Vasárnap hajnalban leszakadt az ég Budapesten és környékén, és sokáig esős versenyt jósoltak a 27. Formula-1-es Magyar Nagydíjon is. A futam előtt azonban a rossz időnek semmi jele sem volt, a levegő 30 fok, az aszfalt pedig 45 fok volt, és bár erősen fújt a szél, végül az érkező felhők sem okoztak problémát.
A brit Lewis Hamilton (McLaren) eddig fantasztikusan ment a Hungaroringen, megnyerte az első két szabadedzést, az utolsón második lett, majd megszerezte az időmérőn az első rajtkockát is. A magas hőmérséklet főleg a Lotusoknak kedvezett, de Hamilton győzelme leginkább a taktikán múlt (ti. a csapat ne szúrjon el semmit), a tempóval eddig sem volt gond.
A futam nem volt túl izgalmas, a hajráig semmi sem fenyegette Hamilton pozícióját, amíg nem jött Kimi Räikkönen, aki a végére egy másodpercen belül került az élen autózóhoz. Komolyan azonban végül nem támadta, így szinte tíz körön át maradt a nagyjából 0,8 másodperces különbség.
Lewis Hamiltonnak pedig továbbra is az egyik kedvenc futama lehet a Magyar Nagydíj, ugyanis összesítésben jön fel a négyszeres győztes Michael Schumacherre. 2007 és 2009 után 2012-ben már harmadik futamgyőzelmét szerezte a Hungaroringen, a 31. születésnapját ünneplő Fernando Alonso (Ferrari) az ötödik lett.
Schumi pechszériája tovább tart, és rosszul kezdte ezt a futamot is. Leállt a motorja a rajtnál, így a boxutcából indulhatott, és a végén fel is adta a reménytelen versenyt.
| 2012-ES FORMULA-1-ES SZEZON | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
MAGYAR NAGYDÍJ A FUTAM VÉGEREDMÉNYE: Leggyorsabb kör: Sebastian Vettel (német, Red Bull Racing), 1:24.136 p
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| ÉLŐ KÖZVETÍTÉS | ||||
|
69. kör Maradt az egy másodpercen belül különbség, és Lewis Hamilton (McLaren) végzett az első helyen a Formula-1-es Magyar Nagydíjon. Mögötte Kimi Räikkönen (Lotus) és csapattársa, Romain Grosjean ért célba. 64. kör Narain Karthikeyan (Hispania Racing Team) versenyének vége, autója leáll, és a pálya szélére gurul. 61. kör Sebastian Vettel (Red Bull Racing) a verseny leggyorsabb körét autózza. (1:24.864 p) 60. kör Michael Schumacher (Mercedes) feladta a vesenyt, és végleg kiment a boxba. A mezőny végén autózott, ami nem túl motiváló egy hétszeres Formula-1-es világbajnok számára. 59. kör Sebastian Vettel kiáll a boxba, és megkapja a lágy keveréket, aminek ki kell tartania a futam végéig. Az tíz kör, simán meglesz. Fernando Alonso (Ferrari) elé tér vissza, a 4. helyre. 55. kör Kimi egy másodpercen belül. 52. kör Kimi Räikkönen (Lotus) már 1.3 másodperre van Lewis Hamiltontól (McLaren). Legalább a verseny vége izgalmasnak ígérkezik! 49. kör Kimi Räikkönen (Lotus) már 3,5 másodpercre jön fel az élen autózó Lewis Hamiltonra (McLaren). Húsz kör van hátra a versenyből, ezzel a tempóval pedig körökön belül a nyakán lesz. Közben Pastor Maldonado (Williams) lehorzsolja Paul di Resta autóját (Force India), az esetet vizsgálják a bírák. 46. kör A verseny első (!) izgalmas jelenete, ahogy Kimi Räikkönen (Lotus) visszajön a boxból a második helyre, de kis híján összemegy csapattársával, Romain Grosjean-nal. Hihetetlen, de Kimi használta a KERS-et a kijövetelnél! 44. kör A két Ferrari, Fernando Alonso és Felipe Massa is kiment a boxba, és megkapják a közepes keveréket. Mármint újra, mert eddigi is az volt mindkét F2012-n. 41. kör Kimi Räikkönen (Lotus) autózik az élen, aki négy körrel ezelőtt a verseny leggyorsabb körét hozta (1:26.365 p). Igaz, egyel kevesebbszer volt a boxban, mint a riválisok. 38.kör Sebastian Vettel (Red Bull Racing) a boxban előzi meg Jenson Buttont (McLaren), máshogy ugyanis nem ment. 36. kör Sebastian Vettelé (Red Bull Racing) a verseny leggyorsabb köre (1:26.5 p), közben Fernando Alonso (Ferrari) jelzi a csapatnak rádión, hogy valami nem stimmel a gumikkal. Jenson Button (McLaren) közben beragadt Bruno Senna (Williams) mögé, és nem tud vele mit kezdeni. 33. kör Romain Grosjean (Lotus) újra felgyorsult, úgy látszik, lekopott a törmelék a gumijáról. Csapattársa, Kimi Räikkönen KERS-e csak 70-80 százalékosan működik. 30. kör Volt már izgalmasabb verseny is a Hungaroringen. Eddig egy komoly akció sem volt. 28. kör Csökken az aszfalt hőmérséklete, megjöttek az első felhők. 27. kör Romain Grosjean 8Lotus) tempót veszít, távolodik Hamiltontól, Vettel viszont jön fel rá.. 26. kör A sorrend az élen: Hamilton, Grosjean, Vettel, Räikkönen, Alonso, Webber, senna, Massa, Rosberg. 23. kör Lewis Hamilton (McLaren) 2.2 másodperccel vezet az élen Romain Grosjean (Lotus) előtt. 21. kör Kimi Räikkönen (Lotus) nagyon megy, a boxban megelőzte Fernando Alonsót (Ferrari) is. 19. kör Lewis Hamilton (McLaren) is kijön a boxba, 4.2 másodperc volt a gumicsere. Ez kicsit sok Button 3 másodpercéhez képest. Romain Grosjean (Lotus) is kijön az élről. A francia viszont még többet veszít (4.9), a Lotus tehát nem élt a lehetőséggel, és nem tudta Hamiltont a boxban megelőzni. 18. kör Sebastian Vettel (Red Bull) Racing is kijön, de újra lágyat kap, míg Fernando Alonso )Ferrari) közepeset. 16. kör Jenson Button (McLaren) áll ki a boxba, és villámgyorsan végeznek vele. A brit a 15. helyre jön vissza. 15. kör Michael Schumacher (Mercedes) szépen lassan jön vissza: megelőzi Narain Karthikeyant (Hispania) és Tim Glockot (Marussia) is. 12. kör A sorrend az élen: Hamilton, Grosjean, Button, Vettel, Alonso,, Räikkönen, Webber, Senna, Massa. 10. kör Lewis Hamilton (McLaren) megfutja a verseny eddigi leggyorsabb körét (1:27.705 p). 9. kör Kobajasi Kamui (Sauber) bemegy a koxba, és megkapja a közepes keverékű gumikat. 7. kör A sorrend az élen: Hamilton, Grosjean, Button, Vettel, Alonso, Räikkönen, Webber, Senna, Massa, Hülkenberg és Rosberg. Fernando Alonso (Ferrari) egyelőre látványosan spórol a gumikkal, nem erőltet semmit, így Kimi Räikkönen (Lotus) visszajött rá. 5. kör Timo Glock (Marussia) pördül egyet, de szerencséje van, nem áll le a motor, tovább tud menni. Nincsenek esőfelhők a környéken, bár a páratartalom realtív magas. 3. kör Lehet használni az állítható hátsó szárnyakat (KERS). Michael Schumacher (Mercedes) még kap is egy áthajtásos büntetést, mert túl gyorsan hajtott a boxutcában. Az aszfalt már 47 fokos. RAJT! Elindul a mezőny, Lewis Hamilton (McLaren) az élen marad, mögötte Romain Grosjean (Lotus), Sebastian Vettel pedig kiesik a ritmusból, mert előzni akar. Fernando Alonso (Ferrari) megelőzi a KERS-problémákkal küzdő Kimi Räikkönent (Lotus) a rajtnál, míg Mark Webber (Red Bull Racing) négy helyet javítva feljön a hetedik helyre. 14:00 Elindul a 27. Formula-1-es Magyar Nagydíj felvezető köre. Michael Schumacher Mercedese leállt, ezért újabb felvezető kör kezdődik. A német versenyző a boxutcából indul, a mezőny után. 13:45 Egyelőre úgy néz ki, mégis száraz lesz a futam, bár nagy a szél. A levegő 30 fokos, az aszfalt pedig 44 fokos. 13:30 A Hungaroringen korábban már heten nyertek a mostani mezőnyből. A rekorder a négyszeres győztes német Formula-1-es legenda, Michael Schumacher (1994, 1998, 2001, 2004), rajta kívül Lewis Hamilton (2007, 2009), Jenson Button (2006, 2011), Mark Webber (2010), Heikki Kovalainen (2008), Kimi Räikkönen (2005) és Fernando Alonso (2003) állt már a Magyar Nagydíj dobogójának tetején. 13.15 Az időjárás-előrejelzések szerint eső lesz a 14:00-kor kezdődő futamon, ami a reggeli égszakadást figyelembe véve nem lenne meglepetés. Más kérdés, hogy egyelőre süt a Nap a Hungaroring felett. 13:00 Köszöntjük Kedves Olvasóinkat, egy óra múlva elkezdődik a 2012-es Formula-1-es Magyar Nagydíj!
|
||||
| AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE, RAJTSORREND | ||||
|---|---|---|---|---|
| 1. Lewis Hamilton | brit | McLaren | 1:20.953 | - |
| 2. Romain Grosjean | francia | Lotus | 1:21.366 | 0.413 mp h. |
| 3. Sebastian Vettel | német | Red Bull | 1:21.416 | 0.463 |
| 4. Jenson Button | brit | McLaren | 1:21.583 | 0.630 |
| 5. Kimi Räikkönen | finn | Lotus | 1:21.730 | 0.777 |
| 6. Fernando Alonso | spanyol | Ferrari | 1:21.844 | 0.891 |
| 7. Felipe Massa | brazil | Ferrari | 1:21.900 | 0.947 |
| 8. Pastor Maldonado | venezuelai | Williams | 1:21.939 | 0.986 |
| 9. Bruno Senna | brazil | Williams | 1:22.343 | 1.390 |
| 10. Nico Hülkenberg | német | Force India | 1:22.847 | 1.894 |
| 11. Mark Webber | ausztrál | Red Bull | 1:21.715 | 0.655 |
| 12. Paul di Resta | brit | Force India | 1:21.813 | 0.753 |
| 13. Nico Rosberg | német | Mercedes | 1:21.895 | 0.835 |
| 14. Sergio Pérez | mexikói | Sauber | 1:21.895 | 0.835 |
| 15. Kobajasi Kamui | japán | Sauber | 1:22.300 | 1.240 |
| 16. Jean-Eric Vergne | francia | Toro Rosso | 1:22.380 | 1.320 |
| 17. Michael Schumacher | német | Mercedes | 1:22.723 | 1.663 |
| 18. Daniel Ricciardo | ausztrál | Toro Rosso | 1:23.250 | 1.456 |
| 19. Heikki Kovalainen | finn | Caterham | 1:23.576 | 1.782 |
| 20. Vitalij Petrov | orosz | Caterham | 1:24.167 | 2.373 |
| 21. Charles Pic | francia | Marussia | 1:25.244 | 3.450 |
| 22. Timo Glock | német | Marussia | 1:25.476 | 3.682 |
| 23. Pedro de la Rosa | spanyol | HRT | 1:25.916 | 4.122 |
| 24. Narain Karthikeyan | indiai | HRT | 1:26.178 | 4.384 |
A szinte a teljes hétvégén a tempót diktáló Lewis Hamilton indul az élről a Formula 1-es Magyar Nagydíjon, több mint négy tizeddel győzte le a meglepetésre első sorba került Romain Grosjeant és a címvédő Sebastian Vettelt....
Tovább a teljes cikkhez »
Fernando Alonso éppen a július 29-i Formula-1-es Magyar Nagydíjon ünnepli 31. születésnapját, amit, tekintve, hogy a Ferrari elég stabilnak tűnik alatta, győzelemmel is ünnepelhet. Ráadásul a 31-dikkel. Utána jöhet végre a nyári...
Tovább a teljes cikkhez »

