A McLaren brit pilótája, a második helyről rajtoló Jenson Button az elmúlt négy évben harmadszor nyerte meg a Formula 1-es világbajnokság idénynyitó viadalát, a melbourne-i Ausztrál Nagydíjat. A második helyen a címvédő német Sebastian Vettel (Red Bull) végzett, míg a harmadik Button csapat- és honfitársa, Lewis Hamilton lett.
A negyedik helyen az ausztrál Mark Webber (Red Bull), míg az ötödiken a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) végzett. A 2007-ben a Ferrarival vb-győztes finn Kimi Räikkönen, aki kétéves kihagyás után tért vissza, a hetedik lett a Lotusszal.
A szűk első kanyar ellenére nem okozott különösebb fennakadást a rajt, Button a belső ívre kerülve betette autóját Hamilton elé, ami a kevés előzési lehetőséggel kecsegtető pályán kulcsfontosságú pillanat van. Mögöttük a negyedikről előrelépő Schumacher és a hatodikról felugró Vettel haladt, a 12. pozícióból induló Alonso már a 8. volt.
A következő körökben nem sok változott egészen Schumacher motorhibájáig, lelassult és feladta a versenyt, hiába a Mercedes biztató tesztelése és az időmérőn mutatott remek formája. Alonso ekkor már az 5. helyen száguldott. Az első kerékcserék sem kavarták meg a kártyákat, az először kiálló Button mögött maradt Hamilton és Vettel, a féltávnál a Ferrari spanyolja újabb helyet lépett előre, Rosberg, Webber és Räikkönen haladt mögötte.
A fordulatot Vitalij Petrov kormányművének meghibásodása hozta, olyan rossz helyen állt le autója, hogy be kellett küldeni a biztonsági autót a 37. körben. Vettel kapott az alkalmon, villámgyors kerékcserével Hamilton elé ugrott, annak ellenére, hogy a McLaren fél percen belül hiba nélkül rakta fel a friss papucsokat mindkét autójára.
Az összerázódó mezőny lehetőséget teremtett a címvédőnek Button befogására, de akció helyett távolodott tőle, árulkodó jellel szolgálva a két autó közötti jelentős tavalyi különbség eltűnéséről, sőt fordulatáról. Igaz, Hamilton sem tudott vele mit kezdeni, ahogy Webber sem a brittel. A két élcsapat látványosan verte meg a mezőnyt, a 12. helyéből maximumot kihozó Alonso jelentős hátránnyal lett az ötödik. A hatodik Pastor Maldonado lett volna, ha nem vágja falnak autóját az utolsó körben, így Kobajasi Kamuj, Kimi Räikkönen és Sergio Pérez végzett pontszerző helyen.
A Formula 1-es világbajnoki sorozat a jövő hétvégén, március 23-25. között Malajziában folytatja!
| AZ AUSZTRÁL NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE: |
| 1. Jenson Button |
brit |
McLaren |
1:34:09.565 óra
|
| 2. Sebastian Vettel |
német |
Red Bull |
2.139 mp h. |
| 3. Lewis Hamilton |
brit |
McLaren |
4.075 |
| 4. Mark Webber |
ausztrál |
Red Bull |
4.547 |
| 5. Fernando Alonso |
spanyol |
Ferrari |
21.565 |
| 6. Kobajasi Kamuj |
japán |
Sauber |
36.766 |
| 7. Kimi Räikkönen |
finn |
Lotus |
38.014 |
| 8. Sergio Pérez |
mexikói |
Sauber |
39.458 |
| 9. Daniel Ricciardo |
ausztrál |
Toro Rosso |
39.556 |
| 10. Paul di Resta |
brit |
Force India |
39.737 |
| 11. Jean-Éric Vergne |
francia |
Toro Rosso |
39.848 |
| 12. Nico Rosberg |
német |
Mercedes |
57.642 |
| 13. Pastor Maldonado |
venezuelai |
Williams |
1 kör h. |
| 14. Timo Glock |
német |
Marussia |
1 |
| 15. Charles Pic |
francia |
Marussia |
5 |
| 16. Bruno Senna |
brazil |
Williams |
6 |
| 17. Felipe Massa |
brazil |
Ferrari |
- |
| 18. Heikki Kovalainen |
finn |
Caterham |
- |
| 19. Vitalij Petrov |
orosz |
Caterham |
- |
| 20. Michael Schumacher |
német |
Mercedes |
- |
| 21. Romain Grosjean |
francia |
Lotus |
- |
| 22. Nico Hülkenberg |
német |
Force India |
- |
| Az egyéni és a konstruktőri vb állása: |
| 1. Jenson Button |
25 pont
|
1. McLaren-Mercedes |
40 pont
|
| 2. Sebastian Vettel |
18 |
2. Red Bull Racing-Renault |
30 |
| 3. Lewis Hamilton |
15 |
3. Sauber-Ferrari |
12 |
| 4. Mark Webber |
12 |
4. Ferrari |
10 |
| 5. Fernando Alonso |
10 |
5. Lotus-Renault |
6 |
| 6. Kobajasi Kamuj |
8 |
6. STR-Ferrari |
2 |
| 7. Kimi Räikkönen |
6 |
7. Force-India Mercedes |
1 |
| 8. Sergio Pérez |
4 |
8. Mercedes |
0 |
| 9. Daniel Ricciardo |
2 |
9. Williams-Renault |
0 |
| 10. Paul di Resta |
1 |
10. Marussia-Cosworth |
0 |
| 11. Jean-Éric Vergne |
0 |
11. Caterham-Renault |
0 |
| 12. Nico Rosberg |
0 |
12. HRT-Cosworth |
0 |
| 13. Pastor Maldonado |
0 |
| 14. Timo Glock |
0 |
| 15. Charles Pic |
0 |
| 16. Bruno Senna |
0 |
| 17. Felipe Massa |
0 |
| 18. Heikki Kovalainen |
0 |
| 19. Vitalij Petrov |
0 |
| 20. Michael Schumacher |
0 |
| 21. Romain Grosjean |
0 |
| 22. Nico Hulkenberg |
0 |
| 23. Pedro de la Rosa |
0 |
| 24. Narain Karthikeyan |
0 |