Vettelnek nem számít a Ferrari pénze

Létrehozva: 2011. április 4. 16:29
Mit szól ehhez Luca di Montezemolo? A Ferrari elnöke ugyanis lépten-nyomon azt hangoztatja, előbb-utóbb megszerzi a maranellói F1-es csapatnak a tavalyi világbajnokot, a legnagyobb sikerei döntő részét a Red Bullal elérő Sebastian Vettelt. Nemrég még a német klasszis is nagy álmai közé sorolta az olasz istállót, mostanra azonban gyökeresen megváltozott a véleménye…

 

 

A 2010-es szezon legjobbja nemrég hosszabbította meg szerződését a 2014-es idény végéig, sőt állítja, egyelőre nem is gondolkodik azon, milyen lenne az élete a Vörös Bika nélkül.

„Úgy dolgozunk a Red Bullnál, mintha egy nagy család tagjai lennénk. A jó hangulathoz és közérzethez pedig hozzájárul a biztonság és a morális támogatás is” – kezdte Vettel.

A nemzetközi szaksajtó úgy tudja, a szerződés-hosszabbítás alkalmával jelentősen megemelték a német pilóta fizetését, de ő állítja, nem ez volt a legfontosabb. Seba Vettel számára többet ér a Red Bull kiváló háttérmunkája is.

„Ez sokkal lényegesebb, mint az, mekkora összeg kerül a bankszámlámra” – jegyezte meg Németország új nemzeti hőse, azt sugallva, a Ferrarinál bizony még jobban kereshetne.

A média pedig úgy tudja, a red bullos elkötelezettség előtt tárgyalt a maranellóiakkal, vagyis volt valami Luca di Montezemolo optimizmusában. De most úgy tűnik, éveket kell még várnia arra Olaszországnak, hogy a Ferrari kötelékéhez tartozónak mondja Vettelt.

„Gyerekként természetesen sokszor álmodsz arról, hogy vezetheted az egyik vörös autót és azzal nyersz versenyeket. De az évek múlásával rengeteg tapasztalatot szerez az ember, az álmok helyére pedig a valóság lép. Nálam már a Red Bull élvez elsőbbséget.”

Hozzászólások
Filipó István 2011. április 4. 17:06 (1)
Bajnok
  2716
miért mit várt az ember?mit nyilatkozzon? nem lett volna túl szerencsés aktuális világbajnokként, szerződés hosszabbítás után, a Red Bull pilótájaként azt nyilatkozni, hogy "én a Ferrariba Vágyom"....ezt senki nem várhatta tőle....
Forza Ferrari Viva Fernando!
Hajrá FC Barcelona!!!
24 ÓRA
12:10  Ki lesz a Liverpool új menedzsere?11:38  Modric az Eb után dönt jövőjéről11:07  Újabb sztár tör Usain Bolt babérjaira10:36  Kínában nevezték ki Marcelo Lippit10:02  Eb-szereplés: Villa igen, Puyol nem!09:31  NHL: egyenlítettek az Ördögök09:05  A siker kapujában bukott el a Lakers23:12  Giro: A "közellenség" ért célba elsőként22:58  A Real két góllal győzött Kuvaitban22:24  Dán keret három kérdőjellel21:49  Megszorongatták Nadalt, de semmi több21:22  Cserekapust igazolt a Bayern21:20  Top tíz emlék a Serie A-szezonból21:01  Puyol is ott lesz az Eb-n?20:12  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!19:32  Hosszabbított a Milan csékája18:44  Csak a Vasas nem kapott licencet18:14  Visszatér Lippi - a kínai bajnoknál17:34  Elköszöntek a Liverpool menedzserétől!17:29  Újoncokat avathat Egervári17:27  9-es oddsz, 52 440 ft nyeremény - blog17:00  Hajszálon fog múlni a Bayern-Chelsea16:45  Kés alá fekszik Dani Alves16:26  "Räikkönen olyan, mint egy vadállat!"16:00  Dániában tesztelik a mágneses gólbírót15:45  Délelőtt döntött, délután nyert Federer15:04  Van Persie nem lesz a Juventusé14:25  Kizárták a Győrt az El-ből14:11  Bréking! Itt a végleges angol Eb-keret!14:02  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?13:21  Mi lesz veled King Kenny?12:48  Drogba a Barcelonával tárgyal12:48  Angol keret: bejelentés 14 órakor12:31  Egy évet is kihagyhat az NBA-szupersztár12:10  Rooney szíve összetörtSze  Szávay indulhat az olimpiánSze  Visszavonul a BL-győztes portugálSze  Magyarország Anglia ellenSze  Mindkét Williams simán jutott a 32-beSze  Idegenben tarolt a Los AngelesSze  Lélektani előnyben az IndianaKe  Első ligás a Düsseldorf, de hogy?!Ke  Djokovics: címvédőhöz méltó kezdésKe  Mourinho: Az Aranylabda CR7-nek járKe  Grúz, török és skót-walesi-ír pályázatKe  Babos nyolcaddöntős PrágábanKe  Joaquim Rodríguez mindent vittKe  Tuti négyes - ezekkel nyernénk keddenKe  Chiellini felépül, Barzagli hosszabbítKe  Francia keret: három PSG-sztár is sírhatKe  Fergie és Giggs a PL-történet legjobbjaKe  Két Braga-sztár is ott lesz az Eb-n!Ke  Tőzsér Juhász csapattársa lehetett volnaKe  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  Pizarro: Viszlát, Werder!Ke  Felfüggesztett börtön a barcsi védőnekKe  Öt Real-játékos a spanyol keretbenKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Végre egymásnak esik Szolnok és a FalcoKe  Még egy évet marad Paul Scholes!
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Egy kör Webberrel az indiai pályán A Red Bull kötelékéhez tartozó Neel Jani ment körbe először az új helyszínen
  • Dél-Koreai GP: Schumi és Petrov balesete Az orosz versenyző csúnyán eltalálta a hétszeres világbajnokot
  • A Szingapúri Nagydíj összefoglalója Üzenet Massának: Tedd tönkre Hamilton versenyét!
  • Komoly rajtbaleset az Olasz Nagydíjon Vitantonio Liuzzi több társát
  • Ilyen volt a 2010-es Olasz Nagydíj Fernando Alonso először szerepelt ferrarisként Monzában és győzött
  • F1, Magyar GP: Vettel pole-köre A német világbajnok a Q3 legvégén került az élre
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS