Fernando Alonso nyerte meg a 2012-es Európa Nagydíjat Valenciában. Remekül és agilisan versenyzett, rengeteget támadott és előzött, de a hajrában a szerencse is mellé állt, miután a címvédő Sebastian Vettel az élről esett ki minden figyelmeztetés nélkül. Pedig a német szokatlanul nagy különbséggel nyerte meg az időmérőt, mindenki a fölényükre számított a versenyen is, ehhez képest a 34. körben egyszer csak leállt alatta az RB8.
De kisesett pár körrel később a második helyről Romain Grosjean is, pedig a Lotusoknak mindeni nagy versenyt jósolt a napsütötte Valenciában. A francia egy-két hibán kívül jól is versenyzett, de nem számolt a műszaki hibával. Csapattrása, a finn kimi Räikkönen a második helyre hozta be a RS27-et.
A futam mégis talán Michael Schumachernek volt a legemlékezetesebb, akit a harmadik helyen intettek le Valenciában. 2010-es visszatáráse óta először állhatott dobogóra, ráadásul hihetetlen pechszérián van túl az eddigi szezonban. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ugyan most vizsgálódik ellene, hogy használta a DRS-t a sárga zászló ellenére, de nem valószínű, hogy megbüntetik.
"Nehéz most bármit is mondani arról, mit érzek - mondta a verseny után a futamgyőztes. - Egy hazai nagydíjat megnyerni egyedülálló, lobogtatni a spanyol zászlót, ráadásul a most zajló Európa-bajnokságon is nyertünk. Büszke vagyok, hogy spanyol sportember vagyok. Ez életem legszebb győzelme, legalábbis érzelmileg semmihez sem hasonlítható. A lelátónál azért álltam meg, mert gond volt az autóval, és a segítség nem jött rögtön, de pont ott állt meg az autó, ahol kellett."
"Ez a Forma-1 2012-ben - tette hozzá Alonso. - Teljesen megjósolhatatlan, kiszámíthatatlan, de a sport erről kell, hogy szóljon. Tegnap az időmérőn nagyon zűrös volt helyzet, viszont nem adtuk fel. A versenyen hatszor-hétszer előztem tisztán, Grosjeannal is összeértem kicsit, de ma minden tényező velünk volt. A szerencse is."
| 2012-ES FORMULA-1-ES VILÁGBAJNOKSÁG | ||||
|
EURÓPA NAGYDÍJ (VALENCIA) A VERSENY VÉGEREDMÉNYE: Leggyorsabb kör: Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:42.163 Kiestek:
|
||||
| ONLINE KÖZVETÍTÉS |
|
57. kör Fernando Alonso (Ferrari) megnyeri az Európa Nagydíjat, és ő a 2012-es szezon első duplázója. Kimi Räikkönen (Lotus) a második, Michael Schumacher (Mercedes) a harmadik. 56. kör Lewis Hamilton (McLaren) is kiesik!!!! A forrófejű Pastor Maldonado (Williams) egyszerűen felökleli, és tönkreteszi a brit versenyét. Michael Schumacher (Mercedes) dobogós helyen áll. 55. kör Lewis Hamiltonon (McLaren) óriási a nyomás, csúnyán elfékezi magát, aztán Kimi Räikkönen (Lotus) el is megy melette, és feljön a 2. helyre. Elfogytak a brit gumijai. 52. kör Kobajasi Kamui öt rajthelyes büntetést kap a Brit Nagydíjra, mert nekiment Felipe Massának (Ferrari). A brazil a 15. helyen autózik. 51. kör Az utolsó körökre mintha mindneki visszavett volna az élen, és senki nem jön fel senkire. 49. kör Lewis Hamilton (McLaren) nem kap büntetést, mert a 38. körben nem figyelte a sárga zászlót. 48. kör Kimi Räkkönen (Lotus) tud olyan időt autózni, mint Fernando Alonso (Ferrari) az élen, csak kettejük között ott van Lewis Hamilton (McLaren). Danniel Ricciardo (Toro Rosso) leborotválja Vitalij Petrov (Caterham) első szárnyait. 45. kör Fernando Alonso (Ferrari) az élen egyelőre lassan növeli az előnyét, a második helyen autózó Lewis Hamilton (McLaren) gyorsasága azonban nem az igazi, Kimi Räkkönen (Lotus) feljön a nyakára. A gumival a finn áll jobban. 43. kör Sergio Pérez (Sauber) megelőzi Jenson Buttont (McLaren). A brit ma nem csinált eddig semmit, pedig elég sok akció volt ezen a versenyen. Neki szinte még a pozíciója sem változott a rajt óta. 41. kör Romain Grosjean (Lotus) autója is leállt! A második helyen! Vissza kell tolni a garázsba. 38. kör Az állás az élen: Alonso, Grosjean, Hamilton, Räikkönen, Schumacher. Lewis Hamilton (McLaren) nem foglalkozik a sárga zászlóval (ezért kaphat egy áthajtásos büntetést), Fernando Alonso (Ferrari) pedig megfutja a verseny leggyorsabb kört (1:43.754 p.). Kobajasi Kamui (Sauber) kiszáll. 34. kör Sebastian Vettel (Red Bull Racing) RB8-asa az élen leáll!!! Vége a versenyének! Közben Felipe Massa (Ferrari) defektet kap. Az élre így Fernando Alonso (Ferrari) kerül, Vettel dühében eldobja a kesztyűjét. 33. kör A biztonsági autó lehúzódik, újra lehet előzni. Gyakorlatilag új verseny kezdődik. Fernando Alonso (Ferrari) órásit manőverrel megelőzte Romain Grosjeant (Lotus). 30. kör Hamiltonnak rádión jelzik, hogy nem terveznek több kiállást. 29. kör Mindenki gyorsan bejön kerékcserére. Fernando Alonso (Ferrari) megelőzi a boxban Lewis Hamiltont (McLaren), akinek elrontják a kerékcseréjét, 10 másodpercet veszít. Óriási baki! 28. kör Jean-Eric Vergne (Toro Rosso) és Heikki Kovalainen (Caterham) összeakad a francia hibájából. A finn bal első, Vergne jobb hátsó defektet szenved, és valószínűleg vége is van a versenyének, mert szörnyen néz ki az abroncsa. Jön a biztonsági autó. 27. kör Az asztfalthőmérséklet csökkent. A sorrend az élen: Vettel, Grosjean, Hamilton, Alonso, Räikkönen, Maldonado, Massa, Hülkenberg, Ricciardo 24. kör A versenybírók megvizsgálták a Senna-Kobajasi ütközést, és a brazilnak kiosztottak egy áthajtásos büntetést. 23. kör Paul di Resta (Force India) nagyon lassul, most Kimi Räikkönen (Lotus) is megelőzi. 22. kör Fernando Alonso (Ferrari) közben megelőzi Paul Di Restát (Force India). 20. kör Kimi Räikkönen (Lotus) előzte meg Bruno Sennát (Williams), és be akart férni elé a csapattársa, Kobajasi Kamui is. Az előzés nem sikerült, viszont letört az első szárnya, Senna meg kapott egy jobb hátsó defektet. De megfogta az autót egy pördülés után. 19. kört Fernando Alonso egy másodpercre sem lankad, és megelőzi a csúszkáló Michael Schumachert (Mercedes) is. Hihetetlen, legalább tíz autó van egymás mögött szorosan. 18. kör Fernando Alonso (Ferrari) egy merész manőverrel majdnem nekimegy Mark Webbernek (Red Bull Racing), de inkább elmegy mellette, majd a külső íven megelőzi Bruno Sennát (Williams) is. 17. kör Sebastian Vettel (Red Bull Racing) is kiment kereket cserélni, újra a lágyat rakták fel neki, és az élre tért vissza, mivel közben a mögötte autózó Romain Grosjean (Lotus) is kiállt. 16. kör Fernando Alonso (Ferrari) a bokszból éppen Kimi Räikkönen (Lotus) elé jön vissza. 15. kör Kimi Räikkönen (Lotus) kimegy a bokszba, lágy után megint lágyat kap. Egyelőre csak Lewis Hamilton (McLaren) és Michael Schumacher (Mercedes) autózik a keményebb abroncsokkal. 13. kör Két bravúros helycsere: Fernando Alonso (Ferrari) megelőzi Nico Hülkenberget (Force India), Kimi Räikkönen (Lotus) pedig Pastor Maldonadót (Williams). 11. kör Jenson Button (McLaren) és Sergio Pérez (Sauber) is gumit cserél. Előbbi közepes, utóbbi lágy keveréket kapott. 10. kör Romain Grosjean (Lotus) erőszakos volt, merész, és megelőzte Lewis Hamiltont (McLaren) a második helyen. Mehet rá Vettelre, aki már vagy 10 másodperccel előttük jár. A sorrend az élen: Vettel, Grosjean, Hamilton, Kobajasi, Maldonado, Räikkonen, Hülkenberg, Alonso, Di Resta és Massa. 7. kör Felipe Massa (Ferrari) körök óta támadja Paul di Restát (Force India), aki egyelőre visszaveri. Ráadásul a skót pilóta autójának gumihőmérséklete és fékhőmérséklete is csökkent. Valamit nagyon jól csinál. 5. kör Lewis Hamilton (McLaren) tartja a második pozícióját, de egyre jobban lemarad Sebastian Vetteltől (a hátrány már több mint öt másodperc), és mintha kicsit feltartaná a mögötte érkezőket. 3. kör Még csak a harmadik körben vagyunk, de Nico Rosberget (Mercedes) máris figyelmezetteik rádión, hogy a gumija elérte a kritikus hőmérsékleti szintet. Lehet használni a DRS-t. 2. kör Fernando Alonso is jól rajtolt, a 11.-ről a hetedik helyre hozta be a Ferrarit. 1. kör RAJT! Az élen Sebastian Vettel (Red Bull Racing) könnyen eljön, Lewis Hamilton (McLaren) megtartja a második helyét, de mögé Romain Grosjean (Loutis) jön fel. A legjobb rajtja Kobajasi Kamuinak (Sauber) volt, aki a hetedik helyről indult, és az első pár kanyar után negyedik lett. 14:00 A mezőny nagy része lágy keveréken indul, kivétel Michael Schumacher (Mercedes), Sergio Pérez (Sauber), Mark Webber (Red Bull Racing) és Jean-Éric Vergne (Toro Rosso) keményebb keveréket választott. Megkezdődött a felvezető kör. 13:45 A pole pozícióból induló Sebastian Vettel (Red Bull Racing) lehet a 2012-es Formula-1-es szezon első duplázója. Eddig hét verseny volt idén, mindegyiken más pilóta nyert: Jenson Button (McLaren, Ausztrál Nagydíj), Fernando Alonso (Ferrari, Malajziai Nagydíj), Nico Rosberg (Mercedes, Kínai Nagydíj), Sebastian Vettel (Red Bull Racing, Bahreini Nagydíj), Pastor Maldonado (Williams, Spanyol Nagydíj), Mark Webber (Red Bull Racing, Monacói Nagydíj), Lewis Hamilton (McLaren Kanadai Nagydíj). Azért is jó esélye van erre - ha csak csapata el nem szúr valamit -, mert Valenciában nem könnyű előzni. A páyának csak egyetlen DRS-zónája van, ahol lehet használni az állítható hátsó szárnyakat. 13:30 Az időjárási előrejelzések szerint 30 fok felett lesz a hőmérséklet a verseny alatt, ami 40-50 fokos pályát jelent. Ez különösen a Lotus autóinak jelent jót, amelyek ilyen időjárási körülmények között kiemelkedően jó teljesítményre képesek. 13:15 Üdvözöljük a Kedves Olvasókat! A Formula-1-es Európa Nagydíjat Sebastian Vettel (Red Bull Racing kezdi majd az élről, míg Timo Glock gyomorbetegség miatt kihagyja a futamot. A teljes rajtsorrend: IDŐMÉRŐ EDZÉS (RAJTSORREND): |
Sebastian Vettel rajtol az első helyről a vasárnapi Európa Nagydíjon, de több meglepetést is hozott az időmérő edzés. Már a tréning első részében kiesett Mark Webber (Red Bull Racing), egy szakasszal később pedig Michael...
Tovább a teljes cikkhez »

