A 2012-es, 27. Formula-1-es Magyar Nagydíjat megúsztuk vihar nélkül, de az is igaz, hogy maga a futam sem szögezte a fotelbe a szurkolókat. A beígért eső nem jött, bár szél az volt, de amikor a Hungaroring fölé fújta a felhőket a futam felére, akkor is csak a pálya és a levegő hőmérsékltete csökkent.
Lewis Hamilton (McLaren) végig uralta a szabadedzéseket, az első rajtkockát is megszerezte az időmérő edzésen, és futamgyőzelmét remekül időzítette abból a szempontból, hogy hazája éppen olimpiát rendez. A magas hőmérsélet (30 fokos levegő, 45 fokos aszfalt) a Lotusoknak kedvezett, ezt a dobogó is jól mutatta, a második és harmadik fokra az istálló két pilótája állhatott.
Sőt, a finn Kimi Räikkönen még a futmagyőzelemre is hajtott egy ideig. Az utolsó húsz körben Hamilton mögött autózott, folyamatosan jött fel a brit világbajnokra. Pár kör múlva már kevesebb, mint egy másodperc volt a hátránya, szorosan az MP4-27-re tapadt, de meglepetésre nem kezdett komoly előzési manőverbe.
Így maradt ez a leintésig, pedig Kimi szokásos bátor és meglepő akciói most sem hiányoztak. A 46. körben például úgy jött vissza a boxból a pályára egy kerékcsere után, hogy használta az állítható hátsó szárnyakat (KERS), és így előzte meg (szorította le) csapattársát, Romain Grosjeant.
A futam vesztese, mint idén már annyiszor, Michael Schumacher volt, aki eleve csak a 17. helyet szerezte meg az időmérőn, de már a rajt sem sikerült jól neki. A felvezető kör után lefulladt a Mercedese, majd a megismételt felvezető kör után csak a mezőny végéről indulhatott, a boxból. Végig szenvedett, a vert mezőnyben autózott, és a 61. körben inkább ki is szállt, nem volt értelme végigmennie.
Lewis Hamilton viszont nemcsak magának nyerte meg a versenyt, hanem mint kiderült, a spanyol Fernando Alonsónak is, aki már a verseny előtt is vezette a pontversenyt. A Magyar Nagydíj után ugyanis a különbség csak nőtt, a kétszeres világbajnok negyven pontos fórral mehet nyári szünetre.
Alonso ugyanis végül az ötödik helyet szerezte meg, az őt követő Mark Webber (Red Bull Racing) pedig csak a nyolcadikat. A spanyol 31. születésnapját így nem tudta futamgyőzelemmel, de még csak dobogóval sem ünnepelni, mégsem valószínű, hogy hiányérzete lenne. Sőt, utólag ő is elismerte, hogy a Ferrarinak esélye sem volt a Hungaroringen.
"Szerintem ugyanolyanok vagyunk, mint eddig, mint például Németországban - mondta Alonso a Magyar Nagydíj után. - Úgy gondolom, a Red Bull, a McLaren és a Lotus még mindig előttünk járnak, és utol kell érnünk őket. Reméljük a nyári szünet után, Spában már gyorsabbak és versenyképesebbek leszünk."
"Viszont ha a pontokat nézzük, megint egy jó hétvégén vagyunk túl. A fő riválisokat, a két Red Bullt nézve: Webber előtt végeztünk, és csak egy hellyel Vettel mögött. 23-szor egymás után pontokat szerezni elég meggyőző, és a csapat lenyűgöző munkát végez, hogy minél erősebb kocsit tegyen alám."
A Formula-1 egy nyári (olimpiai) szünet után a szeptember 2-i hétvégén Spában, a Belga Nagydíjjal folytatja a 2012-es szezont.
| 2012-ES FORMULA-1-ES SZEZON |
|
MAGYAR NAGYDÍJ A FUTAM VÉGEREDMÉNYE: Leggyorsabb kör: Sebastian Vettel (német, Red Bull Racing), 1:24.136 p |
| AZ EGYÉNI ÉS KONSTRUKTŐRI VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA | |||
|---|---|---|---|
| 1. Fernando Alonso (Ferrari) | 164 pont | 1. Red Bull-Renault | 246 pont |
| 2. Mark Webber (Red Bull Racing) | 124 | 2. McLaren-Mercedes | 193 |
| 3. Sebastain Vettel (Red Bull Racing) | 122 | 3. Lotus-Renault | 192 |
| 4. Lewis Hamilton (McLaren) | 117 | 4. Ferrari | 189 |
| 5. Kimi Räikkönen (Lotus) | 116 | 5. Mercedes | 106 |
| 6. Nico Rosberg (Mercedes) | 77 | 6. Sauber-Ferrari | 80 |
| 7. Romain Grosjean (Lotus) | 76 | 7. Williams-Renault | 53 |
| 8. Jenson Button (McLaren) | 76 | 8. Force India-Mercedes | 46 |
| 9. Sergio Pérez (Sauber) | 47 | 9. Toro Rosso-Ferrari | 6 |
| 10. Kobajasi Kamui (Sauber) | 33 | ||
| 11. Pastor Maldonado (Williams) | 29 | ||
| 12. Michael Schumacher (Mercedes) | 29 | ||
| 13. Paul di Resta (Force India) | 27 | ||
| 14. Felipe Massa (Ferrari) | 25 | ||
| 15. Bruno Senna (Williams) | 24 | ||
| 16. Nico Hülkenberg (Force India) | 19 | ||
| 17. Jean-Eric Vergne (Toro Rosso) | 4 | ||
| 18. Daniel Ricciardo (Toro Rosso) | 2 | ||
Lewis Hamilton (McLaren) elvégezte a rá bízott munkát a Hungaroringen. A szabadedzéseken brillírozott, az időmérőt négy tizeddel megnyerte, az egyébként nem túlságosan izgalmas versenyen pedig a hajrában Kimi Räikkönen csak...
Tovább a teljes cikkhez »




, ez már lassan nevetséges...
Csak szólok, h Kimi nem az állítható hátsó szárnyat használta a boxból kijövet, és azt am is DRS-nek hívják, nem KERS-nek."A 46.körben például úgy jött vissza a boxból a pályára egy kerékcsere után, hogy használta az állítható hátsó szárnyakat (KERS)"
[Hivatkozás: Szilágyi Zoli 2012. július 30. 21:06]
Nem meglepő,az Sh-tól