Fernando Alonsónak van mit ünnepelnie a 2012-es Formula-1-es világbajnokság felénél. Egyrészt vezeti a pontversenyt, ráadásul 34 ponttal azaz mindenképpen éllovasként utazik majd nyaralni a július 29-i Magyar Nagydíj után. Másodsorban az F2012 most nagyon megbízható kis konstrukciónak tűnik alatta, harmadrészt a Hungaroringen, éppen a verseny napján ünnepli 31. születésnapját.
Az idei szezon nagyon kiszámíthatatlanul indult, de félidőre úgy néz ki, hogy a Ferrari idei modellje - amit allítólag tavaly szezon végétől folyamatosan fejlesztenek - mintha képes lenne elszakadni a többiektől. Ehhez pedig nemcsak eredményes fejlesztésekre volt szükség, hanem arra is, hogy a csapat hozzászokjon a gumikhoz, és persze egy zseniális pilótára.
Utóbbira ékes bizonyíték, hogy ugyanazzal az autóval, ugyanazzal a háttérrel, mint Fernando Alonso, a csapat másik pilótája, a brazil Felipe Massa csak egyszer került a dobogó közelébe Silverstone-ban, de az eddigi tíz futamon csak 23 pontot sikerült összekaparnia, ami a lesújtó 14. helyre elég a pontversenyben. Mindezt úgy, hogy Alonso áll az élen.
Alonsóval fejben soha nem volt gond, még akkor sem, mikor nem jöttek a sikerek, a jelenlegi helyzetet pedig határozottan élvezi. "Semmi mást nem kell tennem, csak a vezetésre gondolnom, és hogy hogyan segíhetek a csapaton" - mondta a kétszeres világbajnok spanyol, akinek nem kell törődnie a csapaton belül rivalizálással, mert 2012-ben olyan egyszerűen nem létezik Maranellóban.
"Éjjel-nappal dolgozom, mindig száz százalékot akarok kiadni magamból, míg végül el nem érem a célom. Nem akarom, hogy bárki úgy jöjjön Magyarországra, hogy fizikálisan vagy mentálisan jobban felkészült, esetleg motiváltabb nálam. Szerintem jól fogok menni Budapesten is, egyszóval nincs okom arra, hogy pesszimista legyek."
"Azonban nem szabad elfelejteni, hogy a Red Bull és McLaren eddig gyorsabb volt a Ferrarinál. Már mondtam korábban, hogy a július hónap döntő lesz a szezon szempontjából, ugyanis négy hét alatt 75 pont vár gazdára. Eddig 50-ből 43-at megszereztem, és szeretnénk a csapattal a hátralévő munkát a Hungaroringen befejezni."
Alonso célja tehát a 31. születésnapján megszerezni pályafutása 31. futamgyőzelmát.
| AZ EGYÉNI ÉS KONSTRUKTŐRI VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA | |||
|---|---|---|---|
| 1. Fernando Alonso | 154 pont | 1. Red Bull Racing | 230 pont |
| 2. Mark Webber | 120 | 2. Ferrari | 177 |
| 3. Sebastian Vettel | 110 | 3. McLaren | 160 |
| 4. Kimi Räikkönen | 98 | 4. Lotus | 159 |
| 5. Lewis Hamilton | 92 | 5. Mercedes | 105 |
| 6. Nico Rosberg | 76 | 6. Sauber | 80 |
| 7. Jenson Button | 68 | 7. Williams | 47 |
| 8. Romain Grosjean | 61 | 8. Force India | 46 |
| 9. Sergio Pérez | 47 | 9. Toro Rosso | 6 |
| 10. Kobajasi Kamui | 33 | 10. Caterham | 0 |
| 11. Pastor Maldonado | 29 | 10. Hispania Racing Team | 0 |
| 12. Michael Schumacher | 29 | 10. Marussia | 0 |
| 13. Paul di Resta | 27 | ||
| 14. Felipe Massa | 23 | ||
| 15. Nico Hülkenberg | 19 | ||
| 16. Bruno Senna | 18 | ||
| 17. Jean-Eric Vergne | 4 | ||
| 18. Daniel Ricciardo | 2 | ||




SPA of the King


