Az előző napok szabadedzésein a Mercedes és a McLaren csapatai teljesítettek a legjobban, igaz, utóbbi világbajnok pilótája, Lewis Hamilton öt rajthelyes bünetést kapott váltócsere miatt, így legjobb esetben is csak a 6. helyről rajtolhatott volna.
Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres világbajnoka a szabadedzéseken a tapadás hiányára panaszkodott, és bár megnyerte az előző, Malajziai Nagydíjat, a hétvége előtt azt nyilatkozta, hogy a csapat célja továbbra is az, hogy az időmérő harmadik szakaszába (Q3) is bekerüljön.
Az eddigi tapasztalatai alapján ugyanis az F2012 szerinte szenvedni fog a sanghaji időmérőn is. Mondta ezt úgy, hogy két futam után ő vezeti a pontversenyt. A tréning első szakasza nem hozott különösebb meglepetést, talán annyit, hogy a két Ferrari (és különösen Felipe Massa) valamivel jobban tűnt a szabadedzéseken mutatottnál, ez talán a lágy gumiknak volt köszönhető.
A Q1 leggyorsabb pilótája a Sauberes Sergio Pérez lett (1:36.198), a hét leglassabb pedig sorrendben Jean-Éric Vergne (Toro Rosso), Heikki Kovalainen (Caterham), Vitalij Petrov (Caterham), Tomi Glock (Marussia), Charles Pic (Marussia), Pedro de la Rosa (Hispania) és a sereghajtó Narain Karthikeyan (Hispania) volt, így ők búcsúztak is a további pozícióharctól Sanghajban.
A Q2 már sokkal érdekesebb volt, legelőször is azért, mert meglepetésre kiesett a világbajnoki címvédő Sebastian Vettel (Red Bull Racing), majd a brazil Felipe Massa (Ferrari), de utóbbi csapattársa, Fernando Alonso is éppen hogy csak bennmaradt a legjobb tízben. Az utolsó pillanatban pedig a másik Red Bullos, Mark Webber ugrott az élre 1:35.700-zal.
Az utolsó szakaszban aztán mindenki előjött azzal, amilye van. A két Mercedes, Michael Schumacher és Nico Rosberg már a Q2-ben is megmutatták, mennyi van bennük, a Q3-ban pedig, öt perccel az időmérő vége előtt Rosberg nagyon magasra tette a lécet, és futott egy 1:35.121-et, ami fél másodperccel volt jobb a mezőnynél.
Ezt már nem is tudta megdönteni senki (igazából megközelíteni sem), és ugyan Lewis Hamilton behozta a McLarent a második helyre, büntetése miatt csak a hetedik helyről rajtolhat a vasárnapi futamon. Így viszont csúszik a rajtsorrend, és a hétszeres világbajnok Michael Schumacher indul az első sorból, azaz kettős Mercedes-diadalt hozott az időmérő.
A 2012-es Kínai Nagydíj magyar idő szerint vasárnap 9:00-kor kezdődik.
| 2012-ES FORMA-1-ES KÍNAI NAGYDÍJ |
|
IDŐMÉRŐ EDZÉS, RAJTSORREND: 1. Nico Rosberg (német, Mercedes), 1:35.121 perc * Lewis Hamilton öt rajthelyes büntetése miatt a 7. helyről rajtol |
