSzo  Michelisz jól kezdett a Hungaroringen  Ingyen juthatsz ki Michelisz versenyére!Csü  Michelisz Hondával is nyerne MogyoródonSze  WTCC: „Norbi most a helyi hős”Va  Michelisz dobogós lett Szlovákiában!Csü  F1: új kemény gumik jönnek májusbanCsü  Michelisz tiszta fejjel Szlovákiában  Ő lehet a Moto GP új szupersztárja  Button és Pérez: szent a békeVa  Vettel simázott, Räikkönenék dobogónSzo  Rosberg indulhat a pole-ból SzahírbanSzo  Alonso kicsúszott, de győzött  Räikkönen begyorsult BahreinbenCsü  Rendezvényközpont a HungaroringbőlSze  Kovalainen visszatér a Formula-1-beKe  "Webber-ellenes összeesküvés? Hülyeség!"Ke  F1: mellőzik a „használhatatlan" gumikatKe  F1: újra változhat a gumik összetétele  "Alonso vörösre festette Kínát"Va  Vettel után Alonso is beért egy legendátVa  Alonso nyert, Hamilton óriásit küzdöttSzo  F1: Webbert a rajtrács végére száműztékSzo  Hamilton az élen Kimi és Alonso előtt  Massa nagyon elkapta a fonalat KínábanCsü  Talmácsi ismét versenyezhetCsü  Schumacher a Mercedesnél maradCsü  Vettel: kérjek bocsánatot, mert nyertem?Sze  Vettel az Orosz Nagydíj pályáján száguldVa  A címvédőé a nyitány, Rossi előttVa  A címvédő nyerte a rali-ob idénynyitójátSzo  Lorenzóé a pole, Rossi csak hetedik  Räikkönen: Az év végén visszavonulokSze  Webber az év végén elhagyja a Red Bullt  Nyílt háború a Red Bullnál  Mi a baj Vettel előzésével?
Lapozás Több hír