A magyar-rajongó nem egy rajongó, aki mellesleg magyar, hanem egy kazah fiatalember, aki rajong Magyarországért, a magyar emberekért és a magyar nyelvért. A neve Movses Xachatrjan, vagyis Mózes. Kiválóan beszél magyarul, ami kapóra jön a lányoknak, de kezdjük az elején.
Az előző posztban, a lányok említették, hogy Kazahsztán kavicsos, sziklás terepe igencsak megtépázta az Asia Race résztvevőinek autóit. A Rózsaszín Párduc kipurcanása után, a Terepes Csajokat befogadó Mikus Teamnek is alaposan meggyűlt a baja a viszonyokkal: kilyukadt az autójuk tankja. Aktauban kerestek egy műhelyt, ahol behegesztik nekik. Miközben várakoztak és beszélgettek, a műhely egy távoli sarkából előbújt egy fiatalember és furán csengő, de tisztán érthető magyarsággal szólt hozzájuk! Kiderült, hogy kalandos gyermekkora volt, családjával egy ideig Magyarországon éltek, testvérével Óbudán jártak iskolába.
Mózes anyukája Liliyan örmény. Miután meghalt első férje, két kisgyermekével Aktauba költözött. Nem sokkal később, Tengizben újra szerelmes lett. Egy Nagy Lajos nevű magyar ejtette rabul a szívét, aki akkortájt Kazahsztán és Magyarország között ingázva élte az életét. Liliyan hozzáment feleségül és gyermekeivel Budapestre költöztek. A házasság 10 évig tartott, a gyermekek Óbudán nevelkedtek, egy orosz magyar két tannyelvű iskolába jártak. Mindannyian beleszerettek az országba az élet azonban közbeszólt. Egy nap Liliyán két bőrönddel és két gyermekével visszatért Aktauba. Azóta itt élnek, de továbbra is imádják a magyar nyelvelt, a magyar embereket és úgy általában mindent, aminek köze van az országhoz.
A lányok hamar összebarátkoztak az örmény – kazah – és tiszteletbeli magyar fiúval. Együtt körbeautózták a várost és a környéket. Aki barátot talál kincset talál – tartja a mondás és mennyire igaza van. A Terepes Csajoknak, azon kívül, hogy célba érjenek, más feladatuk is van a versenyen. A Vöröskereszt megbízásából adományokat szállítanak a nem túl jól felszerelt kazah kórházakba. Mózesnek, illetve tolmács képességeinek hála a lányok gond nélkül bonyolították le missziójukat. Így írtak erről: „Izgatottan vártuk, hogy végre odaadhassuk oly sok kilométeren át cipelt dobozunkat tele hasznos dolgokkal. A kórház igazgatója egy nagyon aranyos hölgy volt, aki örömében még puszit is adott Gyöngyinek. Nagyon megható volt az egész átadás, remek érzés volt jót tenni, és külön köszönjük a vörös keresztnek, hogy ekkora feladattal látott el bennünket, nem mindennapi pillanat volt!”
...