Alonsón nem lehetett fogást találni

Létrehozva: 2012. július 22. 15:37
Hiába járt a nyomában a futam első felében Sebastian Vettel, a másodikban Jenson Button, meg sem tudták próbálni megelőzni a foghatatlan, győztes Fernando Alonsót a Formula 1-es Német Nagydíjon vasárnap.

 

FORMULA 1, NÉMET NAGYDÍJ:

ÖSSZEFOGLALÓ:

A zsinórban második esős szabadedzés megnyerése után az volt a kérdés, hogy ezúttal meg tudja-e tartani első helyét Alonso, amelyet a múlt héten Mark Webber a hajrában vett el tőle. Végül sikerült és nem akármilyen bravúrral, hiszen a futam valamennyi körében nyomás alatt kellett autóznia, de egyszer sem tudták megpróbálni megelőzni, pedig nem akármilyen páros, Jenson Button és Sebastian Vettel üldözte 67 körön át.

És mivel ezúttal a taktika is egyezett az élmezőnyben, a boxban sem tudták megelőzni, így megérdemelt, nagyszerű győzelmet aratott, amellyel tovább növelte vezetését az összetettben. A címvédőnek megint nem sikerült a hazai győzelem, sőt, a második helyét sem veheti garanciának, mivel a versenybírók vizsgálják a McLaren ellen az utolsó körökben a pályát elhagyva végrehajtott előzését.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Vettelt megbüntették, Button a második
Az FIA szabálytalannak nyilvánította Sebastian Vettel a Formula 1-es Német Nagydíjon három körrel a leintés előtt Jenson Buttont megelőző manőverét, amelyet a leintéskor kezdett el vizsgálni....
Tovább a teljes cikkhez »

Raikkönen csendben, a Schumacherrel való csatát megnyerve hozta be a negyedik helyre a Lotust, míg azok, akiket öthelyes rajtbüntetéssel sújtottak nem tudtak villantani, Webber a nyolcadik, a Rosberg a tizedik, míg Grosjean a 19. lett. Schumacher tempója a hetedik helyhez volt elegendő, Lewis Hamilton pedig az elején pórul járt, a törmeléken áthaladva defektet kapott, és bár a csapatrádióban fel akarta adni a versenyt, de végül bő egy órán át egy kör hátrányban haladva erre csak azt követően került sor, hogy visszaelőzte Vettelt az élmezőnyben.

Folytatás jövő héten Magyarországon!

A FUTAM MÓDOSÍTOTT VÉGEREDMÉNYE:
1. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:31:05.862
2. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 6,9
3. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 16,4
4. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari 21,9
5. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 3,7 mp. h.*
6. Sergio Perez mexikói Sauber-Ferrari 27,8
7. Michael Schumacher német Mercedes 28,9
8. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 46,9
9. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 48,1
10. Nico Rosberg német Mercedes 48,8
11. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 59,2
12. Felipe Massa brazil Ferrari 71,4
13. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 76,8
14. Jean-Eric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 76,9
15. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1 kör h.
16. Vitalij Petrov orosz Caterham-Renault 1 kör h.
17. Bruno Senna brazil Williams-Renault 1 kör h.
18. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1 kör h.
19. Heikki Kovalainen finn Caterham-Renault 2 kör h.
20. Charles Pic francia Marussia-Cosworth 2 kör h.
21. Pedro de la Rosa spanyol HRT-Cosworth 3 kör h.
22. Timo Glock német Marussia-Cosworth 3 kör h.
23. Narain Karthikeyan indiai HRT-Cosworth 3 kör h.
*: 20 másodperces büntetéssel sújtva.
AZ EGYÉNI ÉS KONSTRUKTŐRI VB MÓDOSÍTOTT ÁLLÁSA:
1. Fernando Alonso 154 pon 1. Red Bull 230 pont
2. Mark Webber 120 2. Ferrari 177
3. Sebastian Vettel 110 3. McLaren 160
4. Kimi Räikkönen 98 4. Lotus 159
5. Lewis Hamilton 92 5. Mercedes 105
6. Nico Rosberg 76 6. Sauber 80
7. Jenson Button 68 7. Williams 47
8. Romain Grosjean 61 8. Force India 46
9. Sergio Perez 47 9. Toro Rosso 6
10. Kobajasi Kamui 33 10. Caterham 0
11. Pastor Maldonado 29 10. HRT 0
12. Michael Schumacher 29 10. Marussia 0
13. Paul di Resta 27
14. Felipe Massa 23
15. Nico Hülkenberg 19
16. Bruno Senna 18
17. Jean-Eric Vergne 4
18. Daniel Ricciardo 2

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS:

Cél: Alonso nyert, Vettel, Button, Raikkönen, Kobajasi, Pérez, Schumacher az első hét.

65.: Vettel a hátsó egyenesben körbeautózta Buttont, a második!

64.: Button kezd leszakadni Alonsóról, közben Vettel nyolc tizedre van tőle.

59.: Button ott van Alonso nyakán, de előzési közelségbe nem kerül.

58.: Hamilton szenvedésének vége a 100. futamán.

57.: Alonso-Button-Vettel-Raikkönen-Kobajasi-Pérez-Schumacher az első hét.

56.: Közben Schumacheré a leggyorsabb kör, épp 1:19 felett.

52.: Button amennyire jól felzárkózott, annyira nem tud mit kezdeni Alonsóval.

45.: Közben a brit egy másodpercen belül Alonso mögött.

44.: Megnyugodtak a kedélyek elől, Alonso-Button-Vettel az első három.

42.: Alonsót támadhatja innen. Micsoda futam a brittől, aki hosszú hetek óta csak szenved.

42.: Button egy körrel tovább volt kint, ez elég volt, hogy emeglőzze Vettelt.

42.: Button kiállására reagálna az élen álló duó: Alonso és Vettel frissített.

41.: Raikkönené a leggyorsabb kör, 1:19.726.

41.: Button járt bent, Webber követte.

39.: Alonsót támadja Hamilton, tőle is visszaveheti elbukott körét.

37.: Schumacher másodszor járt bent, a nyolcadik helyen folytatta.

35.: Furcsa: Hamilton visszavette a körét Vetteltől és Alonso nyomába eredt.

34.: Nem sok akció volt az előző körökben, hátul Rosberg a 13., Massa a 14., Hamilton a 18.

29.: Alonsót utolérte Vettel, a Ferrari gumijai nem operálnak a legjobban.

27.: Alonso-Vettel-Button-Raikkönen-Schumacher az első öt.

22.: Raikkönen már Schumacher előtt, az ötödik.

21.: Vettel is kint járt, éppen Kobajasi mögé jött vissza.

18.: Alonso frissít, kemény keveréket kapott.

16.: Hülkenberget mindketten megelőzték, a 7. és 8. a két világbajnok.

15.: Schumacher volt kint, de csak Hülkenberg mögé jött vissza, mögöttük Raikkönen várakozik.

13.: Raikkönen járt kint kerékcserén...

13.: Hamilton eközben a mezőny végén körözik, még versenyben van.

12: Az állás: Alonso, Vettel, Button, Schumacher, Hülkenberg, Maldonado, Webber.

11.: Button menetel, Schumacher mellett is elment, már a dobogón.

8.: Button hosszú idő után végre mutatott valamit, Hülkenberget előzve a negyedik és Schumachert üldözheti.

5.: Raikkönen kőkemény előzéssel jött előre a nyolcadik helyre.

5.: Vettel egy másodpercen belül van Alonsóhoz képest, míg Schumacher lemaradt, Hülkenberg pedig több autót feltart.

4.: Lewis Hamilton 100. Formula 1-es versenye máris véget ér - a csapatrádióban ezt mondta, miközben a boxban járt.

2.: Massa veszítette el az első szárnyát, a boxban járt.

2.: Alonso, Vettel, Schumacher, Hülkenberg, Button, Maldonado, Webber, Hamilton a sorrend.

1.: Schumacher támadta agresszíven a címvédőt, aki nagy nehézségek árán kivédekezte.

Rajt: simán eljöttek, Alonso-Vettel-Schumacher a sorrend az első kör felénél.

13:30: Köszöntjük kedves Olvasóinkat a Német Nagydíjon, a világbajnokság kilencedik állomásán!

A RAJTSORREND:
1. Fernando Alonso 2. Sebastian Vettel
2. Michael Schumacher 4. Nico Hülkenberg
5. Pastor Maldonado 6. Jenson Button
7. Lewis Hamilton 8. Mark Webber
9. Paul di Resta 10. Kimi Raikkönen
11. Daniel Ricciardo 12. Sergo Pérez
13. Kobajasi Kamuj 14. Felipe Massa
15. Bruno Senna 16. Jean-Éric Vergne
17. Heiki Kovalainen 18. Vitalij Petrov
19. Charles Pic 20. Romain Grosjean
21. Timo Glock 22. Nico Rosberg
23. Pedro de la Rosa 24. Narain Karthikeyan
Hozzászólások
Ungvári Péter 2012. július 22. 22:31 (39)
Avatar_70_male
Újonc
  5
Sziasztok.Vendel nem nác.i hanaem egy akkora MAJOM amekkorát még nem látott a világ!!!!
Zámbor Gábor 2012. július 22. 22:08 (38)
Ígéret
  210
Még sunyi szabálytalan, sportszerűtlen autóval sem tudta megelőzni Alonsot Vendel...ez azért kicsit cink...Remélem a Hungaroringre betiltják azt a sunyi RedBull módszert...!!!
Erdélyi Dave 2012. július 22. 21:04 (37)
Legenda
  17158
Alonsoooo!!! Remélem ő lesz a világbajnok! A Ferrari nagyon sokat javult és végre versenyképes lett.Kimi-t meg jövőre szívesen látnám Ferrari-ba, amikor visszatért azt reméltem, hogy a Ferrari-ba mert akkor 3-ból 2 kedvenc ott lenne: D De ha nem jönne akkor helyette Perez kéne.Schumi-t meg végre elkerülik a meghibásodások, remélem még látni lehet majd a dobogón! GO ALONSO&SCHUMACHER&KIMI!
Hajrá FC Barcelona!!!
Yaya Toure 93 2012. július 22. 20:39 (36)
Megszállott
  9341
Kiráály Kimi a 3. Szerintem nem volt semmi durva Vettel előzésébe,Kimitől akkor SPAi rajtai miatt sokat kellet volna kapnia,mikor direkt kiengedte az autót a bukótérbe,és körbeautózta a mezőnyt de sebaj,3.
Hajrá Manchester City!!!
Madrid Krisztike 2012. július 22. 18:43 (35)
Megszállott
  5192


KIMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII
Hajrá Real Madrid!!!
Szilágyi Zoli 2012. július 22. 18:11 (34)
Rajongó
  1306

„nem viccnek szántam, utálom Vettelt és a szemembe egy ******, bár ki gondol erről bármit nem fogom másként látni.”




[Hivatkozás: Gy Árpi 2012. július 22. 17:50]
azt gondolsz Vettelről amit akarsz, de a "nác.i" szó akkor sem ide való.
Szilágyi Zoli 2012. július 22. 18:10 (33)
Rajongó
  1306

„Ilyenkor mi van? Elveszik tőle a kupát,és odaadják Buttonnak, Buttonét meg Kiminek?”




[Hivatkozás: SZFS SZFS 2012. július 22. 17:48]
szerintem nem veszik el.Csak mondják, h ez van...
Gy Árpi 2012. július 22. 17:50 (32)
Megszállott
  5219

„Ilyenkor mi van? Elveszik tőle a kupát,és odaadják Buttonnak, Buttonét meg Kiminek?”




[Hivatkozás: SZFS SZFS 2012. július 22. 17:48]
valószínű
Hajrá Real Madrid!!!
Gy Árpi 2012. július 22. 17:50 (31)
Megszállott
  5219

„ez még viccnek is rossz.”




[Hivatkozás: Szilágyi Zoli 2012. július 22. 17:47]
nem viccnek szántam, utálom Vettelt és a szemembe egy ******, bár ki gondol erről bármit nem fogom másként látni.
Hajrá Real Madrid!!!
SZFS SZFS 2012. július 22. 17:48 (30)
Bajnok
  4224

„ez még viccnek is rossz.”




[Hivatkozás: Szilágyi Zoli 2012. július 22. 17:47]
Ilyenkor mi van? Elveszik tőle a kupát,és odaadják Buttonnak, Buttonét meg Kiminek?
Hajrá FC Internazionale!!!
Szilágyi Zoli 2012. július 22. 17:47 (29)
Rajongó
  1306

!külső hivatkozás, lehetséges spam!



Kimi 3.EZ AZ!!!! Nesze kis nác.i xd”




[Hivatkozás: Gy Árpi 2012. július 22. 17:44]
ez még viccnek is rossz.
Gy Árpi 2012. július 22. 17:44 (28)
Megszállott
  5219
!külső hivatkozás, lehetséges spam!

Kimi 3.EZ AZ!!!! Nesze kis nác.i xd
Hajrá Real Madrid!!!
Szilágyi Zoli 2012. július 22. 17:39 (27)
Rajongó
  1306
Most jött a hír, h Vettel 20mp-et kapott, így 5.lett.Kimi dobogós...
SZFS SZFS 2012. július 22. 17:38 (26)
Bajnok
  4224
Jupppíííííí Jenson 2! Kimi 3 ! Vettel 20 mp zsebben! Első értelmes döntés a FIA-nak!
Hajrá FC Internazionale!!!
Gy Árpi 2012. július 22. 16:38 (25)
Megszállott
  5219

„Nem kell futamra eső,mert a Lotus gyenge esőbe




[Hivatkozás: Yaya Toure 93 2012. július 22. 16:34]
így van legyen fülledt meleg és Kimi győzőn Grosjean legyen 2.
Hajrá Real Madrid!!!
FC BARCELONA 2012. július 22. 16:36 (24)
Ígéret
  389

„Nem kell futamra eső,mert a Lotus gyenge esőbe




[Hivatkozás: Yaya Toure 93 2012. július 22. 16:34]
a Ferrarik meg pont jol mennek
Hajrá Siófoki Bányász!!!
Madrid Krisztike 2012. július 22. 16:35 (23)
Megszállott
  5192
Érdekesség: Kimi eddig SPa-ban vagy nyert vagy kiesett.a két véglet,reméljük most nyerni fog
Hajrá Real Madrid!!!
Yaya Toure 93 2012. július 22. 16:34 (22)
Megszállott
  9341

!külső hivatkozás, lehetséges spam! valoszinüleg esö lesz..mostmár amugy futamra is esö kéne”




[Hivatkozás: FC BARCELONA 2012. július 22. 16:30]
Nem kell futamra eső,mert a Lotus gyenge esőbe
Hajrá Manchester City!!!
Yaya Toure 93 2012. július 22. 16:33 (21)
Megszállott
  9341

„Azért megnéznék már egy száraz időmérőt, hogy mit tudna akkor a Alonso csinálni a Red Bull-lal.




[Hivatkozás: Pisti Steve 2012. július 22. 16:22]
Én arra lennék kíváncsi hogy ha a Q3ba nem tartalékolna a Lotus,Kimi hova is kerülne a rajtrácson,mert száraz időben mutatja hogy ****** jó,tegnap is a Q1ben 5-6 tizedet vert a mezőnyre ugyanúgy keményen volt kint.: D Remélem a Ringen majd dobogóra áll:P SPA-ban meg majd jön a szokásos győzelme: DDD
Hajrá Manchester City!!!
Madrid Krisztike 2012. július 22. 16:32 (20)
Megszállott
  5192

!külső hivatkozás, lehetséges spam! valoszinüleg esö lesz..mostmár amugy futamra is esö kéne”




[Hivatkozás: FC BARCELONA 2012. július 22. 16:30]
LOL,akkor ezek szerint már minden helyszínen számolhatunk az úgymond csapadékos időmérőre és a napos futamra

Hajrá Real Madrid!!!
24 ÓRA
16:35  A Mercedest kell megverni MonacóbanCsü  Rosberg kezdett a legjobban MonacóbanSzo  Újra a csodagyerek hátát nézik RossiékSze  Magyarországon versenyez Talmácsi!Sze  Michelisz: a tisztes helytállás a célSze  A Honda visszatér a Formula-1-beKe  F1: új gumikeverékek Kanadában  "Végre működik az Alonso-Ferrari kettős"Va  Alonso otthon üzent a riválisoknakSzo  Megbüntették Massát és GutiérreztSzo  Mercedeses első sor BarcelonábanSzo  Massa és Räikkönen a Red Bullok előtt  Vettel hajszállal, de megverte Alonsót  Alonsóé az első szabadedzésSze  Alonso és Hamilton keres a legjobbanKe  Hamilton: a Mercedesnél kisebb a nyomás  Kimagasló nézettség Michelisz futamánVa  Egy karambol miatt Michelisz 8. lettVa  Michelisz egy második hellyel kezdettVa  Michelisz második a HungaroringenSzo  Michelisz a 2. helyről indulSzo  Michelisz a legjobb hondásSzo  Michelisz jól kezdett a Hungaroringen  Ingyen juthatsz ki Michelisz versenyére!Csü  Michelisz Hondával is nyerne MogyoródonSze  WTCC: „Norbi most a helyi hős”Va  Michelisz dobogós lett Szlovákiában!Csü  F1: új kemény gumik jönnek májusbanCsü  Michelisz tiszta fejjel Szlovákiában  Ő lehet a Moto GP új szupersztárja  Button és Pérez: szent a békeVa  Vettel simázott, Räikkönenék dobogónSzo  Rosberg indulhat a pole-ból SzahírbanSzo  Alonso kicsúszott, de győzött  Räikkönen begyorsult BahreinbenCsü  Rendezvényközpont a HungaroringbőlSze  Kovalainen visszatér a Formula-1-beKe  "Webber-ellenes összeesküvés? Hülyeség!"Ke  F1: mellőzik a „használhatatlan" gumikatKe  F1: újra változhat a gumik összetétele  "Alonso vörösre festette Kínát"Va  Vettel után Alonso is beért egy legendátVa  Alonso nyert, Hamilton óriásit küzdöttSzo  F1: Webbert a rajtrács végére száműztékSzo  Hamilton az élen Kimi és Alonso előtt  Massa nagyon elkapta a fonalat KínábanCsü  Talmácsi ismét versenyezhetCsü  Schumacher a Mercedesnél maradCsü  Vettel: kérjek bocsánatot, mert nyertem?Sze  Vettel az Orosz Nagydíj pályáján száguldVa  A címvédőé a nyitány, Rossi előttVa  A címvédő nyerte a rali-ob idénynyitójátSzo  Lorenzóé a pole, Rossi csak hetedik  Räikkönen: Az év végén visszavonulokSze  Webber az év végén elhagyja a Red Bullt  Nyílt háború a Red Bullnál  Mi a baj Vettel előzésével?Va  Vettel újabb legendát ért utolVa  Hamilton: Nicónak kellene itt állniaVa  Vettel bocsánatot kért Webbertől
Lapozás Több hír