Vettelnek fel kellett kötnie a gatyáját…

Létrehozva: 2011. április 9. 18:29
Elképesztően nagy csatát hozott az időmérő edzés a 62. Formula-1-es világbajnokság Malajziai Nagydíján: végül a címvédő Sebastian Vettel második gyors körével szerezte meg az első helyet a szombati tesztelést megnyerő Lewis Hamilton, valamint a szintén red bullos Mark Webber, illetve a 2009-ben világbajnok Jenson Button előtt. Fernando Alonso ötödik lett, míg az összetettben hétszer győztes Michael Schumacher ismét kiesett a Q2-ben.

 

 

A SPORTHIRADO.HU VASÁRNAP ÉLŐBEN SZÁMOL BE A 10 ÓRAKOR KEZDŐDŐ MALAJZIAI NAGYDÍJRÓL!!!

NYILATKOZATOK A MALAJZIAI NAGYDÍJ IDŐMÉRŐ EDZÉSE UTÁN.

SEBASTIAN VETTEL (RED BULL-RENAULT, 1. HELY):


„Azt kell mondjam, nagyon nehéz volt eddig a hétvégém. Pedig elégedett lehettem az autómmal, de a szabadedzéseken nem igazán kapta el a ritmust. Pénteken a reméltnél több problémám volt, de szombaton reggel sem volt minden tökéletes. Azt azonban tudtam, hinnem kell a mérnököknek és az autómban, ez volt a legfontosabb. Az ausztráliai verseny után többen bíráltak bennünket a KERS kihagyása miatt, mostanra tökéletesítettük a rendszert. Ha ma nem használtam volna, akkor esélyem sem lett volna a pole-ra. Csodálatos eredményt értünk el, köszönhetően a szerelőknek és a mérnököknek.”

LEWIS HAMILTON (MCLAREN-MERCEDES, 2. HELY):

„Nem hiszem, hogy csalódottnak kellene lennem. Fantasztikus munkát végeztünk a legutóbbi verseny óta, jelentősen megközelítettük a Red Bullt. Büszke vagyok arra, hogy több új elemet hoztunk erre a hétvégére, valamennyi kiválóan működött, sokat segített. Persze még jobb lenne, ha a P1-ből indulhatnék vasárnap, de a red bullos srácoknak még van egy kis előnye. De egyértelműnek tűnik, csökkentettük a különbséget. A gyors köröm nem volt tökéletes, ezen még javítanom kell.”

MARK WEBBER (RED BULL-RENAULT, 3. HELY):

„Melbourne-höz képest mindenképpen jobban szerepeltem, nagyon várom már a holnapi versenyt. Úgy érzem, az idei futam forgatókönyve eltér majd a tavalyitól. A Q3-ban egyébként a többségnek szinte ugyanolyan volt s tempója az első gyors körben, így a másodikra sem lehetett más választásunk, nyomnunk kellett tiszta erőből. A többiekre ugyanis nem lehetett hatásunk, nem várhattunk, hogy a kedvünkért két-három tizeddel lassabbak leszenk…”

JENSON BUTTON (MCLAREN-MERCEDES, 4. HELY):

„Úgy tűnik, vasárnap remek mókában lesz részünk. Sokkal közelebb vagyunk a Red Bullhoz, mint azt sokan várták. Érzésem szerint már mögöttünk hagytuk a jelentős lemaradást. Már az első versenyen is jól szerepeltünk, de meglepetést jelent, hogy majdnem olyan gyorsak vagyunk, mint a Red Bull. Ez természetesen kellemes meglepetés. Reméltem, a Q3-ban is olyan jó leszek, mint a Q2-ben, de nem így történt. A Q3-ban picit túlkormányzott volt az autóm, de én választottam ezt az irányt a beállításnál.”

FERNANDO ALONSO (FERRARI, 5. HELY):

„Mindenkinek ugyanazok az abroncsok járnak, erre nem foghatjuk az eredményünket. Az autóm nem volt elég gyors. Napjainkban az aerodinamika határozza meg az eredmények kilencven százalékát, úgy gondolom, ezen a területen kell sokat javulnunk. A Red Bull és a McLaren valószínűleg jobban végzi a munkáját, legalábbis ebben a tekintetben. Sajnos Ausztráliában nem voltunk elég gyorsak, és itt sem harcolhattunk a pole-ért. A Kínai Nagydíj pedig már a jövő héten lesz, alig van időnk a javításra. Most az a legfontosabb, hogy a lehetőségekhez képest a legtöbb pontot gyűjtsük a holnapi futamon.”

NICK HEIDFELD (LOTUS RENAULT, 6. HELY):

„Nagyon elégedett vagyok, ez volt a legtöbb, amit kihozhattam az időmérőből. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy pénteken műszaki problémák miatt alig tudtam körözni. Nem volt igazán módom arra, hogy megtaláljam a helyes beállítást. Az időmérőn folyamatosan gyorsultam. A Q1-ben könnyedén mentem, a Q2-ben már rátettem egy lapáttal, a Q3-ban pedig megtaláltam az arany középutat.”

FELIPE MASSA (FERRARI, 7. HELY):

„Egyértelmű, nehéz időmérőn vagyunk túl. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy milyen időt futott a top4, akkor még egyértelműbb a helyzet. Ha száraz futam lesz, akkor három vagy kiállásra kell készülnünk, de esős versenyen bármi előfordulhat. Ma csak az ötödik hely lehetett a maximum, de azt sem szereztem meg. Nem volt tökéletes a köröm, de legalább a pálya tisztábbik oldaláról indulhatok.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Hamilton remekelt, de Vettelé a pole
Elképesztően nagy csatát hozott az időmérő edzés a 62. Formula-1-es világbajnokság Malajziai Nagydíján: végül a címvédő Sebastian Vettel második gyors körével szerezte meg az első helyet a szombati tesztelést megnyerő Lewis...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Fordulat: Hamilton és a McLaren az élen
Némi meglepetésre a McLaren-Mercedes sikerét hozta a harmadik szabadedzés a 62. Formula-1-es világbajnokság Malajziai Nagydíján: az összetettben 2008-ban győztes Lewis Hamilton magabiztosan előzte meg a pénteken duplázó Mark...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Alonso nem dobja be a törülközőt
Az ausztráliai nyitányon a várakozásoktól alaposan elmaradó Mark Webber brillírozott a Malajziai Nagydíj nyitó napján, így a Red Bull sikerével zárult az első és a második szabadedzés is a 62. Formula-1-es világbajnokság második...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Nyitányként Red Bull-dupla Vettel nélkül
Az ausztráliai nyitányon a várakozásoktól alaposan elmaradó Mark Webber brillírozott a Malajziai Nagydíj nyitó napján, így a Red Bull sikerével zárult az első és a második szabadedzés is a 62. Formula-1-es világbajnokság második...
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
Filipó István 2011. április 10. 08:25 (1)
Bajnok
  2716
Nem baj most harcoljunk azért a helyért amit az autónk "bír"...aztán a kocka ugyis fordulni fog!!! Forza Ferrari...
Hajrá FC Barcelona!!!
24 ÓRA
12:10  Ki lesz a Liverpool új menedzsere?11:38  Modric az Eb után dönt jövőjéről11:07  Újabb sztár tör Usain Bolt babérjaira10:36  Kínában nevezték ki Marcelo Lippit10:02  Eb-szereplés: Villa igen, Puyol nem!09:31  NHL: egyenlítettek az Ördögök09:05  A siker kapujában bukott el a Lakers23:12  Giro: A "közellenség" ért célba elsőként22:58  A Real két góllal győzött Kuvaitban22:24  Dán keret három kérdőjellel21:49  Megszorongatták Nadalt, de semmi több21:22  Cserekapust igazolt a Bayern21:20  Top tíz emlék a Serie A-szezonból21:01  Puyol is ott lesz az Eb-n?20:12  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!19:32  Hosszabbított a Milan csékája18:44  Csak a Vasas nem kapott licencet18:14  Visszatér Lippi - a kínai bajnoknál17:34  Elköszöntek a Liverpool menedzserétől!17:29  Újoncokat avathat Egervári17:27  9-es oddsz, 52 440 ft nyeremény - blog17:00  Hajszálon fog múlni a Bayern-Chelsea16:45  Kés alá fekszik Dani Alves16:26  "Räikkönen olyan, mint egy vadállat!"16:00  Dániában tesztelik a mágneses gólbírót15:45  Délelőtt döntött, délután nyert Federer15:04  Van Persie nem lesz a Juventusé14:25  Kizárták a Győrt az El-ből14:11  Bréking! Itt a végleges angol Eb-keret!14:02  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?13:21  Mi lesz veled King Kenny?12:48  Drogba a Barcelonával tárgyal12:48  Angol keret: bejelentés 14 órakor12:31  Egy évet is kihagyhat az NBA-szupersztár12:10  Rooney szíve összetörtSze  Szávay indulhat az olimpiánSze  Visszavonul a BL-győztes portugálSze  Magyarország Anglia ellenSze  Mindkét Williams simán jutott a 32-beSze  Idegenben tarolt a Los AngelesSze  Lélektani előnyben az IndianaKe  Első ligás a Düsseldorf, de hogy?!Ke  Djokovics: címvédőhöz méltó kezdésKe  Mourinho: Az Aranylabda CR7-nek járKe  Grúz, török és skót-walesi-ír pályázatKe  Babos nyolcaddöntős PrágábanKe  Joaquim Rodríguez mindent vittKe  Tuti négyes - ezekkel nyernénk keddenKe  Chiellini felépül, Barzagli hosszabbítKe  Francia keret: három PSG-sztár is sírhatKe  Fergie és Giggs a PL-történet legjobbjaKe  Két Braga-sztár is ott lesz az Eb-n!Ke  Tőzsér Juhász csapattársa lehetett volnaKe  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  Pizarro: Viszlát, Werder!Ke  Felfüggesztett börtön a barcsi védőnekKe  Öt Real-játékos a spanyol keretbenKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Végre egymásnak esik Szolnok és a FalcoKe  Még egy évet marad Paul Scholes!
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Egy kör Webberrel az indiai pályán A Red Bull kötelékéhez tartozó Neel Jani ment körbe először az új helyszínen
  • Dél-Koreai GP: Schumi és Petrov balesete Az orosz versenyző csúnyán eltalálta a hétszeres világbajnokot
  • A Szingapúri Nagydíj összefoglalója Üzenet Massának: Tedd tönkre Hamilton versenyét!
  • Komoly rajtbaleset az Olasz Nagydíjon Vitantonio Liuzzi több társát
  • Ilyen volt a 2010-es Olasz Nagydíj Fernando Alonso először szerepelt ferrarisként Monzában és győzött
  • F1, Magyar GP: Vettel pole-köre A német világbajnok a Q3 legvégén került az élre
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS