Hamilton hétvégéje, élre állt

Szerző: SH, MTILétrehozva: 2014. szeptember 21. 15:41
Lewis Hamilton átvette a vezetést csapattársától, Nico Rosbergtől a világbajnoki pontversenyben, miután másodszor diadalmaskodott pályafutása során Szingapúrban, a vasárnapi Formula 1-es Futamon. Hamilton előnye három pont Rosberggel szemben, és hatvan egység Ricciardo előtt. A brit mögött a két Red Bull (Vettel, Ricciardo) ért célba, Alonso negyedik lett, Rosberg kiesett.


A 2008-ban világbajnok Hamilton pályafutása 29., idei hetedik győzelmét aratta. A második helyen a Red Bull négyszeres világbajnok címvédője, a német Sebatian Vettel zárt, míg a harmadik csapattársa, az ausztrál Daniel Ricciardo lett.

Már a rajtnál tetőfokára hágott az izgalom, ugyanis Rosberg autója nem indult el a felvezető körre, így ő végül a második rajtkocka helyett a boxutcából indulhatott a mezőny után, de Kobajasi Kamui autója sem tudott nekivágni a versenynek. A rajtot Fernando Alonso kapta el a legjobban Ferrarijával, egészen a második helyig jött fel, de aztán egy sikánt levágott, így vissza kellett engednie Vettelt.

A futam első felében Rosberg továbbra is technikai problémákkal küzdött, melynek az lett az eredménye, hogy végül a 15. körben feladta a viadalt. Ez esélyt teremtett a magabiztosan vezető Hamiltonnak, hogy ha a célig megőrzi első helyét, akkor az összetett pontversenyben is élre álljon hárompontos előnnyel. Ez nem is okozott neki gondot, 2009 után másodszor győzött Szingapúrban, mögötte pedig a Red Bull pilótái értek célba, másodikként az a Vettel, aki az elmúlt három alkalommal megnyerte ezt a versenyt.

A világbajnoki sorozat két hét múlva Japánban folytatódik.

Címkék: Lewis Hamilton
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu