Hill: Vettel nem számíthat sétagaloppra

Létrehozva: 2011. április 7. 11:13
A melbourne-i szezonnyitó csak egyfajta „pillanatképként” értelmezhető, szó sincs arról, hogy már most oda lehetne adni az újabb világbajnoki címet a Red Bullnak és Sebastian Vettelnek. Sőt! Szinte bizonyos, ebben az évben még a tavalyinál is szorosabb csata várható a száguldó cirkuszban – jelentette ki az 1996-os F1-es világbajnok, Damon Hill.

 

 

Az 50 éves sportember szerint nem szabad messzemenő következtetéseket levonni abból, hogy a címvédő az Albert Parkban 8 tizeddel verte Lewis Hamiltont az időmérőn és 22 mp-cel a versenyen. Ezzel Vettel mesterhármast ért el, hiszen a legutóbbi szezon utolsó két nagydíját is besöpörte.

„De egyáltalán nem dőlhet hátra a Red Bull! Úgy gondolom, a Ferrari jelentősen fejlődik majd a folytatásra, de a McLaren is meglepett Ausztráliában, főleg a teszteken nyújtott teljesítményhez képest. A McLaren hátránya most már sem jelentős, emiatt is érzem úgy, a tavalyinál szorosabb lesz a világbajnokság” – jelentette ki Damon Hill.

Pedig a 2010-es idény is bővelkedett az izgalmakban és a fordulatokban, arra is jól emlékezhetünk, egészen az utolsó futamig nem is állt Vettel a pontverseny első helyén. Abu-Dzabiban aztán újabb tökéletes teljesítménnyel diadalmaskodott, az addigi éllovas Fernando Alonso pedig csak hetedik lett, így a német javára dőlt el a sorozat.

„De nehéz úgy a csúcson maradni, ha tökéletes autóval kezded a következő szezont…Mindenki téged akar követni és legyőzni. Biztos vagyok abba, hogy jelentősen csökken majd a különbség a Red Bull és a többiek között, ebben az évben is csak néhányan küzdenek majd a világbajnoki címért. Nem hiszem, hogy sétagalopp lesz az idei sorozat Sebastiannak. Az első futam általában csak jelzésértékű, a riválisok felzárkóznak a folytatásban. Nem lesz egyszerű éve a Red Bullnak” – tette hozzá az 1996-os Formula-1-es világbajnok.

Damon Hill ezek után kitért arra is, melyik csapat lehet a Vörös Bika legnagyobb ellenfele. Talán nem meglepő, hogy nem a Ferrarit említette…

„A McLaren a teszteken szinte semmit sem mutatott, mindenki azt gondolta, két mp-es hátrányban van. A csapat azonban változtatott az addigi fejlesztési irányon, rengeteget javult, pedig senki sem hitte, hogy versenyben lehet a győzelemért. De az F1-ben is vannak olyan csapatok, amelyeknél olyan tapasztalat és tehetség gyűlt össze a mérnöki stábban, hogy képes lehet ilyen mértékű előrelépésre. Ilyen a McLaren is!”

Hozzászólások
24 ÓRA
11:38  Modric az Eb után dönt jövőjéről11:07  Újabb sztár tör Usain Bolt babérjaira10:36  Kínában nevezték ki Marcelo Lippit10:02  Eb-szereplés: Villa igen, Puyol nem!09:31  NHL: egyenlítettek az Ördögök09:05  A siker kapujában bukott el a Lakers23:12  Giro: A "közellenség" ért célba elsőként22:58  A Real két góllal győzött Kuvaitban22:24  Dán keret három kérdőjellel21:49  Megszorongatták Nadalt, de semmi több21:22  Cserekapust igazolt a Bayern21:20  Top tíz emlék a Serie A-szezonból21:01  Puyol is ott lesz az Eb-n?20:12  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!19:32  Hosszabbított a Milan csékája18:44  Csak a Vasas nem kapott licencet18:14  Visszatér Lippi - a kínai bajnoknál17:34  Elköszöntek a Liverpool menedzserétől!17:29  Újoncokat avathat Egervári17:27  9-es oddsz, 52 440 ft nyeremény - blog17:00  Hajszálon fog múlni a Bayern-Chelsea16:45  Kés alá fekszik Dani Alves16:26  "Räikkönen olyan, mint egy vadállat!"16:00  Dániában tesztelik a mágneses gólbírót15:45  Délelőtt döntött, délután nyert Federer15:04  Van Persie nem lesz a Juventusé14:25  Kizárták a Győrt az El-ből14:11  Bréking! Itt a végleges angol Eb-keret!14:02  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?13:21  Mi lesz veled King Kenny?12:48  Drogba a Barcelonával tárgyal12:48  Angol keret: bejelentés 14 órakor12:31  Egy évet is kihagyhat az NBA-szupersztár12:10  Rooney szíve összetörtSze  Szávay indulhat az olimpiánSze  Visszavonul a BL-győztes portugálSze  Magyarország Anglia ellenSze  Mindkét Williams simán jutott a 32-beSze  Idegenben tarolt a Los AngelesSze  Lélektani előnyben az IndianaKe  Első ligás a Düsseldorf, de hogy?!Ke  Djokovics: címvédőhöz méltó kezdésKe  Mourinho: Az Aranylabda CR7-nek járKe  Grúz, török és skót-walesi-ír pályázatKe  Babos nyolcaddöntős PrágábanKe  Joaquim Rodríguez mindent vittKe  Tuti négyes - ezekkel nyernénk keddenKe  Chiellini felépül, Barzagli hosszabbítKe  Francia keret: három PSG-sztár is sírhatKe  Fergie és Giggs a PL-történet legjobbjaKe  Két Braga-sztár is ott lesz az Eb-n!Ke  Tőzsér Juhász csapattársa lehetett volnaKe  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  Pizarro: Viszlát, Werder!Ke  Felfüggesztett börtön a barcsi védőnekKe  Öt Real-játékos a spanyol keretbenKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Végre egymásnak esik Szolnok és a FalcoKe  Még egy évet marad Paul Scholes!Ke  Kiss Gergely elhagyja a Vasast
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Egy kör Webberrel az indiai pályán A Red Bull kötelékéhez tartozó Neel Jani ment körbe először az új helyszínen
  • Dél-Koreai GP: Schumi és Petrov balesete Az orosz versenyző csúnyán eltalálta a hétszeres világbajnokot
  • A Szingapúri Nagydíj összefoglalója Üzenet Massának: Tedd tönkre Hamilton versenyét!
  • Komoly rajtbaleset az Olasz Nagydíjon Vitantonio Liuzzi több társát
  • Ilyen volt a 2010-es Olasz Nagydíj Fernando Alonso először szerepelt ferrarisként Monzában és győzött
  • F1, Magyar GP: Vettel pole-köre A német világbajnok a Q3 legvégén került az élre
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS