A Mercedest kell megverni Monacóban

Létrehozva: 2013. május 23. 16:35
Az első szabadedzés után a másodikon is Nico Rosberg volt a leggyorsabb a Formula 1-es Monacói Nagydíj első, szokás szerint csütörtökre előrehozott versenynapján, ráadásul csapattársa, Lewis Hamilton előtt.


A német pilóta majdnem másfél másodpercet javított délelőtti legjobb idején és megközelítette az eredményt, amellyel tavaly Michael Schumacher (szintén a Mercedesszel) az élről indult. Akkor a hétszeres világbajnok 1:14.301 perccel volt a leggyorsabb, Rosberg pedig pénteken délután 1:14.759 percet autózott a szűk utcai aszfaltcsíkon.

Mögötte jelentősen, több mint három tizeddel elmaradva következett 2008-as világbajnok brit csapattársa, aki csakúgy mint a versenyzők többsége a Pirelli legpuhább keverékeit használta a másfél órás gyakorlás során.

A Mercedesek mögött Fernando Alonso következett, aki Felipe Massával együtt eddig a legversenyképesebbnek látszik Rosberg és Hamilton mögött. A spanyol délelőtt második, a brazil akkor is negyedik helyen zárt.

A Red Bull már több mint fél másodperccel elmaradva futott be az ötödik helyen, Mark Webber ezzel mindkét Lotust megelőzte, míg a címvédő Sebastian Vettel elé a szenvedő McLarennel Jenson Button is befért.

A versenyzők nem kímélték magunkat a második másfél óra során, hiszen zömében 40 kör felett mentek, így elég tapasztalatot gyűjtöttek a szombati folytatáshoz, először a 3. szabadedzés jön, majd 14 órától az időmérő.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:14.759 0.000 mp. h. 46 kör
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:15.077 0.318 51
3. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:15.196 0.437 38
4. Felipe Massa brazil Ferrari 1:15.278 0.519 39
5. Mark Webber ausztrál Red Bull 1:15.404 0.645 42
6. Kimi Räikkönen finn Lotus 1:15.511 0.752 39
7. Romain Grosjean francia Lotus 1:15.718 0.959 10
8. Jenson Button brit McLaren 1:15.959 1.200 40
9. Sebastian Vettel német Red Bull 1:16.014 1.255 33
10. Paul di Resta brit Force India 1:16.046 1.287 43
11. Adrian Sutil német Force India 1:16.349 1.590 44
12. Sergio Pérez mexikói McLaren 1:16.434 1.675 41
13. Nico Hülkenberg német Sauber 1:16.823 2.064 43
14. Pastor Maldonado venezuelai Williams 1:16.857 2.098 41
15. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber 1:16.935 2.176 45
16. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso 1:17.145 2.386 38
17. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso 1:17.184 2.425 43
18. Valtteri Bottas finn Williams 1:17.264 2.505 47
19. Jules Bianchi francia Marussia 1:17.892 3.133 41
20. Charles Pic francia Caterham 1:18.212 3.453 44
21. Max Chilton brit Marussia 1:18.784 4.025 41
22. Giedo van der Garde holland Caterham 1:19.031 4.272 31
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu