Vettel péntek királya, de ott a McLaren

Létrehozva: 2011. április 15. 09:32
Meglepetést ugyan nem hozott a pénteki két szabadedzés a 62. Formula-1-es világbajnokság Kínai Nagydíján, de a nyitó tesztelésen még óriási fölényben lévő címvédő Sebastian Vettel előnye szinte teljesen elfogyott a második gyakorlásra. A német klasszist az első tréningen még a csapattárs Mark Webber sem tudta megszorítani, a folytatásra azonban alaposan feljavult a McLaren-Mercedes, így Lewis Hamilton és Jenson Button minimális hátránnyal lett második, illetve harmadik.

 

 

A száguldó cirkusz legutóbbi négy versenyén megállíthatatlan Seba Vettel Sanghajban is Pazar formában kezdett, a nyitó szabadedzésen esélyt sem adott ellenfeleinek. Sokat mondó tény, hogy még márkatársa, Mark Webber sem tudta megközelíteni, a többiek pedig „fényévnyire” voltak tőle. Az ausztrált egyre jobban bosszanthatja a tavalyi világbajnok remeklése, lévén alapjaiban azonos kocsival szerepelnek, de ez egyáltalán nem látszik meg az eredményeken…

A másoik gyakorlás már sokkal kiegyenlítettebb volt, igaz Vettel itt sem adta át az elsőséget. De a Red Bull fölénye szinte teljesen eltűnt, ugyanúgy, mint egy hete Malajziában. Akkor is a szezon előtt már-már leírt McLaren-Mercedes került legközelebb a címvédőhöz, most azonban újabb vetélytárs érkezett. A Mercedes GP két pilótája sincs messze Vetteltől, igaz, Sepangban is így indított a német csapat, aztán az időmérőn és a futamon jött a „szokásos” betli.

A Ferrari egyelőre tisztes távolságból szemléli a legjobbak csatáját, a maranellóiak szurkolói csak abban reménykedhetnek, hogy Felipe Massa és Fernando Alonso nem a jó köridőket hajszolta, hanem a megfelelő beállítások megtalálására összpontosított. Erre a kérdésre már szombaton választ kaphatunk.

Az első és második futamon Vitalij Petrov és Nick Heidfeld révén két dobogós helyezést elcsípő Lotus Renault közepesen kezdett, de ez nem is meglepő. A csapat ugyanis nem hozott használt sok új fejlesztést, az eddigi beállításokra bízza kínai szereplését.

KÍNAI NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS:
1. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1:37.688 p 34 kör
2. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:37.854 22
3. Jenson Button McLaren-Mercedes 1:37.935 31
4. Nico Rosberg Mercedes GP 1:37.943 34
5. Michael Schumacher Mercedes GP 1:38.105 29
6. Felipe Massa Ferrari 1:38.507 36
7. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:38.735 35
8. Nick Heidfeld Lotus Renault 1:38.805 26
9. Vitalij Petrov Lotus Renault 1:38.859 31
10. Mark Webber Red Bull-Renault 1:39.327 33
11. Kobajasi Kamui Sauber-Ferrari 1:39.538 33
12. Pastor Maldonado Williams-Cosworth 1:39.667 37
13. Sebastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:39.771 18
14. Fernando Alonso Ferrari 1:39.779 17
15. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:39.828 25
16. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1:39.925 32
17. Sergio Pérez Sauber-Ferrari 1:39.953 30
18. Heikki Kovalainen Lotus-Renault 1:40.476 30
19. Jarno Trulli Lotus-Renault 1:41.482 32
20. Narain Karthikeyan HRT-Cosworth 1:42.902 25
21. Vitantonio Liuzzi HRT-Cosworth 1:43.850 3
22. Jerome D'Ambrosio Virgin-Cosworth 1:44.008 35
23. Timo Glock Virgin-Cosworth 1:44.747 12

 

KÍNAI NAGYDÍJ, 1. SZABADEDZÉS:
1. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1:38.739 p 23 kör
2. Mark Webber Red Bull-Renault 1:39.354 27
3. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:40.845 21
4. Jenson Button McLaren-Mercedes 1:40.940 22
5. Nick Heidfeld Lotus Renault 1:40.987 5
6. Felipe Massa Ferrari 1:41.046 25
7. Sergio Perez Sauber-Ferrari 1:41.189 20
8. Pastor Maldonado Williams-Cosworth 1:41.222 20
9. Vitalij Petrov Lotus Renault 1:41.231 16
10. Sebastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:41.328 21
11. Nico Rosberg Mercedes GP 1:41.361 23
12. Fernando Alonso Ferrari 1:41.434 15
13. Nico Hülkenberg Force India-Mercedes 1:41.494 20
14. Heikki Kovalainen Lotus-Renault 1:41.579 13
15. Paul di Resta Force India-Mercedes 1:41.610 18
16. Daniel Ricciardo Toro Rosso-Ferrari 1:41.752 20
17. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1:41.439 25
18. Michael Schumacher Mercedes GP 1:42.301 23
19. Kobajasi Kamui Sauber-Ferrari 1:43.792 20
20. Jerome d` Ambrosio Virgin-Cosworth 1:44.089 20
21. Vitantonio Liuzzi HRT-Cosworth 1:44.359 18
22. Timo Glock Virgin-Cosworth 1:44.438 11
23. Luiz Razia Lotus-Renault 1:44.542 9
24. Narain Karthikeyan HRT-Cosworth 1:45.019 23

 

Hozzászólások
Filipó István 2011. április 15. 12:41 (1)
Bajnok
  2716
minden Ferrari szimpatizánsnak: Kiböjtöljük ezt a gyenge időszakot...De leszünk mi még sokkal előrébb is...
Forza Ferrari...
Hajrá FC Barcelona!!!
24 ÓRA
12:10  Ki lesz a Liverpool új menedzsere?11:38  Modric az Eb után dönt jövőjéről11:07  Újabb sztár tör Usain Bolt babérjaira10:36  Kínában nevezték ki Marcelo Lippit10:02  Eb-szereplés: Villa igen, Puyol nem!09:31  NHL: egyenlítettek az Ördögök09:05  A siker kapujában bukott el a Lakers23:12  Giro: A "közellenség" ért célba elsőként22:58  A Real két góllal győzött Kuvaitban22:24  Dán keret három kérdőjellel21:49  Megszorongatták Nadalt, de semmi több21:22  Cserekapust igazolt a Bayern21:20  Top tíz emlék a Serie A-szezonból21:01  Puyol is ott lesz az Eb-n?20:12  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!19:32  Hosszabbított a Milan csékája18:44  Csak a Vasas nem kapott licencet18:14  Visszatér Lippi - a kínai bajnoknál17:34  Elköszöntek a Liverpool menedzserétől!17:29  Újoncokat avathat Egervári17:27  9-es oddsz, 52 440 ft nyeremény - blog17:00  Hajszálon fog múlni a Bayern-Chelsea16:45  Kés alá fekszik Dani Alves16:26  "Räikkönen olyan, mint egy vadállat!"16:00  Dániában tesztelik a mágneses gólbírót15:45  Délelőtt döntött, délután nyert Federer15:04  Van Persie nem lesz a Juventusé14:25  Kizárták a Győrt az El-ből14:11  Bréking! Itt a végleges angol Eb-keret!14:02  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?13:21  Mi lesz veled King Kenny?12:48  Drogba a Barcelonával tárgyal12:48  Angol keret: bejelentés 14 órakor12:31  Egy évet is kihagyhat az NBA-szupersztár12:10  Rooney szíve összetörtSze  Szávay indulhat az olimpiánSze  Visszavonul a BL-győztes portugálSze  Magyarország Anglia ellenSze  Mindkét Williams simán jutott a 32-beSze  Idegenben tarolt a Los AngelesSze  Lélektani előnyben az IndianaKe  Első ligás a Düsseldorf, de hogy?!Ke  Djokovics: címvédőhöz méltó kezdésKe  Mourinho: Az Aranylabda CR7-nek járKe  Grúz, török és skót-walesi-ír pályázatKe  Babos nyolcaddöntős PrágábanKe  Joaquim Rodríguez mindent vittKe  Tuti négyes - ezekkel nyernénk keddenKe  Chiellini felépül, Barzagli hosszabbítKe  Francia keret: három PSG-sztár is sírhatKe  Fergie és Giggs a PL-történet legjobbjaKe  Két Braga-sztár is ott lesz az Eb-n!Ke  Tőzsér Juhász csapattársa lehetett volnaKe  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  Pizarro: Viszlát, Werder!Ke  Felfüggesztett börtön a barcsi védőnekKe  Öt Real-játékos a spanyol keretbenKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Végre egymásnak esik Szolnok és a FalcoKe  Még egy évet marad Paul Scholes!
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Egy kör Webberrel az indiai pályán A Red Bull kötelékéhez tartozó Neel Jani ment körbe először az új helyszínen
  • Dél-Koreai GP: Schumi és Petrov balesete Az orosz versenyző csúnyán eltalálta a hétszeres világbajnokot
  • A Szingapúri Nagydíj összefoglalója Üzenet Massának: Tedd tönkre Hamilton versenyét!
  • Komoly rajtbaleset az Olasz Nagydíjon Vitantonio Liuzzi több társát
  • Ilyen volt a 2010-es Olasz Nagydíj Fernando Alonso először szerepelt ferrarisként Monzában és győzött
  • F1, Magyar GP: Vettel pole-köre A német világbajnok a Q3 legvégén került az élre
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS